Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-01-29 / 23. szám
„PETŐFI DEBRECENBEN 1844-ben.“ (Műlap a „Hölgyfutárhoz 1858-ra.) . Hogy Debrecenből visszaérkeztem, e lapok t. c. szerkesztője, e szép kép egy példányával lepett meg engem. A legkedvesebb emlék, mely debreceni utamra emlékeztessen ezután is még sokáig, ki szülőföldem képét ízlés és építészet tekintetében oly szépen megváltozva találtam. A legszentebb emlék, mely hazám legnagyobb költőjének nevére, életére és műveire emlékeztessen ezután is még sokáig, kit én szinte 14 évvel ezelőtt ugyanazon kopott szűzben láttam, melyben őt e képen szemlélem, sőt tán a festész varrt és foltozott is még e szűrön valamit, mely most az ő eredeti rongyosságában Dobsinán, a „Vasárnapi Újság“ szerkesztője szüleinél pompázik, mint ereklye e jámbor és nemesszivű család előtt. És miért ne pompáznék mint ereklye ? Avagy nem egyenlő joggal emlegetjük-e a XIX. század egyik legüündöklőbb szellemének, Petőfinek szűrét, mint emlegetni szoktuk ugyanezen század legnagyobb hősének, Napóleonnak marengoi köpenyét ?! Mindegyik a parvenük közé tartozik, mindegyik büszkesége nemzetének, a hős meghódította Európát, a költő nyelvünkhöz hajlította Európa közvéleményét. Maguk az angolok nevezték el őt a lyra Shakespearejának! Nem Petőfi dicsőítésére fogtam tollat, a képről akartam szólani, úgy amint azt Molnár kőre rajzolta (Orlai Petries ecsete után) és Rohn kettős színnyomattal (tonus) meglepő szépen lenyomta. Ott ül az alig 22 éves, lelkileg inkább mint testileg szenvedő ifjú, kopott vasládán, bal kézzel keresztbevetett lábán könyökölve s állát keze fejére nyugasztva, melylyel kurta szárú makrapipát szőrit. Háttérben nagy boglyakemence látszik ugyan, hanem azért kérdés marad : a kemencétől , vagy a kezében tartott makra-pipától melegísünk-e ? A boglya-kemence párkányán levő orvosságos üveg, de kivált a mellé fektetett cinkanál azt hagyja lagalább gyanítanunk , hogy a „boglyás“ nem igen lehet meleg s mind az orvosság a fölforrástól, mind a cinkánál az elolvadástól menten maradnak. A vasláda mögött az ágyfő áll; a belőle kalászmódra fölnyúló szalmaszálak azt mutatják , hogy az ágy nem dunyhára, de zsúpra van vetve, párnát pedig még soha sem látott ha csak azt a három nagy könyvet párnának nem vesszük, melyek egyike a vasládára, mint magyarul mondani szokták , lepurzlizott. De ezt meg égbekiáltó anachronismus nélkül nem tehetjük, mivel hiteles tudomásunk van róla, hogy Petőfinek Debrecenben, a várad utcai újsoron Gulyásné asszonyomnál laktában Hugo Viktoron és Vörösmartyn kívül egyéb párnája nem volt, melyet feje alá rakott volna. Az ember mindezt könnyen elfelejthetné, ha az a vasláda mellett levő nagy zöld kancsó jóféle érmellékivel tele volna, hanem most az egyszer csak ivóvíz van benne, na meg egy pár köny ráadásul, mi ital közben a költő arcáról talán oda tévedt, mikor senki sem látta. A szoba ablakáról nem tudom elhatározni : az utcára nyílik-e (mert a várad utcai útsoron, az útra kifelé eső ablakból nem látunk ám többé házat, csak homokbuckát, kutat, szőlőskertet, meg odább az akasztófát) vagy pedig az udvaron levő tyúk- és disznóól végére ? Anyit a leesett hóból kiveszek, hogy téli idő van. Még egy szalmaszékről kell említést tennem , melyet a szegény költő, azóta hogy itt beszélek, már rég fölfütött volna, ha az most neki íróasztalául nem szolgálna. Nagy ábrándos szemei, átszellemült arca, az a jövőben tétovázó jós tekintet, mely mindent lát, mindent érez , vonzza, megindítja a nézőt. Ugyan mit gondolhat, ugyan mitől lelkesülhet ez elhagyottságban ? Kérdezzük magunktól , míg szemünk a dal két első sorára esik, melynek utolsó betűjétől a jobb kéz, a tollat épen elvette: „Boldogtalan voltam Teljes életemben, — ugyan mi mástól lelkesednék e meghatóan szép költői arc, hanem ha azon vigasztaló gondolattal, melyet épen leírni készül, hogy e boldogtalanságot meg nem érdemelte. Jól érzi, hogy ő valami mást érdemel: hirt, szerelmet, költői halált. És Öt év alatt kivívta mind a hármat hirt, szerelmet, költői halált! Székely József: 92 Budapesti hirharang. fGróf Teleki Sándorné szül. Bickersteth Johanna megkezdé spanyolországi útleírását a K. Közlönyben. Az első levelet Barcellonából irta, mely várost — mint írja — „magyar hölgy ritkán vagy talán sohasem látogatott meg eddig.