Hölgyfutár, 1859. július-december (10. évfolyam, 78-156. szám)

1859-08-18 / 98. szám

ez az első könyv, mely művelődésünk történe­­­­tét tárgyalja.­­ A f­ő­v­á­r­o­s legörvendetesb örömhíre, hogy a hőség csillapult, s már most nem ol­­vadoznak oly nagyon, csak a mód nélkül sze­relmes poéták. Ez örvendetes hírt a közelebbi esőnek köszönjük, mely fölfrissité a léget. Most már legalább a dolce far m­ente embereinek sem kell a nap egyik felét az uszodában, a másikat a fagylaltos kioszkokban tölteni. Iarielle Kornélia ismert színész­nő tegnap utazott el Kassára, a Hetényi társu­lathoz. Két hetet fog távol tölteni. A szabad­ságolások még mindig oly nagy mértékben tartanak, hogy már a színlapra nem is jegyzik föl a távollevőket. Nagyon sok fáradsággal járna a hosszú névsorozat. f B i g n­­­o, szép jövőjű énekes jól talált arcképe megjelent, nem valami lap mellett, hanem a műárusi kirakatokban. fA fiatalabb Szigeti, kinek ven­dégszereplését már említettük, a jövő héten fog háromszor föllépni, még­pedig bátyja, leg­­emlékezetesb szerepeiben, u. m. Falusiak, Sas István és Béldy Pál­ban. A fiatal szí­nész nagy feladatot tűzött tehát maga elé , de annál kedvezőbb lesz ránézve, ha sikerrel oldja meg. f­egyver között nem csodáltuk, ha hallgattak a múzsák,de most a békességes idő­ben is alig jelen meg egy egy héten egy könyv. Különben nem kis áldozatra szánja el magát, ki most könyvet ír. Először is előfizetést most már alig lehet hirdetni, másodszor a mi szűk keblű könyvkiadóink alig vállalkoznak vala­mire.. . mert, mert — valljuk meg az igazat — a közönség részvétlensége, mint egy fagyos jéglepel borúl a könyvirodalomra. Legalább ez is elolvadhatott volna már az idei hőségben.­­A budai tébolyda nagyszerű épü­let leend. Több mint két millió forintba fog kerülni, s négyszáz beteg befogadására leend alkalmas. s Csillag Róza csak most ragyog igazán, miután egy londoni színházhoz igen fényes föltételekkel szerződteték. A nemzeti színház azonban elsóhajthatja a népdal szavai­val : „már nekem hiába ragyog.“ ! Nem­sokára zuávokhoz lesz sze­rencsénk, t. i.­zuáv kalapokhoz, minőket Pa­risban már székében viselnek. Most szépen visszaadhatjuk a kölcsönt A párisiak három év előtt fölkapták a mi kanász kalapjainkat, most meg mi kapjuk föl az ö­zuávjaikat.­­A szerénység kezd kimenni a di­vatból, noha még nem mindenütt. Egy kezdő verselő is ily cím alatt adja ki zsöngéit „z...­­ csalogány.“ Szép név, de annál furábban járnának az előfizetők, ha ennek a csalogány­nak béka-hangja lenne.­­ Egy szerkesztő megkéri egyik levelezőjét, hogy ne használja a „nyárhó“ sat. kifejezést, mert valódi rébuszfejtő kedélyál­lapotra van szükségünk, míg kisütjük, hogy az júliust jelent. Igaza van. Mit az egész világ elfogadott, miért ne fogadhatnék el mi is, t. i. a hónapok diákos elnevezéseit, kivált a mai fölfordult világban, midőn sokszor megesik, hogy télutó havában nyári meleg van, tavasz elő havában pedig ugyancsak havaz.­­ A sorsjátékok rendezői minden alkalmat ügyesen és haszonnal tudnak föl­használni. Most „a sebesült harco­sok“ javára rendeznek sorsjátékot, melynél 10,000 forint árú műtárgyakat fognak kisor­solni. Egy sorsjegy ára 50 u. k. A húzás aug. 27-dikén leend. f A műegylet új képtárlata tegnap nyílt meg. Van benne 75 festmény. A termek­ben csaknem legszebb „az előszoba.