Hölgyfutár, 1859. július-december (10. évfolyam, 78-156. szám)
1859-08-18 / 98. szám
ez az első könyv, mely művelődésünk történetét tárgyalja. A főváros legörvendetesb örömhíre, hogy a hőség csillapult, s már most nem olvadoznak oly nagyon, csak a mód nélkül szerelmes poéták. Ez örvendetes hírt a közelebbi esőnek köszönjük, mely fölfrissité a léget. Most már legalább a dolce far mente embereinek sem kell a nap egyik felét az uszodában, a másikat a fagylaltos kioszkokban tölteni. Iarielle Kornélia ismert színésznő tegnap utazott el Kassára, a Hetényi társulathoz. Két hetet fog távol tölteni. A szabadságolások még mindig oly nagy mértékben tartanak, hogy már a színlapra nem is jegyzik föl a távollevőket. Nagyon sok fáradsággal járna a hosszú névsorozat. f B i g no, szép jövőjű énekes jól talált arcképe megjelent, nem valami lap mellett, hanem a műárusi kirakatokban. fA fiatalabb Szigeti, kinek vendégszereplését már említettük, a jövő héten fog háromszor föllépni, mégpedig bátyja, legemlékezetesb szerepeiben, u. m. Falusiak, Sas István és Béldy Pálban. A fiatal színész nagy feladatot tűzött tehát maga elé , de annál kedvezőbb lesz ránézve, ha sikerrel oldja meg. fegyver között nem csodáltuk, ha hallgattak a múzsák,de most a békességes időben is alig jelen meg egy egy héten egy könyv. Különben nem kis áldozatra szánja el magát, ki most könyvet ír. Először is előfizetést most már alig lehet hirdetni, másodszor a mi szűk keblű könyvkiadóink alig vállalkoznak valamire.. . mert, mert — valljuk meg az igazat — a közönség részvétlensége, mint egy fagyos jéglepel borúl a könyvirodalomra. Legalább ez is elolvadhatott volna már az idei hőségben.A budai tébolyda nagyszerű épület leend. Több mint két millió forintba fog kerülni, s négyszáz beteg befogadására leend alkalmas. s Csillag Róza csak most ragyog igazán, miután egy londoni színházhoz igen fényes föltételekkel szerződteték. A nemzeti színház azonban elsóhajthatja a népdal szavaival : „már nekem hiába ragyog.“ ! Nemsokára zuávokhoz lesz szerencsénk, t. i.zuáv kalapokhoz, minőket Parisban már székében viselnek. Most szépen visszaadhatjuk a kölcsönt A párisiak három év előtt fölkapták a mi kanász kalapjainkat, most meg mi kapjuk föl az özuávjaikat.A szerénység kezd kimenni a divatból, noha még nem mindenütt. Egy kezdő verselő is ily cím alatt adja ki zsöngéit „z... csalogány.“ Szép név, de annál furábban járnának az előfizetők, ha ennek a csalogánynak béka-hangja lenne. Egy szerkesztő megkéri egyik levelezőjét, hogy ne használja a „nyárhó“ sat. kifejezést, mert valódi rébuszfejtő kedélyállapotra van szükségünk, míg kisütjük, hogy az júliust jelent. Igaza van. Mit az egész világ elfogadott, miért ne fogadhatnék el mi is, t. i. a hónapok diákos elnevezéseit, kivált a mai fölfordult világban, midőn sokszor megesik, hogy télutó havában nyári meleg van, tavasz elő havában pedig ugyancsak havaz. A sorsjátékok rendezői minden alkalmat ügyesen és haszonnal tudnak fölhasználni. Most „a sebesült harcosok“ javára rendeznek sorsjátékot, melynél 10,000 forint árú műtárgyakat fognak kisorsolni. Egy sorsjegy ára 50 u. k. A húzás aug. 27-dikén leend. f A műegylet új képtárlata tegnap nyílt meg. Van benne 75 festmény. A termekben csaknem legszebb „az előszoba.