Hölgyfutár, 1859. január-június (10. évfolyam, 1-77. szám)

1859-04-02 / 39. szám

334 mivelt nemzetek közé, ha saját irodalma van. Oroszország szellemi élete Krylow meséivel és Puschkin költeményeivel kezdődik. Oroszor­szágnak most valódi nemzeti költői vannak: Krylow, Puschkin, Lermontow, Nikrasow, Ros­­topschiu grófnő és mások. A regény költésze­tet Pisenski, Turgenew, Gregorowitsch, Tolstri, Stschedrin , Jadowskaja és Stauitzki méltólag képviselik. Puschkin Sergejevitseh Sándor 1799-ben született a pskowi kerüietben, s fia volt egy földbirtokosnak, s anyai ágról unokája a néger Hannibálnak, ki nagy Péter uralkodása alatt tábornokságig emelkedett. Hannibált, mint ifjú embert fogták el a guineai partokon, s egy rabszolgakereskedö hajóra cipeltek. Mikor a hajó húsz mértföld­­nyira volt a partról, Hannibál a fedezetről a tengerbe ugrott, mert a boldogtalan látta, hogy nem lehet más megmentöje, csak a halál. Utó­só reményében is csalódott, mert egy csolnak­­kal utána mentek és kifogták. Akkor láncra verték, és Hollandiában eladták. Péter cár Amsterdamban meglátta ez ifjú négert. Elbeszélték neki szenvedéseit. Megin­dulva szabadság-szeretetétöl, a cár megvette a négert, s Oroszországba vivén, gondoskodni kezdett kiképeztetéséröl. így lett később a né­gerből tábornok, s az orosz tüzérség alapitója. Dolgoruki Péter herceg egy az orosz fő­családokról irt müvében irja, hogy Puschkin egy előkelő családból származott, mely a XIII- dik században Németországból jött Oroszor­szágba. Ez nem valószínű, s meglehet, hogy e család csak csak azért szeretné igénybe venni Puschkint, hogy a családi történeti fényét egy kis irodalmi dicsőséggel egészíthesse ki. E ro­konságról Puschkin életében szó sem volt, mert a költő bizonyosan hivatkozott volna rá, midőn Bulgarin (egy hírlapíró) alacsony szárma­zását veté szemére. 0 erre egy epigrammal fe­lelt, mely Beranger „je suis vilain“ („én csúf vagyok“) müvére emlékeztet, mely prózában igy hangzik : „Bulgarin úr mondja, midőn en­gem a zeloták közé sorol, hogy ősömet Hanni­bált, egy pohár rumért vette meg Senegalban egy orosz hajós. Ez igaz, de azt elhallgatá; hogy a sajkát, melyet a sors sok győzelem után Oroszország hajójává szemelt ki, ugyan ő kor­­mányzá erős kezekkel, Törökországtól észa­kig, hol a legutósó városok feküsznek“. * Talleyrandról egy adoma. A hires férfi abban a nézetben volt, hogy a társaséletben a legkisebb dolgoknál is min­dig figyelembe kell venni a személyek rangját és állását, s e szerint tüntetni ki egyiket a má­sik fölött. Gortscbakoff herceg beszéli, hogy midőn fiatal attache volt Talleyrand mellett, egyszer a hires férfi több egyént hivott meg ebédre. Miután a levesen túl estek, a marha­húst következőleg ajánlá vendégeinek. Egy herceghez alázattal a legjobb szele­tet kiválasztva: „herceg úr, lehetek oly bol­dog, önnek e marhahúst kínálhatni.“ A másikhoz nyájas mosolylyal: „marquis úr, van szerencsém önt e marhahússal megki­­nálni.“ A harmadikhoz a szívesség jelével: „ked­ves gróf, megkínálhatom önt e marhahússal.“ A negyediknek jőszivüséggel: „Báró úr, méltóztassék marhahúst venni.“ Az ötödiknek : „titkos tanácsos úr, tetszik marhahús.“ Az asztal végen ülő férfihez pedig leeresz­kedő mosolylyal mondá: „Eszik ön marhahúst.“ Elvégre a nagy embereknek mindig van­nak ilyen bogaraik. * Megtörtént. 