Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)
1861-06-29 / 78. szám
Budapest 12-dik évi folyam. 78 Szombat junius 29-én 1861. HÖLGY FUTÁR Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műlap,és számos mümeléklettel. Szerkesztőségi szállás: lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emsch Gusztáv úr kiadó-hiva-Felelős szerkesztő: TÓTH KÁLIJÁN. falába (ferenciek terén, 7-diksz földszint) küldendők. Előfizetési dij Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 új írt Félévre........................9 „ „ Évnegyedre ... 5 „ „ Hirdetések Gyorsan közöltetnek: egy hasábozott sorért 5 új krajcár fizetendő. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. ÚJ ELŐFIZETÉS A HÖLGYFUTÁR szépirodalmi lap julius—decemberi folyamára. A Hölgyfutár ezután is betekint háromszor jelenik meg egy-egy nagy ivón, s amint a bélyegviszonyok változni fognak, mindennap. A szépirodalmi rész mellett, (melyet jobb íróink írnak) vátozatos tárcája van, melyben a napi érdekek valamenyi lap között legterjedelmesebben tárgyaltatnak, rövid, élénk modorban. Nincs a társasélet, művészet, irodalom és nemzeti tevékenységünk bármely körében jelentékenyebb mozzanat, melyről a Hölgyfutár ne tudósítana. Mellékletek tekintetében inkább díszeset, mint valami sokat ád, de így is havonkint közöl legalább egy divat vagy arcképet, s a jövő félévben is lesz külön egy nagy műlapja, melyet a bizonyára eseménydús jövőben, az alkalomhoz képest akkor fogunk megválasztani. Bővebb ajánlás helyett legyen szabad megemlítenünk azon körülményt, hogy a „Hölgyfutár“ előfizetőinek száma a hanyatló áprilisaisonban is szaporodott, ami kétségkívül azt bizonyítja, hogy a közönség újabb lapirodalmunk ezen legrégibb közlönyével meg van elégedve. A szerkesztés jövőre is Tóth Kálmán, s szerkesztő társa Vadnai Károly vezetése alatt fog állani. Előfizetési díj helyben úgy, mint vidékre: júliustól September végéig 5 uj ft; júliustól december végéig 9 ft. Gyűjtők minden hat előfizető után egy tiszteletpéldányban részesülnek. Pest, jun. 6. 1861. EMICH GUSZTÁV, akadémiai nyomdász s kiadó. Merengek az ablakon le... Merengek az ablakon le, Ott járnak az emberek; Hogy hemzsegnek, igyekeznek! S a világ forog velek. Ezek egy irányt követve, Ki tudja hány cél felé, S azok ismét céltalanol Mennek a halál elé. Itt egy piros kertészlányka, Gyorsan visz a térre ki Eris virágot, s szép mosolylyal A vevőknek hirdeti. Boldog lányka ! mint irigylem Nyugodt, ifjú szivedet, Hogy nem érzed most e percben Mindazt, mit én érezek. Flóra. NEHÉZ NAPOK. Eredeti történeti beszély. Udvardy Vincétől. (Vége.) Egy délután, épen azon napon, melynek reggelén vitéz férjének holttestét Szolimán eltemetteté, komoly búslakodásba merülve üldögélt egyedül, midőn a sátor pitvarában léptek zaját vélte hallani, s minden megütközés nélkül tekinte az ajtó felé, honnét Petőt várta közelíteni. A sátor szétvált, s azon nem Pető, hanem Kurz lépett be. Az átkos emlékek, melyek személyéhez fűződtek, igen megfoghatóvá teszik, hogy a szép hölgy, ez ember megpillantására az ellenszenv s önkénytelen borzadály egy iskolát nem bírta magába fojtani. A gondolat, hogy ez ember üldözéseit megújítani jött, az eszmevillanás, hogy hátha most ármánykodásait célra vezetni erővel és hatalommal biránd fölötte, védtelen nő fölött, megfejtik a rémületet, mit e pillanat hatalma Elisa szívében fölkeltett. Kurz éles szeme jól fölfogá, hogy első megjelenése előre minő zavart hatást tett, s bár maga részére e fogadtatásból első tekintetre semmi jót nem magyarázhatott, elégedett mosolylyal tekintett kiszemelt áldozatára. Volt e tekintetben valami, mi a kigyó bűvölő tekintetére emlékeztet, s e mosoly a vadász mosolyát hozza eszünkbe, midőn biztosan célba vett áldozatán, mielőtt az ideget elpattantaná, még egy percig vérszomjas gyönyörrel legelteti szemeit. Elisát nem rémítette volna el a kárörvendő arc, a szemekből kilövelő düh, nem a sötét, boszúálló tekintet ; durva sérelmek ellen lettek volna hatalmas lelki fegyverei, de ő mázas mosoly, s az alóla kikandikáló ádáz gúny, lelki erejét támadá meg, balsejtelmek által kergetve azt a kétségbeesés felé. — Még gyászodban is bájoló vagy asszonyom ! — E gyászt még a pogányok is tisztelik, csak ily nemtelen lehet képes gúnyt űzni szerencsétlenségemből. — Ellenkezőleg szép hölgy ! a legforróbb részvét vezette hozzád, s bár az önérdek örülni késztetne a fölött, hogy most már semmi gát sincs, mely szerelmedért utamban állana, szívesen öltök arcomra bánatot, mert hiszem, hogy így jobban megnyerhetem vonzalmadat! — A képmutatás előnyödre válhatik, de csak azok előtt, a kik nem ismernek. — S te ismerni vélsz engem asszonyom ? — Mint esküszegőt, hittagadót, hazaárulót! — Haha ! S épen nem volna bennem semmi jó tulajdon, mi e sok roszát ellensúlyozná? nem volna semmi erényem, semmi érdemem, miknél fogva csak követelnem is lehetne, hogy bűneim megbocsátassanak ? Szép hölgy! te félreérted hivatásodat; a nőket csak arra hívta a természet, hogy szeressenek és szerettessenek, s szerelmek által boldogítsanak; ha már angyallá alkotott a természet, miért nem lelked is egészen angyali, mihez nem fér a boszú és a gyűlölet, csupán a szeretet és a megbocsátás ! ? — Ki az istent bántotta meg, az emberektől nem nyerhet bocsánatot ! — A te bűbájos ajkaidról még az átkot is gyönyör hallani! Körödben még erényhessé tehetnék, ha érezném magamban, hogy bűnbánatra szükségem vagyon. Én azon tannak vagyok apostola, mely szerint a cél megszentesiti az eszközöket, s hulljon bár rám ezernyi menyköveivel a megbántott ég haragja, ha célomat elérhetem, kacagva tűröm el még a pokol kínait is , mert a mi felé siettem, a miért minden bűnöm elkövettem, a miért lelkemet eladtam, a te mindenható szerelmed volt a cél! Elisa hallgatott. Volt valami hatalma szive fölött a visszaemlékezésnek, vagy tán nem tartotta méltónak ez ember szavaira válaszolni ? — Nincs hát egyetlen megbocsátó szavad számomra Elisa ?,— nem ismered-e azok történetét, kiknek bűnök megbocsáttatok, miv