Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)

1861-02-14 / 20. szám

Budapest 12-dik évi folyam. 20 Csütörtök február 14-én 1681. HÖLGYFUTÁR Megjelenik hetenkint hat leg­nagyobb féliven, másodnapi szét­küldéssel , évenként két nagy 1. - i­­ műlap,­és számos műmel- KÖZI (­ II )­léklettel. Szerkesztőségi szállás: lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emich­ Gusztáv úr kiadó-hiva­Felelős szerkesztő: TÓTH KÁLMÁN. faluba (ferenciek terén, 7-dik sz. földszint) küldendők. Előfizetési dij: Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 új frt. Félévre...........................9 „ „ Évnegyedre ... 5 „ „ Hirdetések Gyorsan közöltetnek: egy hasá­­bozott sorért 5 új krajcár fize­tendő, az irodalom, társasélet, művészet, és divat kávéból. PÜF“ Teljes szám­i példányokkal még folyvást szolgálhatunk. Csak küzdelem! A küzdelem szüleinni a Valódi bajnokot, Az erős hangoknál a szív Nemesebben dobog, Hol összecsapnak az erők, A szikra ottan él, Csak küzdelem, csak küzdelem S elérve lesz a cél! Nagy munka vár még mi reánk, Ha majd a nap halad. Az égen ez a biborszin Csak hajnaltámadat. S ha ily dicső már a korány, Mi szép lesz majd a dél, Csak küzdelem, csak küzdetlem S elérve lesz a cél ! Figyeljünk ez agg hangira, Halljuk a kisdedet, Az a dicső múltról beszél, Ez jövőért rebeg. Legyen a múlt az áldott föld Melyből jövőnk kikét, Csak küzdelem, csak küzdelem S elérve lesz a cél! Rajtunk függ a világ szeme , Remélve kérd és int; A nagy világ kerékben egy hüllő vagyunk megint; Mutassuk a világnak azt, Hogy a magyar még él, Csak küzdelem, csak küzdelem , S elérve lesz a cél. Bródy Zsigmond: A PAP JÁNOS ORSZÁGA. Elbeszélés. Abonyi Lajostól. (Folytatás.) Másnap, harmadnap, negyednap... azután folyvást így ment; a felnőtt legény s a kis leányka összeálltak beszélgetni. Anyira, hogy a kis leányka is úgy megszokta, mintha annak már csakugyan úgy kellett volna lenni. A legény majd egy kalap szederrel, majd egy virág­bokrétával kedveskedett neki, a­min a kis leány nagyon meg tudott örülni.... Ezen kívül még Gyurka bácsi nagyon is szépen tudott vele be­szélni, úgy hogy tehetett is ő arról, egyszer csak azon vette észre ma­gát, hogy azt érzi, a Gyurka bácsi nélkül talán már élni sem tudna.... Beszélgettek, nézdegéltek egymásra, nap nap után ment, a kis leányka nőtt, s midőn még nem is gondolt rá, egyszerre csak bele­nőtt a szerelembe.... Másfél év alatt azonban már meglehetős nagyocska s szép ser­dült leányka vált belőle. — Hallód­é Ilonka, kedves kis gyönyörűségem, angyalom, vi­rágom, tubicám, — szólott egyszer hozzá Gyurka bácsi, — meg akar­nálak ám téged várni, ha eljönnél hozzám feleségül. Ilonka egy mákszemet sem hagyta magát sürgetni, vidor biz­tatással felelt... — Várjon is meg édes Gyurka bácsi, — mert én úgyse mennék máshoz senkihez a világon. Gyurka ráadta magát arra a merészségre, hogy azt a még soha nem ölelt kis karcsú derekát karjával átövezze, úgy nézett abba a szép lenvirág szemekbe.. . — De azután Ilonka nagy sor ám az, nem maradunk ám mink itt, elbujdosunk messze messze .. . eljösz-e majd velem? . . Ilonka bár búsongó hangon, de azért még is hévvel felelt: — Elmegyek én kenddel Gyurka bácsi, a világ végére, még a halálba is, mert én nagyon szeretem kendet. . . már nem birja megállni, hazugságához ne ölelje. — Nohát csókolj is meg kis angyalom, szólott hozzá Gyurka, epeden nyújtva felé ajkait. . . Ilonka nem tettetett holmi izetlen vonakodást, neki is szive sze­rint való óhajtás volt az, azért is csókra czappanta piros szájacská­­ját. . . s örömében még a szemei is könyekben úsztak, a mint re­­begte: — Meg is csókolom én kendet Gyurka bácsi, mert én nagyon .. nagyon szeretem. . . . Gyurka erre már a bokrétás kalapot egészen leütötte a fülére, s bánta is nem is, akár hallja akár nem hallja valaki, a­mint csak telt tőle, oly lelkesülten kezdte rá dalolni: — Hány esztendős lehettél, A mikor megszerettél ? Tizenhárom meg egy fél Épen tizennegyedfél. . . E már bizonyos, hogy nem szeretett még senkit, ő az első, és még hozzá mily forrón szereti. Gölödin János és hűséges kenyeres­ és boros társa, a harc kivi­vőit nagy férfiú Csobolyó Gergely, ezen idő alatt lelkiismeretes pon­tossággal megitták minden héten a reások a planéta által szakma­képen kimért egy akó bort. . . Már az nem lehetett volna másként, ha akarták volna sem lehetett volna rajta változtatni. Az a gonosz dánéta a gége korlátlan önkényével uralkodott a két szelid legális hattvaló fölött. . . De ők nem zúgolódtak, megnyugodtak ezen kö­­zösen engedményezett rendszerben, s lett légyen az véres vagy fehér színezetű ital, egy­aránt törhetlen buzgalommal siettek magukba cen­­ralizálni. Néha néha mutatkozott ugyan náluk egy-egy kis forra­­dalmi hajlam, de az mindanyiszor békés úton kiegyenlítetett a szent szövetség azon bölcs tervének fölmerülése által, a­melylyel merész levonulásokat a Pap János országába újra és újra elhatározták egy­­más között. Gölödin János e tekintetben sokkal türelmetlenebb volt t­ársánál, ő nem volt nap, melyen ne sürgette volna a célbavet

Next