6 r ó f X............magyar mágnás, ki min­dig Bécsben lakott, egy titkárt vett föl maga mellé, ki magyar tisztjeivel magyarúl leve­lezzen. A titkár megjelent, s volt szerencséje be­mutatni magát. A gróf előadá kivánatát. — Tudja az úr, leveleket fog írni tiszt­jeimhez az én irmodoromban. — Boldog leszek, ha teljesíthetem méltó­ságod parancsait. — Ismeri az úr az én irmodoromat ? — Nincs szerencsém. — Tehát elmondhatom. Ha az úr azt fogja írni nevemben X... beli direktoromhoz : „Ma indulok Bécsből, s velem indul J. ügyvéd,“ az „indulok“ szót nagy I betűvel kezdi, mert én, gróf X. indulok, az indul-t ellenben kis i-vel irja, mivel nem én, hanem I. ügyvéd indulásá­ról van szó. sat. Tudja az úr! — Tudom! Effélék hallatára kérdhetjük igazán Petőfi egyik legszebb versével : Egy szempillantásnál mi rövidebb ? Ember-barátom a te életed. Rohanva jő az idő, s elrohan. Egy kezében bölcsőd pólyája van , S másikban koporsódra szemfödel. Kevély ember, miben kevélykedel? Nemzeti színház. fMárc. 30-kán. Shakspeare „Co­­riolan“-ja. Egressy Gábor a nagy britt költő e remek tragikai alakjában búcsúzott el a pesti közönségtől, mely iránta ez este is kitűnő rész­vétet és nagyrabecsülést tanúsított. A színház megtelt, s szinte rengett azon tapsvihartól, melylyel kiléptekor fogadák. Később is majd minden jelenet után kihívták, s midőn Corio­­lán szavaival mondá: „hogy inkább nyomor és halál, mint a kiérdemlett jutalmat koldúlni“ demonstrálólag hangzott föl újra a tapsvihar. Az elismerés e nyilatkozatai átalánosok voltak, s benne a páholyok közönsége is részt vett, melynek pedig a „bon ton“ csak kivételes ese­tekben látszik megengedni azt, hogy a művé­szet iránti elismerést tapsokkal fejezze ki. Egressy művészileg ábrázolá a büszke patríciust. Erély, hatalom és nemesség volt szavaiban és mozdúlataiban, méltó egy hős­höz , kitől épen úgy rettegett az ellenség, mi­dőn Róma vezére volt, mint rettegett később Róma, midőn az ellenség táborába ment. A csőcselék iránti megvetését mély gúnynyal fe­­jezé ki, s átalában Coriolán egész jellemét, minden oldalról a művészet fényével világo­­sitá meg. Se művésznek — férfi kora teljes erejében — kell megválni a színpadtól, hol most egye­dül ő képes ábrázolni Shakspeare tragikai hő­seit. Eltávozása (ha bár rövid ideig tartó lenne is,) annál sajnosabb, mert nincs a ki ürült nyomába lépjen. Mi az előadást illeti, mindenek előtt a nyomorúságos rendezést kell megróvnunk, mely a legszebb jeleneteknek sem birt életet köl­csönözni. Az összefogdosott statisták gépiesen álldogáltak vagy úgy összeszorúltak , hogy semmi élénk és természetes csoportosúlásra nem voltak képesek. A rendezőség legalább a csapat-vezetőket jobban betaníthatta volna. Volumniát Jókainé, (kivált midőn fiához beszél a volksok táborában,) művészileg ját­­szá. Ellenben Virgilia (Lendvainé,) érzéseiből érzelgést csinált, mi egy római nőhöz sohasem illik, bármiként szeressen is. Auffidius (Lend­­vai) pedig, midőn Coriolánnal a csatatéren ta­lálkozott , ligy elkiabálta szavait, hogy azok egész értelmetlenül hangzottak el. Ez különö­sen kitűnt ma Egressy művészi nyugalma és mérséklete mellett. Titus Lartius (Hegedűs), mig egy részről a legjelentéktelenebb dolgokat is modoros ál­­pathoszszal mondá el, másrészt pedig a római ünnepélyen megfeledkezett magáról, s Corio­­lánt bajtárs helyett úgy megpajtásozta, mintha a cothurnusok helyett egy divatos vau­­devilleben szerepeltek volna. Átalában az egész előadás hiányos volt, s arról győzött meg, hogy színészetünkben jelen­leg csak két egyén van , kikre a magasb tra­­goediák sorsát bízni lehet. Ezek: Jókainé és Egressy. Csak kettő van, ezek közül is — fájdalom — ma az egyiket elkellett vesz­tenünk. f Márc. 31. „Guzman Johanna.