“ Az egész nagy elevenséggel s tudományos ismerettel van írva, s miután „a styl az ember tükre“, a grófnő kétségkívül a legbájosabb és szeretetreméltóbb hölgyek egyike. Ez útleírást folytonos figyelemmel fogjuk kisérni, s egyes töredékeit valószínűleg szép olvasónőinkkel meg is ismertetjük. A Rubinstein hires „török indulója“ (Beethoven Athene romjaiból) — mely közelebb a sziveket anyiszor látza, a kezeket pedig tapsokra inditá, — kapható Rózsavölgyi műkereskedésében — negyvenöt krajcáron. A népzenekarok most egy igen szép új csárdást játszanak Windt Mórtól az ismert „Technikus csárdás“ szerzőjétől. Címe: „Emma csárdás“, mely közelebb napvilágot látana, s csak az a kár, hogy (bálok szűkében) gázvilágot nem láthat — az Európa-teremben. Még húsz nap a farsang, s aztán vége lesz. — Nem nagyon fogjuk sajnálni, mert kevés örömet hozott. Itt ott azonban a hátralevő napokat fölhasználják , például a lövölde termében még ezentúl két csinos polgár bált rendeznek. Mi nap egyszer hírünkbe egy kis tévedés csúszott be. Nevezetesen Király János „Alapos útmutató a ruhakészítéshez“ című könyvének ára — a tíz mintarajzzal együtt — nem harminc krajcár, hanem egy forint, harminc krajcár. Hölgyeinket — kik a hasznos könyvet megrendelni óhajtják — figyelmeztetjük e körülményre. A F o r t u n i Angyalka spanyol énekesnő , mint mondják angyalilag énekelne, ha valamivel erősebb hangja lenne, és trillái tisztábbak volnának, így nem hasonlítható azon bájos művésznőhöz, kit mi magyarok — nagy örömünkre — magunkénak mondhatunk. *A lapok átalánosan írják, hogy Bulyovszkiné asszonytól a W. Zeitungban egy németül írt cikk jelent meg. Ezt mi is közöltük. Meggyőződtünk azonban, hogy e cikk nem egyéb fordításnál, melyet Bulyovszkiné asszony a nevezett szerkesztőséghez magyarul küldött be. A t. művésznő aligha bírja anyira a német nyelvet, hogy ezen eredeti cikkeket írhasson, s így még kevésbé valószínű az, hogy ő a német színpadokra készülne, mit sokan a t. művésznőnek e cikkben kifejezett, s a távolra vonatkozó vágyaiból következtetnek. Mi úgy sejtjük, hogy Bulyovszkiné asszony egy jó magyar társaságot óhajtana szervezni, hogy ezzel körutat tehessen a külföldön, mely céljának mi mindenesetre csak szerencsét kívánhatunk, és sikert jósolhatunk. Nemzeti színház. Jan. 28-án: „Rubinstein utósó hangversenye.“ Ha egy művész iránti lelkesülés az előadások számával egy iránt növekszik, akkor bizonyos, hogy az a művész valódi szellemmel bír. A technikai ügyesség (az úgynevezett virtuozitás) hatása mindig ephemer, mely csak igen rövid ideig tartó viszhangra szokott találni a közönség részvétében. Rubinsteinnak ma is oly nagy közönsége volt, mint első ízben, s az elismerés melylyel jutalmazás még lelkesültebb vala, mint bármikor. A műsorozat darabjain kívül közkívánatra kétszer kellett eljátszania a híres „török indulót“, s egyszer a „magyar ábrándot.“ A zeneművek között mesterkéletlen szépségével Weber F-moll concertje tűnt ki, melynek indulószerű részét Rubinstein hihetlen erővel játszotta. A „szerzetes“ (Le Moine, Meyerbeer után Liszttől, melyet a színlap hibásan fejezett ki a kétértelmű „barát“ szóval) a leghatalmasabb balladák egyike, melynek Rubinstein játéka egész festői erőt kölcsönzött. Néha a gordonka hangjait véltük hallani. A sokáig elfojtott s végre kitört szenvedélyek egész vezúvja háborog e balladában, mely jellemez és megdöbbent. „Melancholie“ című saját szerzeménye egyszerű ábránd, mely oly bájjal van kidolgozva, mintha Rubinstein, Mendelssohn művészi költészetének egy részét örökölte volna. — Mint látszik Rubinstein költői múzsájának fényoldalai: a gyöngédség és ábránd. S ezzel vége e szép zenei élvezeteknek, melyek iránt fogékony közönségünk mindig igen méltón tudta kifejezni nagyrabecsülését. Nagy mulatságot okozott ez este Kőszeghy és Benza pár dala a „Don Pasquale“-ból, mert Benzát sem a szalon-öltözék, sem a concert-alkalom nem gátolá, hogy a közönséget komikus ötleteivel s grimace-aival a kacagásig ne mulattassa. A hangverseny előtt az „Ő nem féltékeny“ leleményes német vígjátékot adták elő , melynek legfőbb hibája , hogy ezúttal „fából vaskarikát csináltak“, azaz magyarosították. A német szellem itt atillával és huszár dolmánynyal párosul, amiből aztán többi közt olyan furcsaság is kerekedik, hogy a régi jó magyar táblabíró be sem tudja dugni a kardot a hüvelyébe. Szilágyi kedélyeskedése igen kedélytelen volt; Feleki nagyon haragudott és nagyon lármázott , s csak Bulyovszkiné volt az, ki a szeszélyes nő ábrázolásánál oly finom és eleven színeket használt, melyekkel az aquarel-képeket festik. Nyílt posta. Nyitra Samuné urhölgy. Nagysád reklamátiója már egyszer teljesittetett. Reméljük kézhez jutott. Kikinger Lipótné urhölgy. Az a kérdés, hányszor jár a posta M. Keresztesre. Itt lapjaink mindennap föladatnak. Velencei népdalok. Egyes szép részei vannak , talán. MA ADATIK: Salut Georges lovag. Színjáték 3 felvonásban. Malefille és Roger Beauvoir után franciából fordította Csepreghy Tulajdonos : Nagy Ignác özvegye. PEST, 1858. EMICSI GUSZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA, EGYETEM-UTCA, takarékpénztár-épület 2. sz.