“ T. i. az ily cimü kép, melyet bizonyosan megvesznek. fA nyárnak többi közt meg van az a kellemes oldala, hogy hangversenyekkel nem igen zaklatja a közönséget. Azonban a nyár alig közelit még vége felé, s már is halljuk, hogy idegen és nem idegen énekesek és zenészek kívánnak a síkra lépni, kik közt többen előbb a vidéken próbálkoznak. Füreden egy muszka énekesnő Raymanné asszonyság lépett föl. f Egy újdonsági rovatban olvassuk, hogy Egressi, Szigeti, és Réthi őszszel a nemzeti színpadon fognak vendégszerepelni. Nagyon óhajtandó lenne, de nem hisszük, hogy e hírnek kellő alapja volna. Legalább a színháztól még aligha tettek lépéseket e három művész megnyerésére, noha világos, hogy a tragoedia, a vígjáték és népszínmű mind jobban virágoznék, és többet is jövedelmezne az ő közreműködésük mellett. Ha a színház látogatóit „suffrage universell“-re hívnák föl, akkor szerződtetésük bizonyos lenne, de színházunk igazgatásánál nem gondolnak arra, hogy a mely intézet a közönség részvéte által virágzik (vagy virágozhat,) annak a közönség helyes igényeit is mindig figyelembe kell venni. A Mármarosszigetet nagy csapás érte. Negyvenegy épülete égett le, többi közt a megyeház, a kollégium és a reformált hitüek temploma. Ez utóbbinak csak kormos falai állanak az ég felé; egész belseje összeégett, a kórusok, az orgona, s a harangokból sem maradt egyéb, mint az összeolvadt érc. Csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehetett a többi középépületeket is megmenteni. 57 év óta nem volt Szigeten nagyobb tűzvész; e csapás annál borzasztóbb. B. Nyáry Sándor huszárkapitány Klattauban (Csehországban) egy tűzvész alkalmával , a legnagyobb áldozatkészséggel mentett meg egy, a szobában felejtett gyermekét. Nélküle oda veszett volna. E szép tett méltó arra, hogy a lapok nagyrabecsüléssel hirdessék. 808 Vidék, Gyula, aug. 9. Városunkra nem panaszkodhatnak a szerkesztőségek, mert nem igen szaporítja az örök vidéki színtudósítások számát, mely — igazán szólva — csak módjával és röviden adva — jó. Mi azonban fájlaljuk, hogy erre alkalmunk sem akad, miután a színész társulatok folyvást kerülik városunkat. Azt sejtem, hogy az utosó társulat nem a legjobb véleményt viheti magával a drámairodalom iránti pártfogolásunkról, amenyiben sem az a színész társulat nem jő többé vissza, sem egy másik nem látogat meg bennünket. E forró nyári napokban, hol minden ember a hátán hordja az égető napot, ez még nem lenne épen nagy veszteség, kivált ha vesszük, hogy mi gazdák is vagyunk, s nálunk épen most nyomtatják a búzát! Hanem engem mégis némileg bánt az, hogy a színészek olybá vesznek bennünket, mintha mi nem is volnánk közönség! Pedig menyire az vagyunk ! Magunkra hagyatva, valamit csak kellett tennünk, hogy mégis a világ azt ne higyje, hogy teljes tétlenségben nézzük fölkelni — akarom mondani — leáldozni a napot. Mi tehát a foglalkozást egymás között következőleg oszták el, ám van először köztünk egy rész, melyet muzsikálisnak nevezünk ; ez szüntelen zongoráz reggeltől estig; a mama, a papa, a kisasszony, az úrfi, a kis leánygyerek, meg a kisfiúgyerek mind zongoráznak, zárt családi körben. Ennek a résznek meg van hagyva, hogy ne gondoljon azzal semmit, hogy mit csinál a szomszéd, hanem lelje mindenki örömét a maga tűzhelyénél. (No már most ezen családi boldogság közepett, kopogtasson csak be valaki egy előfizetési ívvel!) Másodszor van egy rész , amelyik szüntelen gazdálkodik. Ez több családból áll szinte, mely családok fejei összejöhetnek néha az utcasarkon , s elmondhatják egymásnak gazdasági tapasztalataikat: kabátjuk hátsó zsebéből ki-kihúzván egy egy maroknyi