Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-01-16 / 12. szám
Budapest 9-dik évi folyam, 12. szakmai, január vn.in. HÖLGYFUTÁR Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivéve , mindennap délután, évenként 30 — 40 önálló mű’melléklettel, műlapok, albumok, arc-, színpadi-, divat-, és genre képekkel, s egyéb rajzokkal. Szerkesztéséül szállíts: Ujvilág utca, 1-s. sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és előfizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő, és kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj : Postán, egész évre.........................16 frt félévre ...............................9 évnegyedre ..................... 5 Budapesten, házhozküldetéssel egész évre.............................13 frt félévre..................................7 évnegyedre............................4 Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Légy büszke, büszke ... Légy büszke, büszke ... igy Szeretlek ! Oly büszke, mint a kőszobor, Mely az esengő szerelemnek imáira meg sem hajol. Melynek márványkeblét, a vágynak Sóhaja meg sem emeli, Mely a fürtébe font rózsákat Némán, hidegen viseli.... Légy büszke, büszke... igy szeretlek ! Ne légy te pihegő galamb, Mely mihelyest zudúl a felleg Fészkéhez nyögve szárnyaland. Légy bátor sólyom, szelek szárnyán, Légy tengeren szálló sirály — S ha ellened zudúl az orkán : Maradj hideg, csatáinál! Légy büszke, büszke ... igy szeretlek ! Itt lábadnál epedni hagyj ! Mutasd magad dacos, hidegnek, — Ne áruld el hogy gyönge vagy! Ne lásson senki megadónak , Mondják reád , a szivtelen ! S mig érzésim neked hódolnak , Te légy királynő szüntelen ! Légy büszke, büszke... igy szeretlek ! De mikor egy percet lelünk, Hogy a kíváncsik elszélednek S csak önszivünk marad velünk: Akkor, — ne hordd a büszkeséget E súlyos páncélt magadon, S e szívnek — mely úgy szedet téged — Add át szivedet szabadon ! Szász Károly, CSAK GRÓFNÉ LEGYEN! Kempelen Rita hátrahagyott beszélye. (Folytatás.) A szédelgő gyönge gyermek a mellette levő bútorokra támaszkodva, hagyta el a termet. Hitte volna ő a gróf, — kérdé mérsékelt hangon — hogy ez idegzetes gyönge teremtmény, ki anyira a vak engedelmességhez van szoktatva — óhajtást mer esdő tekintetével kifejezni, midőn én már megmásithatlan akaratomat kinyilvánítottam ? — Szerintem ép e túlszigorral fokozza nagyság idegzetességét, válaszolt a gróf még mindig bámulva e nő kárhozatos hatalomvágyát, mely e minden percben csaknem összehulló fuvatag gyermek fölött is oly kíméletlenül suhogtatja kormánypálcáját. — Soha se vegyük vitatás alá e tárgyat, inkább bevallom, hogy elveim legyőzésére hátra levő évei is kevesek volnának, — engedje inkább bámulatomat kifejezni — folytatá nyájasan — hogy a gróf legkevesebbet sem kiváncsi arra: mi lehet azon közlendőm, melynél még leányom jelenlétét sem tűrtem meg. — Fogalmam sincs róla asszonyom ! — Röviden édes gróf — szólt Vadasné közelebb vonva támlányát, — mint tudom önnek szülei innét igen messze laknak, ön szabadságidejét használva hetek óta távol van ezredétől, hol benső barátai környezik; most a kapitánynyá kinevezés által ifjú éveiben nevezetes kitüntetésben részesült, mely kitüntetés azonban megszámithatlan költséggel van egybekötve, főleg önnek, kinek egy percig sem szabad szem elől tévesztenie rangját, s magas születését; — kapitányi rangja értékesb, nemesb lovakat, fényesb egyenruhát igényel, mindezek összevágó ellenségei a nőtlen élet kényelműségének, — főleg miután szülei oly távol vannak, hogy csak hetek után remélhet ön pénzsegélyt, azért bizalmasan akartam önnel tudatni, hogy míg szüleitől a szükségelt összeget megkapja : erszényem rendelkezésére áll; — legyen meggyőződve a gróf, hogy nem leszek zaklató hitelezője. — Tehát ily miveletlen módon akar lekötelezni , — gondolá a gróf fagyos megvetéssel — eh be undorító e foglaló, melylyel szivem legtisztább vágyát akará magának biztosítani. — A gróf késik válaszával; — szorgalmazá az anya a késedelmezőt. — Ön asszonyom! igen nagylelkű — hevenyészé a gróf éles gufeynyal — ép anyira meglep ajánlata, a menyire elnémít. — Egyébiránt ne gondolja édes gróf — folytatá az elvakult nő, a vélt siker által felbátoritva, — hogy ajánlatom elfogadása önrek a jó véleményemet csökkenteni fogná; ellenkezőleg! — Tartózkodó szép modora, mely egészen ment a mohó pénzvágytól — tetszésemet nyerte meg, azért újólag ismétlem : ez erszény tartalmával födözheti ön egyelőre kiadásait, s ha talán kevés lenne az, egy bizalmas szó öntől, s baján ismét segítve lesz. — Asszonyom! — dadogá a büszkeségében és szerelmében egy iránt mélyen sértett gróf, — vegye vissza e pénzt, — mert... E percben Ernő halvány arca az üveg szárnyajtónál újra látható lön. — Nos ? — kérdé a meglepett Vadasné— magát tájékozni nem tudva — folytassa a gróf minden tartózkodás nélkül. — Mert . . . mert . ... nincs szükségem rá, — egészité ki a gróf az önmérséklet töredezett kiejtésével, s hideg bókkal hagyá el a termet. A szárnyajtónál Ernével találkozott. — Ily ingerülten kell elhagyni bennünket Kálmán ? — kérdé a leányka reszkető hangon — miért is űztek el közelükből ? — sóhajtá imára kúcsolva kezeit. — Adja az ég, hogy soha ne is sejtse azt tiszta kebled ■— suttogá a gróf, Ernő reszkető keze után nyúlva, szünet után pedig fönhangon folytatá: — nem akarom önöket még néhány percig elhagyni Érném, hanem önt láttam az üvegen át s eléje sietek. — Kálmán! ön nem mond valót — feddé et Erne bánatos arccal! — önök között komoly viszály merült*föl, melynek ártatlan áldozata én leszek, — sóhajtá kényes szemeit az égre irányozva. — Soha!,Erne soha! —veté ellen a gróf, gyöngéden fűzve keblére a reszkető gyermeket, — sőt megnyugtatására indítványozom: menjünk vissza anyjához, hogy személyesen győződjék meg szavam igazságáról. A terembe visszatérve, Vadasnét még mindig a támlányban, ugyanazon helyzetben találta a gróf, mint midőn őt elhagyta, megdőlt terve fölötti bosszúsága határt nem ismert.