“ T. i. az ily cimü kép, melyet bizonyosan megvesznek. fA nyárnak többi közt meg van az a kellemes oldala, hogy hangversenyek­­k­e­l nem igen zaklatja a közönséget. Azonban a nyár alig közelit még vége felé, s már is halljuk, hogy idegen és nem idegen énekesek és zenészek kívánnak a síkra lépni, kik közt többen előbb a vidéken próbálkoznak. Füreden egy muszka énekesnő Raymanné asszony­ság lépett föl. f Egy újdonsági rovatban olvassuk, hogy Egressi, Szigeti, és Réthi őszszel a nemzeti színpadon fognak vendégszerepelni. Nagyon óhajtandó lenne, de nem hisszük, hogy e hírnek kellő alapja volna. Legalább a szín­háztól még aligha tettek lépéseket e három művész megnyerésére, noha világos, hogy a tragoedia, a vígjáték és népszínmű mind job­ban virágoznék, és többet is jövedelmezne az ő közreműködésük mellett. Ha a színház láto­gatóit „suffrage universell“-re hívnák föl, akkor szerződtetésük bizonyos lenne, de színházunk igazgatásánál nem gondolnak arra, hogy a mely intézet a közönség részvéte által virágzik (vagy virágozhat,) annak a közönség helyes igényeit is mindig figyelembe kell venni. A Mármarosszigetet nagy csapás érte. Negyvenegy épülete égett le, többi közt a megyeház, a kollégium és a reformált hitüek temploma. Ez utóbbinak csak kormos falai ál­lanak az ég felé; egész belseje összeégett, a kórusok, az orgona, s a harangokból sem ma­radt egyéb, mint az összeolvadt érc. Csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehetett a többi kö­­zépépületeket is megmenteni. 57 év óta nem volt Szigeten nagyobb tűzvész; e csapás annál borzasztóbb.­­ B. Nyáry Sándor huszárkapitány Klattauban (Csehországban) egy tűzvész al­kalmával , a legnagyobb áldozatkészséggel mentett meg egy, a szobában felejtett gyerme­két. Nélküle oda veszett volna. E szép tett méltó arra, hogy a lapok nagyrabecsüléssel hirdessék. 808 Vidék, Gyula, aug. 9. Városunkra nem panaszkodhatnak a szer­kesztőségek, mert nem igen szaporítja az örök vidéki színtudósítások számát, mely — igazán szólva — csak módjával és röviden adva — jó. Mi azonban fájlaljuk, hogy erre alkalmunk sem akad, miután a színész társulatok folyvást kerülik városunkat. Azt sejtem, hogy az utosó társulat nem a legjobb véleményt viheti ma­gával a drámairodalom iránti pártfogolásunk­­ról, a­menyiben sem az a színész társulat nem jő többé vissza, sem egy másik nem látogat meg bennünket. E forró nyári napokban, hol minden ember a hátán hordja az égető napot, ez még nem lenne épen nagy veszteség, kivált ha vesszük, hogy mi gazdák is vagyunk, s ná­lunk épen most nyomtatják a­­ búzát! Hanem engem mégis némileg bánt az, hogy a színészek olybá vesznek bennünket, mintha mi nem is volnánk közönség! Pedig menyire az vagyunk ! Magunkra hagyatva, valamit csak kellett tennünk, hogy mégis a világ azt ne higyje, hogy teljes tétlenségben nézzük fölkelni — akarom mondani — leáldozni a napot. Mi tehát a foglalkozást egymás között következőleg oszták el, á­m­ van először köz­tünk egy rész, melyet muzsikálisnak neve­zünk ; ez szüntelen zongoráz reggeltől estig; a mama, a papa, a kisasszony, az úrfi, a kis leánygyerek, meg a kis­fiúgyerek mind zon­goráznak, zárt családi körben. Ennek a rész­nek meg van hagyva, hogy ne gondoljon az­zal semmit, hogy mit csinál a szomszéd, ha­nem lelje mindenki örömét a maga tűzhe­lyénél. (No már most ezen családi boldogság kö­zepett, kopogtasson csak be valaki egy előfize­tési ívvel!) Másodszor van egy rész , a­melyik szün­telen gazdálkodik. Ez több családból áll szinte, mely családok fejei összejöhetnek néha az utcasarkon , s elmondhatják egymásnak gaz­dasági tapasztalataikat: kabátjuk hátsó zse­béből ki-kihúzván egy egy maroknyi