Hölgyfutár, 1859. január-június (10. évfolyam, 1-77. szám)

1859-05-03 / 52. szám

Egy kis világutazás. (Melyet Náprádi V. Z. tett közelebb Pak­stól S7. Pétervárig, s onnan le Kairóig, noh­a egész utazása alatt Marosvásárhelyről ki sem mozdult.) Mielőtt a nagy útra indulnánk, kövessünk még el M. Vásárhelyen egy jótékonysági csele­kedetet, s vessünk f­átyolt a , h­o 11 a féle hang­versenyre, és a Lhotta-Pepita táncelőadásra ! Kicsoda és micsoda ezen Lh­otta? Gróf, báró, nemes ember, polgár vagy paraszt ember? 1856-iki március 16-kán kelt hitelesített bizo­nyítvány szerint hercegi kamarai énekes, a prá­gai conservatorium és a salzburgi mozarteum in­­corporált tagja, ki kedves élete párjával Lhotta Emmeline asszonysággal Melpomene és Terpsy­­chore ,továbbá a marosvásárhelyi m­űpártoló kö­zönség erszénye) tiszteletére zene- és táncelőa­dás r ejtélyt rendeze az Apollóban. A közönség annak rendje szerint megjelent és az első ének darab, meg az első tánc után, szerencsésen meg is szökött. A tisztelt művész pár, másnap reg­gel hasonlót tett. Egy végig ott maradott ismerő­sünk következőleg bírálgatta az egész estélyt: az énekes csakugyan kamarai énekese lehetett vamelyik fő­úrnak, hanem 013 formán, hogy al­kalmasint csak a fáskamarában énekel­getett , a táncosnő működése pedig akként jel­­lemzendő, hogy az „El Olé“ végén állva, a „Madrilena“ végén a földön fekü­ve maradt; anyit tudunk, hogy sem Krapfelmayereket, sem Stampflbubereket, sem Seniora Pepita mein Name ist Mayer-féle enthusiastákat nem teremtett. Vessünk — mint mondánk — fátyolt a csalódás ezen estéjére, és menjünk Blank plasticai világkiállításába. A la bonne hieure ! Tisztelet, becsület! Ez már megérdemli a fá­radtságot és a megnézést. Kevés kivétellel mind, egytől egyig a leghíresebb párisi és lon­doni stereoscopok , Bertrand és Fenier jeles művei­ néhány perc alatt a régi és új világot, a gőz által eszközölnél nagyobb sebességgel utazhatjuk be! Mily élethűség,mily természet­­ hűség a legparányibb részletben is! Most va­gyunk az egyiptomi pyramisok tövénél a forró homokban , hol a fényképészet csodás tökéle­tessége által visszaadott napfény vakítja sze­münk világát, majd megint farkasbundába sze­retnénk burkolódni a Montblanc jeges csúcsán. De szakasszuk félbe saját elmélkedésünk fo­nalát, hadd szóljon*) helyettünk a bőbeszédű berlini tulajdonos, Blank Theodor: — Uraim és hölgyeim! (Látszik, hogy nem született francia, mert az uraknak ad el­sőséget.) A tökéletesség netovábbjáig vitt ter­mészetim rendkívüli látvány: Párisi! ! Indo­kolt feszültséggel tekint most egész Európa egy városra, ezen város pedig a jelenkor Ba­by Ionja, Páris, melyet egy ember hatalmas parancsszava merőben újjá alakított. — Ked­ves kötelességet vélek teljesíteni, midőn e vi­lágvárosnak, taval ápril 5-kén megnyitott „Sebastopol“ nevet nyert uj boulevardját köz­szemlére teszem ki. Messze vinne felszámlálni a tömérdek sok utcát, melyeket III Napoleon terve keresztül vitele érdekében lerontatott Le­rontana pedig nem csak azért, hogy Parist a párisiak költségén szépítse, hanem főleg azért, mert meggyőződve lévén a felől, hogy a Fran­ciaországban uralkodó központosítási rendszer­nél fogva Franciaország ura csak az lehet,aki Parist szorítja vasmarkába,­­ hogy egyfelől netaláni utcai zavargások esetében a lerontott zúgutcák által nagyon