Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-04-20 / 89. szám
Budapest 9-dik évf folyam. 89. Kedd, Április 20-án. 1858. ÖLGYFUTÁR Megjelenik ünnep- a*8 vasárnapot kivéve mindennap délután , évenként 30 — 40 önálló mű’melléklettel,műlapok, albumok, arc-, színpadi-, divat-, és genreképekkel, s egyéb rajzokkal. Szerkesztőségi szállás : Ujvilág utca, 1-s. sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és előfizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. . i , íjjh ' . j ' hu/á: Felelős szerkesztő, és kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj : Postán, egész évre..........................16 frfe félévre .................................9 évnegyedre ..................... 5 Budapesten, házhozküldetéssel egész évre....................................13 frfe félévre ........................... 7 évnegyedre ..................... 4 Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Mi Uj évnegyedes előfizetéseket teljes számi példányokra folyvást elfogadunk, és pedig ápriltól jinius végéig helyben 4, vidékre 5 portal. KUN-VILÁG MAGYARORSZÁGON. (Történeti beszély). Vértesi Arnoldtől. (Folytatás.) Aztán emelt hangon folytatá : — Én vádolom a kánokat hazaárulás bűnével, rablással, gyilkolással ; vádolom, hogy berkekben titkon áldoznak pogány isteneknek. Uram király ? tégy igazságot! Tatár a téldre fektette kardját a király lábaihoz és térdre borúit. — Ha hűtlen voltam hozzád, itt van fejem. Nem kérek kegyelmet, csak igazságot. Ezek itt vádolnak, mert gyűlölnek. Igen Kozma , a vád hazug. Ti voltatok, kik először kún vérbe mártottátok a kardot. Száradjon a vér rajtatok és unokáitokon. Testvérként akartunk keblünkre ölelni, hiszen egy hazának gyermekeivé váltunk; ti eltaszitottatok. Megvetett, gyűlölt nép lettünk, csak azért, mert a király szeret. Ti akartátok, hogy elleneitek legyünk; most azok vagyunk. Uram király, mondj Ítéletet; itt várom előtted a porban. A király fölemelte s megölelte az ősz vezért. — Ne félj Tatár! Nem hagylak el, megvédtek az egész világ ellen. — Királyi hatalmad sem fogja megvédni a bűnöst, szólt vissza dacosan Kozma. Ha te nem ítélsz az őrhalmon, ítélünk mi, ispánok és püspökök, összegyűlvén szent Mihály ünnepének hetében, mint Kálmán király rendelte. S a kún vezérhez fordúlt: — Én ezennel megidézlek téged magadat, Tatár, és öcsédet Turult és lányodat Csillát. A király reszketett haragjában. Akkor Csilla halvány arccal elébe állt. , — Ezek vérünket szomjazzák, — ne adj nekik oda, uram királyi Kozma szólni akart, de ajkain elhalt a szó. Háta megett fegyverek csörögtek. Odanézett. Bors és Koros álltak ott és tömérdek zsoldos népi*g. Bors, a Kozmával jött országnagyok beléptekor azonnal kicsúszott a teremből s kint előtalálván Korost, fölhitta a király védelmére. Együtt siettek aztán vissza a föllármázott testőrökkel. Kozma és barátai körül voltak véve. — Ítéletet kívántatok , dörgött fölöttük a király szava . Ítélni fogok. Reszkessetek! ". A lakodalmas háznál vége hossza nem volt a jó kedvnek. Semmi sem hiányzott, csak a vőlegény. Már beesteledett s Kozma még nem tért vissza. Krisztina aggodalmasan kérdezgette, hol késhetik oly sokáig ? Mosolyogtak kérdezgetéseire. — Majd eljön, nem lehet félteni, hogy elszökik. Krisztina várt, várt és vőlegénye mégsem jött. Valami mondatlan, nehéz sejtelem kezdette szívét nyomni, fejét lankadtan hajtotta le. Mosolyogni akart, vidám akart lenni, de nem tudott. Az öreg asszonyságok ráfogták, hogy álmos. Le kell fektetni. Körbe vették a násznagyok s mindegyik égő fáklyát tartván kezében, kardosan, komoly méltósággal lejtették az utósó táncot körötte. Aztán az asszonyságok elkísérték a hálószoba ajtajáig; ott furcsa képpel jó éjt kívántak s magára hagyták. Krisztina elpirult, amint belépett, és két kis kezével eltakarta szemeit, pedig jól tudta, hogy egyedül van. Hanem azért ha eltakarta is szemeit, meg nem állhatta, hogy ujjai közt keresztül ne kandikáljon. Mintha valami bűvös kert közepén állt volna, az egész szoba virágokkal volt ékítve. Oly szép , oly tündéri látvány volt, hogy Krisztina bámultában félrevonta kezeit szeméről. Gyermekes kíváncsisággal nézegetett sorra mindent, a sötét lombokat, a csillogó virágokat aranyos edényekben, a rózsaszín selyem függönyöket. S mikor a függönyöket szétvonta, előtűnt a nászágy hófehér halmaival. Hirtelen megrettenve tekintett körül. Úgy tetszett neki, mintha zörejt, suttogást hallott volna, pedig semmi sem volt, csak a selyem suhogása és ön sóhaja. Lábujjhegyen az ajtóhoz ment s hallgatózott, nem hall-e lépteket ? Csak a zene harsogását, a vigadók örömujongását hallotta. Visszalépett s leült az ágy szélére. Feje égett, ereiben a vér lázasan lüktetett és forrón, szenvedélyesen csókolgatta a jegygyűrűt utján. Miért nincs most itt, ki ezt adta ? Készen várja az ajkosókra és a kar ölelésre és a szív szerelemre. Miért nincs most itt ? — Ha valami baj érte volna ? gondolá remegve a szép menyasszony. Imádkozni fogok érte. Pacsirta és csalogány. Fellegek közt a pacsirta A magasba megy fel. Míg a csalogány kesergve Egy uj síron nyögdel. S a pacsirta, mig a légbe Énekét szövé be : — Mit csinálsz, szól, csalogányom, Ott a temetőbe ? — Menyasszonytól vettem által Ezt a szivkeservet, Melyet most egy ifjú sírján Ajkam énekelget. ■— Énekelj csak , csalogányom , Szól most a pacsirta ; Én pedig majd, mig szivecskéd Bánatát kisírta : Fellegen túl föl az égig Szállók énekelve, Sirod lakóját kisérvén a Dallal az egekbe. Beöthy Zsigmond.