Hölgyfutár, 1859. július-december (10. évfolyam, 78-156. szám)

1859-11-05 / 132. szám

Kazinczy-ünnep Szegeden. Rég volt városunk oly átalános lel­kesült- Bég színhelye, mint f. hó 27-én, midőn nyel­vünk megalapitójának évszázados ünnepét ültük. A színházi bejárat mindkét oldalán lámpa csillagok égtek annak jeléül, hogy a kire em­lékezünk, e hazának tündöklő csillaga volt. A színház kapuja fölött két életnagyságú angyal babérkoszorút tartott nemzeti szí­lobogókkal ékítve eme felirattal: „Kazinczy Ferenc évszázados ünnepe.“ A betűk szintén nemzetiszinűek valának és kivilágítva. A színpad, úgy a nézőtér fényárban úszott. A jobb oldalán Kazinczy képe életnagyságban (Joó Ferenc festész által híven találva, ki azt dij nélkül készité). A kép keretét természetes virágokból készült koszorú képezé, körülé ma­gas fák s virágok díszében , az állvány talap­zatánál eme fölirat: „Ki honáért élve, nemzetéért szenved, Évszázad után igy tiszteli a nemzet.“ A színpadnak átellenében a karzat hom­lokzatán Magyarország koszorúval kö­tött címere nemzeti lobogók alatt; a páholy­oszlopok mindegyikén babérkoszorú három­­ányi gyertyalánggal , a nagy csillárt nemzeti­­szin-zászlókból koszorú övezző körül. Szóval a színház nemzeti „tündér-kastély“ jön. Előadatott: „Emlékbeszéd“ Kazinczy fölött Kölcsey­­től, fölolvasta Kempelen Gy. „A költő imája,“ szerző és fölolvasá Kmetty István. A költemény sikerült, s nem hiába szerző maga adá elő, hanem szívből is volt szavalva. „Szózat“, énekelte Pajor Anna úr­hölgy, még pedig oly lelkesedéssel és anyi lánggal, hogy mindenkit elragadott. Minden szaka­dt meg új tapsvihart, és hangos hosszan tartó éljeneket idézett elő. „Kazinczy F. születésének százados év­napja,“ írta Losonczy László, szavalta F. Szabó Amália szivrehatólag és oly mű­vészileg, hogy semmi kívánni valónk sem maradt. „A hazához“ magyar hangok, hegedűre szerző Hauser, játszotta Hahnel karnagy úr, oly kitűnően és elragadólag, hogy a közönség többször zajos tapsokban nyilvánítá tetszését. „Híradó és hírmondó,“ vagy: kinek van most jó dolga? Víg ruhába öltöztetett komoly­ságok, szerző és fölolvasta Keméndy. (Ezt — mások állításai után — mi dicsérjük meg. S­z­e­r­k.) „Széphalom“ Kazinczy Jaka, költemény, irta Petőfi Sándor, szavalta Foga­r­assy Paulin k. a., még pedig igen csinosan. „Ereszkedik már a felhő népdal, írta Petőfi, zenéjét Egressi Béni, és „Rózsa,“ Ko­vács Endrétől, mindkettőt énekelte Pajor Anna úrhölgy. A közönség számtalanszor kihiva az előadót és újra kívánta hallani a dalokat. Mire ő Vörösmarty „Szózata“ első versét ismétlé, melyet a közönség kitörő lelkesedéssel fogadott. „Magyar hölgy“ költemény Garaytól, sza­valta F. Szabó Amália kitűnőleg. Záradékul „Kazinczy Ferenc emlékezete“ pályakoszorúzott költemény Szász Károly­­tól, fölolvasta Kempelen Győző. A fulladásig telt színházban a közönség mindenkit szívélyesen fogadott, és megadá a megérdemlett jutalmat; fogadja Kempelen Győző úr is elismerésünket, a díszesen rende­zett ünnepélyért. Színház után a casinói termek épen úgy mint a sétatéri sörcsarnok szorongásig meg­teltek vendégekkel, s tartott a vig lakoma reg­gelig. Hogy felköszöntések nem hiányzottak, képzelhető. Az első gróf Széchényi Ist­ván, hazánk nagy fiára emeltetett. Keméndy, 1080 Október 27-dike Pápán. Városunk és vidékünk közönségét legelébb is ref.­retanoda nagy teremébe húztuk össze, hogy százados ünnepét tartsuk meg azon fér­fiúnak , ki nyelvünk megváltója volt. Az idő nem a legkedvezőbb, de az alkalom a legszebb kedves vendégeink elfogadására, s főtanodánk­­ban tartandó több ily kedves ünnepet, meg­kezdésére. A kikről csak tudtuk , hogy szeretnek nagy Kazincynkról, azon ifjúsággal együtt, mely mindig a leghűbb kegyelettel van nyelve és irodalmának bajnokai iránt — megemlé­kezni: azokat ez ünnepre d. u. hat órára mind meghívtuk. E célból szépen földiszitök elég nagy te­­remlinket. A nagy ajtóval szemben a belépő Széchényi Istvánnak, olajba festett életnagy­ságú arcképére tekinthetett, mit kasinónk szí­vességének köszönhetünk. Várady és Kazai, — tanodánknak két áldott emlékezetű jóltevője — volt ennek megfelelőleg átellenben látható. Az előtér pedig, a közönséggel szemben , egy szőnyegekkel beterített emelvényt mutatott, melynek mindenik szögletén egy egy boros­tyánnal körülfolyt, s kivilágított oszlop állt. Ez emelvény két oszlopa között volt Kazinczy képe gazdag borostyánkoszorúval körítve. — E főkép körül csoportultak, ízléses beosztással, íróink és más jeleseink arcképei. A megnyitáskor melegen ki volt fejezve, hogy az ifjúság Kazinczy emlékezetéért volt bátor összehívni a közönséget. E célra egy kis Füzeskét is adott ki, az ifjúsági könyvtár javára, melyet bátrak vagyunk a t. közönség becses részvé­tébe ajánlani, anyival és inkább, mert mi nem leszünk utósok, kik a fölállítandó Kazinczy szobor talapzatára letesszük áldozatunkat; a mint hogy arra már akkor is, midőn ez emlék eszméje először lett megpendítve, száz­hu­szonnégy pengőt ajánlottunk, mint ezt akkor e lapokban is közzé tettük. De azok számára, kik e füzeiket nem látnák, írjuk ide az előadott darabokat. 1. Megnyit­ó­ b­e­s­z­é­d: tartó Csepedi úr. 2. Szózat: éneklő az ifjúság énekkara. 3. Magyar költő Vörösmarty­tól, sza­­valá Nagy Ignác úr. 4. Kardal- nemzetie­s népdalokból. 5. Kazinczy élete: fölolvasá Molnár úr. 6. K­a­r­d a­l. 7. Kazinczy emlékezete Tompától szavaló Cibor úr. 8. Hymnusz: éneklő az ifjúság énekkara. Azon ihlet, mely az egész ünnepen meg­szentesitette, sokkal nagyobb volt, mintsem bírálatoknak itt helye lehetne. Meleg elisme­rést és köszönetet kell mondanunk mind azok­nak, kik inditványozák s kivivék, hogy e nagy napot együtt ünnepelhessük meg. A­ki kriti­zálni is ráért ott, hol é­r­e­z­n­i kellett, a­ki szét­­fejté az emlékezet legszebb virágát, mit egész­ben kellett ma látni, ennek csak a megnyitás előszavával felelünk. Az eső záporának dacára is a nagy terem tömve volt, jeléül, hogy az ünnep lelkétől át valánk hatva. Sőt zálogául annak, hogy az ifjúság kegyelete is menyire volt méltányolva, kis „emlékfüzetének“ megvétele nélkül senki se lépett a terembe. Midőn mindazoknak , kik a lehetőleg se­gítettek, hogy e kedves ünnepet minél szebbé tehessük, köszönetet mondanánk: meg kell di­csérnünk az ifjúságot, mely kedves vendégeit oly szépen és szerényen fogadá,hogy helyét egé­szen ezeknek engedvén,a folyosón a legnagyobb rendben és ünnepélyes csendben állt. Míg saj­náljuk, hogy többen meghívásunk késő érkezte, s a rosz idő miatt elmaradtak , nem titkolhat­juk el örömünket, hogy Tétről, Hőgyész­­ről, Békássról oly kedves vendégeket üdvözölhettünk, a­kik minden ily alkalommal híven és szépen képviselik vidéküket. Legyen örök e nap emlékezete. Csöngei Gyula: Vidék. Deézsi levél. (Okt. 22.). XI. A rész harangozó, nem tudván bánni a húzó­kötéllel, sokszor félreveri a harangot és félrevezeti a közönséget. Így tett egy deézsi hírharangozó is, ki a „deézsi fiatal emberek­ről“ többi közt azt írta, hogy azok lapokról, könyvtárról, irodalom­pártolásról keveset tud­nak , a kasinóban nem igen szeretnek alkal­matlankodni, s csak finom szokással (?) segí­tenek magukon. Ezen alaptalan vád megcáfolásául, csupa tényekre fogok hivatkozni. Ifjúságunk nagyobb része kasinóba jár , könyveket, lapokat olvas, s magát miveli. Nem egynek van saját kis könyvtára. Az ifjúsági közszellemét tanúsítja azon lelkesedés és áldozat­készség is, mely­­lyel a színészet ügyét, a múlt tavaszszal és nyá­ron fölkarolták , kivált midőn Egressi itt ven­dégszerepelt. A kereskedő legényi segélyegy­letet közelebbről csupán ifjú emberek hozták létre; a Deésen építendő reál tanoda aláírói és az erdélyi múzeum részvényesei között szintén nem egy deési ifjú nevét láthatná a harangozó. Igaz, számban és erőben megfogyatko­­zánk ; az idő viharai ifjaink sorában is puszt­­­títást idéztek elő, a kor anyagi iránya, s a nyo­masztó viszonyok súlya itt is észrevehető ; de hogy a megmaradtak mindent elkövetnek, mi tehetségükben áll, honfiúi kötelességük telje­sítésére, jó lelkiismerettel állíthatom, r. 1. Küllőid. * Egy ünnepi lap. Az „Ueber Land und Meer“ című­ lap Schiller évszázados ünnepén egész Schiller - galériát hozand, mely a költő életét, születé­sétől fogva halálig, képekben eleveniti meg. Elkezdi azon ház rajzán, melyben a költő született, s aztán kiséri minden viszontag­ságain át, s végre a költő emlékszobrának 8 jeles­ színdarabjai szebb jeleneteinek rajzával fejezi be az egészet. * Rómából. Grazioli herceg, a római patríciusok leg­modernebbje , Braschi herceggel szerepet cse­rélt. Megvette ennek 16 gránit oszlopos , egyébként is építészi tekintetben csodás palo­táját 400,000 scudiért, míg Braschi herceg, a Grazioli palotát 40,000 scudiban fogadta el, s most ide költözik. Grazioli herceg atyja, még a mi időnkben becsületes sütőmester s huza­­kereskedő volt; a Brasehi család pedig már VI­dik Pius pápa idejében tündöklött. * Rögtöni őrültség. Egy angol utazó a verviersi állomáson egyszerre, s oly dühös őrültségbe esett, hogy a rendőröknek kelle­tt megkötözni. A nála talált iratokból az tűnik ki, hogy már az egész világot beutazta. * Rarey kollégája. Ez ugyan nem lovakat, hanem ebeket szelidít. Lakik Franciaországban, neve Gos­­selin Péter, s a legdüchösebb ebet is rövid idő alatt oda tudja kényszeríteni, hogy a kijelölt helyekről mindenféle tárgyakat, sőt a fészek­ből a tojást is sértetlenül elhozza. * Új neme a csalásnak. Egy francia kis városban X. asszonynál lelkendezve jelenik meg egy szolga nő, s tu­dósítja az asszonyt, hogy csak hamar siessen, mert atyja haldoklik. Az úrnőnek legkissebb oka sem lehet kétkedni arról, mit a gyászhir­­nek mond, miután abból a faluból való, a­hon­­nét a nő családja, s a gyászhirre elájul. Rövid

Next