Hölgyfutár, 1859. július-december (10. évfolyam, 78-156. szám)
1859-10-22 / 126. szám
Budapest 10-dik évi folyam. 126 Szombat, október 22-én, 1859, HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műlap, és számos műmérséklettel. Szerkesztőségi szállás: Szerb utca, 5. sz. 1. em. az egyetem mögött. Minden kézirat, előfizetési , és hirdetési díj ide utasítandó. Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj Vidékre, és helyben egy iránt Egész évre . . . IV m f,-t Félévre.....................9 Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések: Gyorsan közöltétnek : egy hasábozott sorért 5 új krajcár ügetendő Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből, előfizetési fölhívás a „HÖLGYFUTÁR“ október—decemberi folyamára. Ismét új évnegyed, ismét itt vagyunk a t. közönség előtt. A „Hölgyfutár“ jövő októberre negyvenedik évnegyedét kezdi meg, s ezután is a legnagyobb szépirodalmi lap marad, adván hetenkint hat tömött félévet, minden másodnapi szétküldéssel. Közlünk a jövő évnegyedben legalább két regényt, 10—15 novellát, s számos költeményt, kitelhetőleg oly íróktól, kiket munkásságukból a közönség már szeretni, becsülni tanult. Tárcánkban, megtartván eddigi rovatainkat, a műcikkeket, budapesti hírharangot, vidéket, külföldöt, vegyest, nemzeti színházat sat, igyekezünk minél tartalmasabbak, minél változatosabbak lenni. Műmellékletek tekintetében sem maradunk hátra, s e tekintetben csak a legközelebbi évnegyedre figyelmeztetjük az olvasókat , midőn egy nagy műlapot, egy drámát, két női munka és divattárt, s egy arcképet adtunk. Ilyett mellékleteink jövőre se fognak hiányozni, s különösen a már is megkedvelt női munka és divattárt havonként rendesen folytatni fogjuk. Előfizetési díj október, november, és december helyben úgy, mint vidékre 5 új forint. A gyűjtők minden hat előfizető után egy tiszteletpéldányban részesülnek. A előfizetések ily cím alatt küldendők: a „HÖLGYFUTÁR” szerkesztőségének az egyetem mögött, szerb utca 5. sz. Pesten.“ Pest, sept. 8.1859. A „Hölgyfutár szerkesztősége.“ Az ó torony. — Longfellow után,angolból. — . Bruges terén ott magaslik kormosán az ó torony. Többször elhült, meg fölépült — úgy áll ort a városon. Fenn valók e szellős tornyon, nyáridőben, regg felé, Mikor a föld gyászruháját, az éjszakát leveté. Lenn sümen falu, város, folyam és köd szürke-kék. Mint egy ezüstrakott paizs, olyan volt a sik vidék. Lábamnál a város szunnyadt. A kürtökből több helyen Lengve szállt a hófehér füst — eltűnvén a légbe fenn. . . A városból zaj nem hangzott még a kora hajnalon: Csak érc-szived hallám verni olykor-olykor, ősz torony! Fenn, fészkükben a tetőfán énekeltek a fecskék, S én álmodtam, hogy messzebb van hozzám a föld, mint az ég. Ekkor lágyan összezenge egy nem földi méla dal. — Visszasírva múlt időket ünnepélyes hangival. Mintha hallnám a zárdában zengni a nénék karát. Közbe búg a nagy harang is, mint egy mélyhangú barát. . . . Eltűnik a köznapiság; lelkem ó árnyak lepik . Újra élni, járni látom a történet hőseit. Mind a flandri vadászokat, dicső Baldwin Bras de Fort, Lyderick du Bucq-ot, s Cresy, Philip, Guy de Dampierre-t. Látom a dicső ragyogványt, mely disziti azokat. Minden szép hölgy egy királynő, érdemrendes a lovag. Látom Lombard és Velence megrakott kalmárait. Vagy húsz nemzet ügyvivőjét... mily királyi disz van itt! Látom gőgös Maximiliánt, mint megtörve térden áll. Látom a nemes Maryt, ki sólymával vadászni jár. És az ő szép násztermet, a fejdelempár fekhelyét, És körül az őrt, s az őrnek fényes, kivont fegyverét. Látom hazatérő Namurt és Juliers-t, a vakmerőt, Az aranysarkantyúsoknak harciból megérkezöt. Áll a harc Minewaternél, ing a sok fehér föveg , Győztes Artevelde a sárkánynak lakhelyét most mássza meg... S a spanyol név a tájt újra rettegéssel tölti el, És megint a vészhangnak torka vad lármára kel. Majd a ghenti harang szólal át mocsáron, gátakon : „Én vagyok Roland ! Közülem győzelemben áll a hon !“ — Most a dobszó fölkeltett; az ébredő város zaja Szétüzé a rémeket, mik sirból feljöttek vala. Órák tűntek percnyi gyorsan, s mig én észre sem veszem, ám ! a torony árnyat vet a napsugáros térre senn. Thali Kálmán: EGY BUKOTT ZENÉSZ ÉLETE. (Tollrajzok a magyar zenész-életből.) Bartalus Istvántól. (Folytatás.) — Dongódi barátom ! — így szólitam meg azon este a compositort — te nem beszéltél volt el minden házi titkot. Ma egy fiatal leányt láttam a szalonban. Dongódi első pillanatra meghökkent. — Hát nem mondtam ? — szólt aztán szünet múlva — az a nagyobbik grófnő . . . vigyázz pajtás! nehogy megfeledkezzél magadról .. . rész vége lenne . . . még akkor is szaladj ... ha magához int. . . mert. . . mert. . . . Dongódiban beleveszett a szó, s én nem vitattam tovább, mert egy gondolat villant meg agyamban; ezzel foglalkoztam. Mentve vagyok, gazdag leszek , szenvedélyemnek élhetek. Ezen eredménye lett hoszszas fötörésemnek. Láttam, hogy más út nincs, csak egy gazdag házasság, s ha a fiatal grófnőt elveszem, azon kád aranyat, miről Dongódi emlékezett — majd én is oly jogosan őrizhetem, mint az öreg gróf. — Szerelmes nem voltam, még akkor ez érzést nem ismertem, nem lett volna hatalom, mely zenei szenvedélyem megingassa, csak a nyomor és a halál. Ha a grófnő nekem adná összes vagyonát — igy gondolkodtam — s azt kívánná, hogy a művészettel hagyjak föl, visszautasítnám. — Ha nem lesz, egy művész neje, kivel nem szégyelheti meg magát, mert a királyok grófi koronát adhatnak,de művészt csak isten teremt, ha mondom nem lesz, akkor művészetem után őt szeretem legforróbban. Fon-