aranyos búzakalászt, kölest, egy összehajtott zöld dohány levelet, vagy gyönyörű zöld kukorica csöveket. Egy kissé több, alkalomszerűbb, csendes, meleg eső, és mind e szép isten áldása menyivel szebb leendett. (Ugyanazért kopogtasson csak be valaki hozzájuk egy előfizetési ívvel !) Harmadszor van egy rész, mely üres idejét a kaszinóban tölti, — ide azonban, dicséretére legyen mondva, nem csak azért jár, hogy az idő teljék , hanem összeköti kasinói látogatásait egy különösen nemes mulatsággal, mely az időtöltést kellemessé s hasznossá teszi: a dominóval! Ezek meglátogathatják egymást, s itt ott akad is reá példa, hogy ezt csakugyan meg is teszik. Na ilyenkor aztán egy egy érdektelen megjegyzésből igen érdekes viták keletkeznek ; a helybeli delnők megbíráltalak — (noha, mint kétségtelenül tudom, sokkal szelidebben, mint ahogy ők a delnők által szoktak biráltatni;) jó pohár bor ürittetik, s jó szivarok szívatnak. A további közeledés perce itten már megakad , mert az összetartás, a barátság fája itten nem tenyész. Az emberek elég udvariasok ugyan egymáshoz, de az őszinteségnek, a nyíltságnak igen fojtott az itteni levegő. (Próbáljon aztán valaki itt is bekopogtatni előfizetési ívvel!) Negyedszer van egy rész, mely tökéletesen magába zárt, melynek kapui és ablakai csukvák, s melynek félig nyitott redőnyei mögött csak az igen éles szem fedözheti föl, hogy ott delnők s mamák kötögetnek, varrogatnak. Ezek egymás tekintetén csüggnek szüntelen ; és valóban van-e boldogabb lény a világon egy boldogságtól ittas anyánál? A bemenet ugyan, ide sem tilos, de úgy tudom, hogy mindenik család a maga körében véghetlenül megelégedett, anyira, hogy egyátaljában nem tartja szükségesnek, hogy örömeinek más is tanúja legyen. Ez a rész tehát mindig otthon van ; boldogan mindig egymás szemébe néz , mindig ül, — és igy van ideje az olvasásra is elég. (Azért kopogtasson be csak valaki hozzájok egy előfizetési ívvel!) Ez főbb vázlatokban azon társasélet képe, mely itt az alföld egyik tekintélyes városában foly. Nem mintha nem látnók, és mintha nem helyeselnék azon kedélyes társas életmódot, melyben más szomszéd városok mivelt közönsége, mint egy nagy család, barátságban és bizalomban egymást segítve, gyámolitva, egymás örömein baján őszinte részt véve, régi idők óta folytat; de mert minden simaságunk s minden nyájasságunk mellett is a büszkeségnek, s a hiúságnak bizonyos leküzdhetlen természetével bírunk, mely büszkeség és hiúság, keblünkben határozottan azon ösztönnek adott életet, hogy kénytelenek vagyunk megvallani, hogy mi nem szeretjük egymást, még pedig majdnem, (mondom majdnem) felebarátilag sem! No talán máskép lesz ez azután! Minap arabs gymnastikusok látogattak meg bennünket, de minthogy ezen testgyakorlati mutatványokban van valami ó- és komédiaszerü, s minden a mi ó, az nem uj, minden a mi nem uj, nem divatszerü és nem érdekes , s minden a mi nem divatszerü és nem érdekes, nem hozzánk illő , tehát mondom, mind a mellett, hogy ezen arabsok bámulásra méltó s rendkívüli ügyességet fejtettek ki, nem igen sokan nézték előadásaikat. Holott kisvárosokban,pedig Gyulától az irigység sem tagadhatja el, hogy kisváros, kapni szoktak minden oly alkalmon, ami a szép közönséget összehozza. Egyik újdonság városunkban az, hogy ugyan neki eredtünk a bádogosodásnak; t. i. minden tornyunk uj, csillámló bádogtetőt kapott, s már mértföldekről jelzi rezgő villogásával a délceg, büszke, bádogos Gyulát.