aranyos búzakalászt, kölest, egy összehajtott zöld do­hány levelet, vagy gyönyörű zöld kukorica csöveket. Egy kissé több, alkalomszerűbb, csendes, meleg eső, és mind e szép isten ál­dása menyivel szebb leendett. (Ugyanazért kopogtasson csak be valaki hozzájuk egy előfizetési ívvel !) Harmadszor van egy rész, mely üres ide­jét a kaszinóban tölti, — ide azonban, dicsé­retére legyen mondva, nem csak azért jár, hogy az idő teljék , hanem összeköti kasinói látogatásait egy különösen nemes mulatság­gal, mely az időtöltést kellemessé s hasznossá teszi: a dominóval! Ezek meglátogathatják egymást, s itt ott akad is reá példa, hogy ezt csakugyan meg is teszik. Na ilyenkor aztán egy egy érdektelen megjegyzésből igen érde­kes viták keletkeznek ; a helybeli delnők meg­bíráltalak — (noha, mint kétségtelenül tu­dom, sokkal szelidebben, mint a­hogy ők a delnők által szoktak biráltatni;) jó pohár bor ürittetik, s jó szivarok szívatnak. A további kö­zeledés perce itten már megakad , mert az összetartás, a barátság fája itten nem tenyész. Az emberek elég udvariasok ugyan egymás­hoz, de az őszinteségnek, a nyíltságnak igen fojtott az itteni levegő. (Próbáljon aztán valaki itt is bekopog­tatni előfizetési ívvel!) Negyedszer van egy rész, mely tökélete­sen magába zárt, melynek kapui és ablakai csukvák, s melynek félig nyitott redőnyei mö­gött csak az igen éles szem fedözheti föl, hogy ott delnők s mamák kötögetnek, varrogatnak. Ezek egymás tekintetén csüggnek szüntelen ; és valóban van-e boldogabb lény a világon egy boldogságtól ittas anyánál? A bemenet ugyan, ide sem tilos, de úgy tudom, hogy min­­denik család a maga körében véghetlenül megelégedett, anyira, hogy egyátaljában nem tartja szükségesnek, hogy örömeinek más is tanúja legyen. Ez a rész tehát mindig otthon van ; boldogan mindig egymás szemébe néz , mindig ü­l, — és igy van ideje az olvasásra is elég. (Azért kopogtasson be csak valaki hoz­­zájok egy előfizetési ívvel!) Ez főbb vázlatokban azon társasélet képe, mely itt az alföld egyik tekintélyes városában foly. Nem mintha nem látnók, és mintha nem helyeselnék azon kedélyes társas életmódot, melyben más szomszéd városok mivelt közön­sége, mint egy nagy család, barátságban és bizalomban egymást segítve, gyámolitva, egy­más örömein baján őszinte részt véve, régi idők óta folytat; de mert minden simaságunk s minden nyájasságunk mellett is a büszke­ségnek, s a hiúságnak bizonyos leküzdhetlen természetével bírunk, mely büszkeség és hiú­ság, keblünkben határozottan azon ösztönnek adott életet, hogy kénytelenek vagyunk meg­­vallani, hogy mi­­ nem szeretjük egymást, még pedig majdnem, (mondom majd­nem) felebarátilag sem! No talán máskép lesz ez azután! Minap arabs gymnastikusok látogattak meg bennünket, de minthogy ezen testgya­korlati mutatványokban van valami ó- és ko­­médiaszerü, s minden a mi ó, az nem uj, min­den a mi nem uj, nem divatszerü és nem érde­kes , s minden a mi nem divatszerü és nem ér­dekes, nem hozzánk illő , tehát mondom, mind a mellett, hogy ezen arabsok bámulásra méltó s rendkívüli ügyességet fejtettek ki, nem igen sokan nézték előadásaikat. Holott kis­váro­sokban,­­pedig Gyulától az irigység sem ta­gadhatja el, hogy kisváros,­ kapni szoktak minden oly alkalmon, a­mi a szép közönséget összehozza. Egyik újdonság városunkban az, hogy ugyan neki eredtünk­­ a bádogosodásnak; t. i. minden tornyunk uj, csillámló bádogtetőt kapott, s már mértföldekről jelzi rezgő villo­gásával a délceg, büszke, bádogos Gyulát.

Next