“ Elliugerné jutalomjátéka volt, ki a cím­szerepben először mutatá be magát. Ha drá­­maénekesnöi tehetségét kívánta tanúsítani, ak­kor célszerűbb lett volna egy meyerbeeri sze­rep, minő Alice, vagy Halevy „Zsidóhölgye.“ Különben a könnyebb stylti Verdi dallamokat könyebben lehet énekelni, habár az olasz zene olvadékonysága hajlékonyabb hangot kíván, minő az Ellingernéé. Mai előadásáról ugyanazt mondhatjuk, a mit az elébbiekről: gyönyörű, csengő hang, kevés simaság, a szavak érthet­­len kiejtése, és nyugtalan játék, mi alig fejez ki valamit. A természet sokkal jobban ked­vezett Ellingernének, mint a művészet. Mai jutalomjátékán nagy közönsége volt, mely átható szép hangjait mindig zajosan meg­­tapsolá. Nyílt posta. Nagy-Kőrösről egy cáfoló levelet kaptunk, a lapunkban közelebb megjelent körösi közleményre. A cáfoló levél Írója rósz névén ve­szi abban e szavakat: „a tudósokat és tanárokat csak a nagyvilág tudja érdemük szerint méltá­nyolni, nem a „kisvárosok.“ E kifejezésben semmi sértő nincs, mert anyi bizonyos, hogy minél szé­lesebb a kör, a hol élünk, érdemeinknek annál nagyobb viszhangja van. Bizonyosan maga Hum­boldt se juthatott volna anyi kitüntetéshez, ha nem Berlinben, de Hohenstadtban éli le napjait. Ezért tehát nincs mit nehéztelni. Mi a báli leírás hangját illeti, az nem volt olyan, mely megrovást érdemelne, sőt a bált szépnek és látogatottnak hirdeté. Különben a cáfoló soroknak örömest he­lyet engedtünk volna lapunkban, ha az nem oly egyén ellen lett volna irányozva, ki az egész ügy­ben ártatlan. Mindenesetre igaztalanság lenne vá­dolni valakit azért, a mit nem tett. Az illető levél nem azon körből,és nem azon egyéntől eredt, kinek a cáfolat tulajdonítja. Azért „fátyolt reá!“ Tordárólis vettünk egy cáfolatot. Ott azért neheztelnek, mert egy lapunkban közlött tordai tudósítás igy kezdődik: „egy vidéki város, vidéki levelezők nélkül mit sem ér a lapokra nézve.“ E sorokat arra magyarázzák, mintha Tordán nem lenne levelezői képességű egyén. Pe­dig korántsem azt teszi, hanem hogy a sok érde­mes és miveit tordai lakos közül, alig akad valaki, ki tudósítaná a pesti lapokat. A közlemény többi állításaira nézve cáfolatul írják, (s mi örömest közöljük,) hogy a méltatlanul kisebbített színi te­rem elég nagy arra, hogy 400 embert kényelme­sen befogadhasson. A két utósó tavaszon a kolozs­vári szintársúlat is megfért annak színpadján, s egykor Füredi, Feleki, Benza urak , Déryné és Kántorné asszonyok is örömmel szerepeltek rajta. Egész harcok és néma ábrázolatok történtek ott a nélkül, hogy valaki leesett volna róla. Méltat­lanság volt Barna Marit is oly nagyon megróni, miután e törekvő, fiatal lányka, kinek pályája kezdetén nincs alkalma nagy színpadok mintái után képezni magát, körülményeihez mérve ha­ladt anyit, a miért buzdítást érdemelne. Tordán és Enyeden becsülésben részesült. Szepsiné el­lenben túlságos bókot kapót a levelezőtől, habár a múzsáknak nem nagy kedvence. Pozsonyi úr azért érdemel megrovást, mert kevés próbát tart, s az újoncok kiképzésével nem törődik. Mind e véleményeket készséggel nyilvánítjuk ki lapunk­ban, anyival inkább, mert tanújelei annak, hogy Torda derék magyar lakossága érdekkel viselte tik a magyar színészet iránt is, még akkor is, ha körében nem valami nevezetes társaság időz. Mai számunkhoz egy negyed iv van mellékelve.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék