Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)

1861-01-31 / 14. szám

egyenesen csak azért főtt keresztül a tenge­ren, hogy megnézhesse ma Talmát, és most, hely hiányában kénytelen fölkérni, engedne át páholyában egy helyet, mert máskülönben el­esik céljától stb. Az udvarias Rochfauceauld természetesen bebocsátja, anélkül, hogy az idegen neve után tudakozódnék. Kemble meghajtá magát a pá­holyban illő delnő előtt s szó nélkül leül tő­szomszédságában , a mi Rochfaucauldot ter­mészetesen boszantani kezdé. A szép hölgy egy futólagos pillanatot vetve az idegen hanyag uttas öltözetére, res­telleni kezdé szomszédságát. — Ezt azonban Kemble nem akarja látni­, ő csak Talmát várja. Talma végre megjelenik, játszik, és a közönséget magán kívül ragadja. Az angol színész szemei ragyogni kezd­tek a lelkesedés miatt. Elfeledett maga körül mindenkit, a közönséget, talán az egész vilá­got ! A függöny végre legördült, s ez Kemblét is felébresztő elmélyedéséből. A roppantszámú közönség hatalmasan tapsolt, a­midőn látta Kemble, hogy a zaj csöndesül, gyakorlott hangszervének egész ere­jével harsogá le a páholyból : „Beautifull, beautiful!“ Képzelni lehet, mekkora nevetség tá­madt erre. La Rochefaucault és neje a legnagyobb mértékben compromittálva találták magukat. Az egész közönség reájuk nézett, s nem egy gúnyos megjegyzést lehetett hallani. Szó­val a páholy köz gúnytárgya jön. Már épen kérdőre akarta venni magavi­seletéért Rochefaucauld Kemblét,midőn a föld­szinten egy angol felismerve Kemble hangját, igy kiált fel: — K­e­m­b­l­e itt van ! E hit mint villám járta be a színházat, s átalános kérdezősködés támadt, hogy hol van ? Az angol felmutatott a páholyra. A közönség ismét föltekint, s átalános tapsviharral üdvözli Anglia legnagyobb mű­vészét. Kemble azonban elég szerény volt nem érteni magára a megtiszteltetést, s visszahú­zódott a páholyban. — Vive Kemble! harsog újra az egész ház. Kemble látva, hogy fölismerték, előre jött a páholyban, s meghajta magát a közön­ségnek, s újból visszavonult, hogy szemeiből letörölje az öröm könyeit. A páholy tulajdonos csak most kezdett magához térni, a szép asszony pedig magán kívül volt örömében, s épen bocsánatot akart kérni Kemblétől a hideg fogadtatásért, de ő nem várta be, udvariasan meghatta magát s rohant föl a színpadra. Öt perc múlva a kor legnagyobb két drá­mai színésze borult egymás keblére. Közli: Papp Miklós. Budapesti Iiirliarang. f Múlt hétfőn a Duna habjaiból, a­­jég közül egy uriasan öltözött hullát vontak ki. Megismerék, hogy Baumgarten Jó­zsef, az alagúti részvénytársulat titkára, az­előtt honvéd-alezredes, egy átalánosan tisztelt férfiú, kinek ily balvégzetes elvesztése min­den ismerősére fájdalmasan fog hatni.E gyász­eset nagy sensatiot költött a főváros körei­ben. Mindenki erről beszél, találgatva, hogy a boldogult öngyilkosság,vagy pedig erőszakos­­ság következtében múlt-e ki? Ez utóbbi való­színűbbnek látszik, mivel a derék hazafi hig­gadt , nyugodt vérmérséklettel bírt, s ezen kívül egyéni és vagyoni viszonyaiban a leg­kisebb zavar sem volt, mi­nt ily gyászos lé­pésre tagadta volna. Holtteste a Rókus-kór­­házban törvényes vizsgálat alá vétetett, s te­metéséhez — kivált a volt honvédek — fé­nyes előkészületeket tettek.­­ A magyar orvosok és természet­vizsgálók társulata tizenkét év előtt nagy si­kerrel működött s működésük leírása az ak­kori hir és divatlapok egyik érdekes­ közle­ményét képezék. De a szigorú idő e társulat munkálkodását is megakasztó. Azonban most már ez is új életre ébred, s e napokban tar­tott tanácskozást K. E­ö­t­v­ö­s J­ó­z­s­e­f alel­nök vezetése alatt. Az utósó 1847-diki ülések jegyző­könyvei felolvastatván, új határozatok hozattak. Nevezetesen az egylet újra a akit­­ván magát, augustus havára (18-tól 26-ig) Pestre gyűlést hí össze; a társulati évköny­vek kiadása folytatta ok, s a legközelebbi­ben az utósó elnök, herceg Eszterházy Pál arcképe adatik ki; a társaság alapitója, dr. Bene F­er­en­c tiszteletére emlékérem vezetik; Kubinyi Ágoston elnök veze­tése alatt pedig bizottmány neveztetett ki, mely az augusztusi gyűlés előkészületeivel s a programm összeállításával van megbízva. A pénzkérdést illetőleg kitűnt , hogy 1847-ben 1500 ft tőke maradván, ez összeg akkor a takarékpénztárba tétetett be, s azóta folyvást kamatozik.­­ Múlt szombaton a „Maticza Srbska“ szép ünnepélyt tartott.A Tököly-intézet növendékei ítték meg a nagy nevű alapító Tököly Sabbas évfordulati névünnepét. Számosan jelentek meg, s Karagyorgye­­vics Sándor volt szerb fejdelem nejét, — midőn belépett — élénk „zsiv­o“-val üdvöz­lök. Kuváracz Szilárd és Spiró Sándor jogá­szok mondtak emlékbeszédeket, az szerb, ez magyar nyelven. Az ünnepélyt egy ez alka­lomra szerzett szép kardal zárta be.­­ A zenedénél levő szavalati tan­széknek is folyvást akadnak lelkes pártolói, így közelebb is a közügyek egyik ismert ba­rátja Beniczky Ferenc ur 105 írtal az alapítók sorába lépett. f Említettük, hogy Meyer ismert festész Széchenyi tiszteletére egy nagy mű­vészi képet készít, „A haza nemzéje“ címmel. E kép nem sokára megjelen. f Minap a lapok egy magyar hölgyet (Csermák kisasszony­t) házasítottak össze az ifjú Czartoryski herceggel. Most azt írják, hogy a herceg menyasszonya Dub­k­­a, a bécsi Carl-színház egyik ismertebb színész­nője, tehát színpadi hercegnő.­­ Mindamellett, hogy átalános meg­­kegyelmezés hirdettetett ki mindazon foglyok részére, kik az október előtti rendszer meg­változtatására törekedtek. Táncsics Mi­hály most is börtönben szenved. Négy fal közé szorítva, kótágyban fekszik, és szeme világát csaknem egészen elvesztő, m­íg el­hagyatott (de a résztvevő szívek által foly­vást segélyzett) családja naponkint várja a szegény agy kiszabadulását, ki ha talán tu­dott volna is valaha ártani, de most már testi lelkileg megtörve, többé nem bír. A júliusi utcai zavarok alatt ártatlanul besorozott Abuda Ferenc jogász is még folyvást katonáskodik. Kiszabadítására tettek ugyan lépéseket, s b. Vay főkancellár meg is igéri, hogy befolyását e tekintetben fel fogja hasz­nálni, azonban az öreg atya még mindig hiá­ba várja—egyetlen gyámolának,—fiának sza­badon bocsáttatását.Valószínüleg csak a meg­­feledkezés okozá, hogy e két szerencsétlen sorsú hazánkfia eddig még nem részesittetett a megkegyelmezés jótékonyságában.­­Egy jó hazafival s egy ritka jelle­mű egyéniséggel ismét kevesebb van. P­o­n­g­­rácz Gyula, Hont megyéne­k 1849-diki erélyes főbírája meghalt. Életére legszebb fényt vet az a körülmény, hogy neki a me­gyében egyik pártban sem volt ellensége Ün­nepélyes temetésénél Dacsó Pál — a me­gye egyik képviselő jelöltje—­ tartott rövid,de megható szónoklaton.­­ 110 f A tót „Népbarát“ (Printel Ludu) is megkezdte, 1849-ben félbenszakadt munkáját. Szerkesztője most is, mint akkor — Má­­csay Lukács,­­ Lauka Gusztáv írói köreink örömére — állandóan a fővárosba tette át lakását.­­ A magyar akadémiára még folyvást gyűlnek az adakozások, az utosó ülésben is jelentékeny összegeket jelentettek be. Hensl­­mann Imre pedig „A magyar akadémia“ című­ jeles értekezést olvasott. f Az akadémia tagjai összesen és egyenkint meghivattak azon fényes bálra, melyet a bécsi magyar ifjak az akadémia ja­vára tartanak. E szép táncvigalom háziasszo­nyául, a jelenleg Bécsben időző lelkes gróf Niczky Tarnóczy Malvin urhölgy kére­tett föl. f A közeli Vácon is alakult honvéd­­segélyező-egylet. Elnöke Niczky Pál, jegyzője Degré Alajos írótársunk.­­ A­z 1846-diki honvéd lovas tüzérkar pecsétje a „Magyarországhoz“ beküldetett, hogy a szerkesztőség adja át a nemzeti mú­zeumnak, megőrzés végett.­­ T­h­a­­­i Kálmán egy nagy érdekű ok­iratot kapott Erdélyből, II. Rákóczy Fe­rencnek Pekri Lőrinc kuruc vezérhez saját kezével írt levelét. Ez érdekes okirat pár fac simile-vel együtt, külön kötetben fog megjelenni.­­ Az izraelita magyar egylet köze­lebbi ülésén Gross Károly „Petőfi élet­rajzát" olvasá föl, s műveiből a „Bolond Is­­tók“-ot. Nagy tetszésben részesült. s L­i­m­b­e­k Dénes volt honvéd őrnagy özvegye 52 ft 10 krnyi összeget vett a jászkun­sági honvédgyámolító egylettől.­­ Szerkesztőségünk is kapott meghívást azon febr. 9-aiki kolozsvári táncvi­­galomra, mely a városi táncteremben zártkör­ben, közcélra tartotik. Szives köszönet érezte. f A d­é­l­i szláv akadémiára gróf Janko­­vics Gyula 10,000, Károly vár pedig 5000 ftot adakoztak. f Komáromi Alajos ismert színészt, győri barátai és tisztelői diszkarddal, és érté­kes arany gyűrűvel ajándékozák meg. Ez utóbbit az olvasó egylet néhány tagja adá — emlékül.­­ Sajnáljuk, ha az igazgatóság M­i­z­s­e­i Mari kisasszonynak nem ad tért a fölléptetésre, miután a közönség bizonyára igen szívesen fogadta volna, úgy halljuk, hogy a kedves fiatal énekesnő csakugyan Kolozs­várra megy, még­pedig huzamos!) időre. f Zajzoni „Börtöndalai“ Mandellónál nem sokára megjelennek. Maga e dalok tehet­séges szerzője Erdélybe utazott, hogy fogság­ban elgyöngült egésségét a havasok jó levegő­jében egészen visszanyerje. f Sárossy Gyula budweisi száműzeté­sében, a szabadszellemű és csehek számára cseh nyelven „Szózatott“ irt. Elutazásakor em­lékül egy igen ügyes fiatal szobrász a költő mellképét a leghívebben mintázta le. fA budapesti „népkör“, ideiglenes szállást az egyetemi papnöveldével szemközt levő sarokházban fogadott. fSzabados János fiatal író, ki köze­lebb a kórházban szenvedi, már túl van a ve­szélyen. Elhagyottságában többen szíves rész­véttel megemlékeztek róla, legelőször a lel­kes báró Földvári Júlia.­­ A „Budapesti képes újság“ ígéri, hogy a jövő számában közlendő képek : Kossuth Lajos legújabb arcképe, és B­u­­d­a v­ár­án­a­k ostroma,a bevétele 1849-ben — lesznek. s Biró Imre „Korány“ cím­ű zseb­könyvre nyitott előfizetést.Szükséget fog-e pó­tolni? nem tudjuk. A vállalkozó nem is tart lármás fölhívást, s azt mondja : „fizessen elő reá,­­ ki jónak látja.“ Ha a kellő meny­iség a­dnu kiállításához be nem gyűl, akkor nem is

Next