könnyítve volt torlasz­emelést gátolja, másfelől pedig, hogy saját ágyúi csend-helyreállító működésének akadály nélkül való tágabb tér nyíljék. Elég lesz: az oro­szok fölött Sebastopolnál nyert győzelem emlékére elnevezett ezen boulevard nevezetessé­gei közül azon egyet említeni föl, hogy hosszá­ban egy vendéglő épül, mely tízezer vendéget fogadhat magába egyszerre, és láthat el minden kigondolható kényelemmel; szóval, mindenesetre nagyobbszerű hotel , mint az „arany keresztmely magában véve ”.­Vásárhelyre nézve elég elegáns hely, ki­vált miután Schönstein a szobákat ízletesen kifestette, és melynek földszinti helyiségeiben világ­kiállításom látható. — Meine Her­ren und Damen ! A szélsőségek gyakran érint­keznek ; most szemléltek meg egy boule­­vardot P­á­r­i­s­b­a­n, mely a muszkák ku­darcát az örök emlékezetnek adja át. Mi ter­mészetesebb, minthogy Moszkvába rán­­düljünk! Moszkvába, az oroszok szent váro­sába, hol a hadak szeszélyes istennője az újabb kor legnagyobb és legbizakodottabb hadvezé­rének és hódítójának, I. Napóleon­nak egy „megállj !“ ot dörgött fülébe. Moszkvába, hol a lakosság fanatismusig vitt hazaszeretete föl­­hevülésében házait, mindenét a pusztító tűz­vésznek martalékul átadó, megmutatni akar­ván ezáltal, hogy a meggyőzhetlennek vélt hadvezér sem dacolhat büntetlenül az elemek hatalmával, kényszerítvén öt, a kereszténység legóriásabb harangja alázuhanása mellett a Kremlből futni, és az itt látható hírneves Pit­­rovski-palotában menedéket keresni, és innen is kiűzetve, a Berezinába veszni látni a hatal­mas „grand’armée“ babér aratott vitézeit! — Uraim és hölgyeim! Im itt a semmeringi vasút, bécsi munka; itt a krinolin tréfa, Bertrand re­mekműve ; ez a kedves si­­ervaisi fürdő; ez III. Napoleon díszteremé, Ferrier mestermun­kája; München, Stuttgart, San Francisco, Tu­rin, Bécs, Sz. Pétervár, Athén, az Acropolis, Stambul, Kairo sat., ezen darabjaimat Pesten is mutattam a „Tigrisében; átalános elisme­rést arattam. Brassóban a híres költő Palme is megdicsért, a „Kronstädter Zeitung“ 137 sz. Satellit-jében, hanem anyiban hibázott, hogy fényképeimet így magyarázta: „ezen képeket stereoscopoknak nevezik, mert a tár­gyakat az optika által testesítik, és természet­­bűn élünkbe állítják;“ ez nagyon hibás defini­­tio, mert az én képeimet photographiák­­nak nevezik, melyeken a tárgyak a stereoscop által (a stereoscop csak a készlet neve) plasti­­kailag, tehát természetbün­elünkbe tűnnek. Könyveket írhatnánk, ha mind azt följe­­gyeznők, a­mit Blank úr elbeszélt, de miután látjuk, hogy rövid tárcalevélbe nem foglalhat­juk, hagyjuk a csalóka photographirozott vilá­got, és lépjünk ki a pezsgő élet zajló színhe­lyére. (Majd a m -vásárhelyi tárcában.) Budapesti Mrli&rang. f Irodalm­un­kban - kevés kivétellel— majd minden v­á­rr a 1­a 101 zajosan kezdenek, lankadtan folytatnak, és szomorún végeznek. Az első évek érdekessége rendesen a közrész­vétbe vetett reményt, az utasok a szomorú csalódást képviselik. Ily körülmények közt jól esik látnunk egy tudományos vállalatot, mely füzetről füzetre mindig érdekesebbé válik, s a folytatás egyre pótolni igyekszik a hiányt, mely a kezdetben mutatkozott. Csen­g­ery Antal „Budapesti szemléjét“ értjük, melyből a XVI. és XVII. füzet együvé boríté­kolva e napokban jelent meg. Tartalma a tu­dományos és szépirodalom barátait egyformán érdekelheti, s becsületére válik a magyar tu­dományosságnak. Szabó Károly „A magyar vezérek korát“ folytatja, Szász Károly Le­wes gyönyörű életrajzát „Goethéről.