Hölgyfutár, 1861. jűlius-december (12. évfolyam, 79-157. szám)

1861-07-02 / 79. szám

Budapest 12-dik évf folyam. 79 Kedd julius 2-án 1860 HÖLGYFUTÁR Megjelenik hetenkint hat leg­nagyobb féliven, másodnapi szét­küldéssel , évenként két nagy műlap,­és számos műmel­­éklettel. Szerkesztőségi szállás : lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasitandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emich­ Gusztáv úr kiadó-h­iva­közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Felelős szerkesztő: TÓTH KÁLMÁN. talábra (ferenciek terén, 7-dik­sz földszint) küldendők. Előfizetési di­j Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 uj frt Félévre.........................9 * » Évnegyedre ... 5 „ „ Hirdetések Gyorsan közöltétnek; egy hasá­­bozott sorért 5 új krajcár fize­tendő. Emlékszel-e ? (1856.) Kínos éjben fölzokogva, Emlékszel a jobb napokra , A sugárzó múlt időre, Mikoron , Kebelén e bús hazának , Diadalt viszhangozának Völgyek, erdők s bércorom!? Lengő zászló röpke szélben , Láng az arcon , kard a kézben; — Dicsőségünk ragyogása, Mint a nap ! . . . Gyors reménység fűzte szárnyunk’ S a magasban készre szállnunk, Hol a lég is szabadabb. —• -------Halvány az arc, puszta a bérc, Hangot tőle hasztalan kérsz! Fényes kardunk markolatja Eltörött, Lenge zászlónk tépve, rontva, S bujdosó lett a ki hordta, Vagy por a porok között. — Láthatsz még fényt, hallhatsz még dalt, Melyet ide uj öröm csalt, 8 idegenről a remény is rád nevet. . . Hajh! de fény, dal és mosoly már, Tőrdöféskint lelkedig jár, S megrepeszti szivedet! Lívay József. E vidéken átalánosan lóháton utaznak, s az öszvéreket s sza­marakat csak teherhordásra használják. A pusztákon nélkülözhet­­len a teve, vagy mint költőileg nevezik : a puszták hajója. Az utazás rendszerint társaságba, karavánokban történik a dragom­ánok vezetése alatt, kik Siriában a vállalkozók egy nemét képezik. Ezek napjára egy egy Napoleon d’orért egyszerre több uta­zót fölvállalnak, kiket azután minden szükségessel ellátnak, s szol­gáikkal a sátorokat rendesen előre küldik, úgy, hogy mire a társa­ság állomást ér, sátraik fölverve, s a szakácsot az ebéd- vagy vacso­rával készen találja. Keleten kétségkívül ez az utazás legkényelmesebb s legbizto­sabb módja, annál inkább, mert többen lévén, s gyakrabban őrség által is kisértetvén, nem tarthatnak anyira a megtámadástól, mint a magánosan utazók. Én azonban két oknál fogva nem akartam társasághoz sze­gődni , mert először ezt költségesebbnek találtam, azután pedig cé­lomnak nem is felelt meg, mivel mint festész, épen oly helyeken óhajtottam hoszabb ideig maradni, melyeket egy utazó társaság vagy épen föl sem keres, vagy melyeken néhány óráig időzni elégnek tart. Bejruti lakásom a Fortuna-vedéglőben volt, melyet két nyu­gatlibanoni francia selyemtenyésztő bír. A különben másodrendű fogadónak azért adtam előnyt, mert a kikötőre nyílik, hol a hajók körül forgolódó nép érdekes látványt nyújt. E fogadóban is be szok­tak tekinteni a dragománok, utazók után tudakozódva, s itt kerestem én is magamnak oly embert, ki­vándorlásomban majd kalauzolom legyen. Többen ajánlkoztak, de részint nem találtam őket kedvemre való embereknek, részint nem bírtam velük megalkudni. Végre egy derék fiatal emberre estek szemeim. — Hogy hívják önt? — kérdezem. — Giorgio. — Hová való ? — A Libanonra, Betmerire. — Nem volna kedve velem utazni? — Hogyne ! hiszen én is drogoman akarok lenni! A tartományt igen jól ismerem. — De nekem tolmácsra is szükségem van, — jegyzem meg, mert arabsul nagyon keveset tudok, s itt Syriában sokféleképen be­szélnek. — Akkor a k h a r o d z s a (uj kereskedő) emberére talál ben­nem , mert én maronita vagyok, s a missionariusok neveltek. Én tu­dok olaszul és franciául is. — Ez rám nézve nagyon jó. S menyiben alkudhatunk meg? A fiatal maronita, vagyis keresztény török, gondolkozott ke­veset. — Ha a kharadzsa bérel lovakat s mukkért (hajtsárt,) s önma­ga szerzi be az élelmi­szereket, 300 piasztert (mintegy 30 ft.) kérek anyi időre, míg a hold egyszer megújul. Ezért kalauzolok, tolmácso­lok, s én gondoskodom róla, hogy a konyha rendben legyen. A követelés a lehető legszerényebb volt, s így Giorgioval csak­hamar megkötöttem az alkut. Még ugyanez nap három lovat s egy hajzsárt béreltem, s bevá­sároltam az úti készleteket, miknek főrészeit elősorolnom talán nem lesz az olvasó előtt érdektelen. Öltözetem európaias volt, mert nem régen érkeztem ide Rómá­ból. Hogy tehát a bennlakóknak közbámulás tárgyául ne szolgáljak, LIGETI ANTAL A LIBANONBAN. Saját elbeszélése után*) közli: Szokoly Viktor. (Karaván vagy csak dragomán? — Alku az ifjú maronitával. — Elindu­lás Bejrútból. — Kraj. — Kháne Szejfer. — Hogyan dolgoznak s ho­gyan mulatnak a maroniták ? — A kövér juh-fark története A Libanon tájképe. — Drúzok s maroniták. — Egy kis történelem s politika. — Zahir maronita­ város. — Én mint vendég Mackallonban. — A zárda. — Egy ajánlólevél varázshatalmas. — Törökös katholikus pap. — Hogyan lesz az ember orvos ? — Argilé füstölés a vice basával. — Szaba bulkhér kharadzsa!­ Végre elérkezett az idő, hogy Bejrútból libanoni utazásomra megtegyem az előkészületeket, s evégre legelőször is dragománt, kalauzoló tolmácsot kellett keresnem. *) E lap múlt évi folyamában Ligeti Antal festész hazánkfia szicí­liai utazását közöltem, most pedig ugyancsak az ő libanoni tapasztalatait tárom az olvasó elé. Ezen apró részletekre kiterjedő s igy tágabb érte­lemben vett nép- és helyirati közleményeket annál örömestebb lapozgat­hatja a nyájas olvasó , mert egy év előtt még a drúzok s maroniták közti irtó harc, most pedig a szíriai napi politikai események által a Libanon s annak lakói az olvasó világnak nagy mérvben bírják érdekeltségét. E közlemények folytán, némely helyütt ismert egyének neveivel, s az euró­pai politika némely ismeretlen intrigyáival is találkozand az olvasó. A közlő.

Next