“ Paul­er Tivadar „A nemesközi jog történetét.“ Er­délyi János „A legújabb magyar líra“ is­mertetését kezdi, Lukács Móric „A román nyelvek alakulását.“ Az irodalmi szemlében kiváló érdekű Salamon Ferenc második közleménye „Petőfi költeményeiről.“ A ma­gyar tudományos akadémiának egy bő rovat van szentelve, mely érdekesen közli az egylet tevékenységet és osztály­ülési elő­adásait, sat. Szóval e vállalat pártolása a kö­zönség részéről nem áldozat, hanem — köte­lesség. Az újabb tíz füzetes folyam előfizetési ára — tíz forint. A „Magyarország cs­a­ládainak“ ötödik kötetéből az első és a második füzet, egy szállítmányban megjelent. Úgy látszik , N­agy Iván nem fárad ki e nagy munkából, mert vállalata füzetről füzetre mindig érdekesbbé vá­lik, s R­á­t­li M­ó­r szép szolgálatot tesz a hazai irodalomnak annak kiadása által. E füzet tar­talma : Frangepán — G­hi­czy, és az e betűk közt eső családok. Bárha mindegyiket oly alaposan és érdekesen ki lehetne dolgozni, mint a­hogy a Ghiczy-család van.­­ „A kegyeletek oltára“ épülni kezd, a történelem drágakő-darabjaiból. Az első füzet már megjelent, melyet B­o­r­o­s­s Mi­hály ismert írónk „elhunyt szülei emlékének“ szentel. Mi pedig ajánljuk az ifjúságnak, mely jó példákat vehet az itt közlött apró életraj­zokból, és sok oldalról megismerheti a családi kegyeletek szépségét. E vállalat Osterlamm Károly könyvárus tulajdona. • 1Hofbauer Zsófia új alténekesnőnk először holnapután fog föllépni „Marillában,“ másodszor pedig „Tell Vilmosban,“ midőn a címszerepet Stighelli fogja énekelni. Zöldi föllépése a „Cigányban“ a jövő vasárnapra maradt.­­ Wallishauser bécsi könyvkeres­kedő, fölszólita a magyar kiadókat, hogy ki­admányaikból hozzá példányokat küldjenek. A kir. fővárosban anyi magyar főúr, iparos, hivatalnok és tanuló ifjú lakik , hogy e vál­lalkozásnak szép sikere lehet — irodalmunkra nézve. f P­r­ó­n­a­y Gábor bárót, a szépművésze­­tek ismert barátját az a kipótolhatlan veszte­ség érte, hogy édes­anyját, Kubinyi Rozá- f­­­a asszonyt, ki erényekben lefolyt nyolcvanöt évet élt — múlt hó 27-én elveszté. Áldás em­lékére. f Nagy Jakab tilinkó-művész zajos föllépései után, azt írják Erdélyből, hogy ott többen is vannak, kik a hat lyukacsos kis ti­­linkót mesterileg kezelik. Ilyen Kolozsvárt egy árpástói Sándor Máté nevű fiú is, ki a ma­gyar dalokat és indulókat szintén művészileg furulyázgatja, főnök ismerik „a legszebb szemeket“, nem azokat értve, melyek a bizalom óráiban oly szelíden tudnak mosolyogni, hanem azt a népszerű német népdalt, melyet a zongorák, órák, verklik és koncertisták oly gyakran zen­­gedeznek. E szép dalt S t i g b e 11 i úr, a ná­lunk vendégszereplő tenorista szerző, kinek igen magas hangja, s ebből folyólag igen magas követelései is vannak. A Bolond Miska „albumából“ a ne­gyedik füzet megjelent. Van benne egy pár jó adoma, egyéb semmi Legjobb az a párbe­széd , mely egy hatalmas úr és az ő alázatos szolgája közt foly. Hatalmas úr: Nos, én ma éjjel önrül álmodtam. Az alázatos subalternus: Ezerszer *) Az az hogy szólhatna, ha anyi ismerettel bírna, s oly elmésen tudná forgatni nyelvét, mint Náprádi a tollat. Szerk. 439 TÁRCA.

Next