Hölgyfutár, 1861. jűlius-december (12. évfolyam, 79-157. szám)
1861-11-26 / 142. szám
Budapest 12-dik évf folyam. 143. Csütörtök, november 28 án 1861. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel ; évenként két nagy műlap, és számos mümel- Jóke 11 e 1. Szerkesztőségi szállás: zöldkert-utca 6. sz. 1. emel., hova minden szerkesztőségi kézirat utasítandó Az előfizetési és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadóhivatalába forenciek terén, 7. sz. földszin küldendők. Előfizetési dij : Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 ujírt Félévre ...... 9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések Gyorsan közöltétnek ; egy hasábozott sorért 5 ujkr. fizetendő. Közlöny az irodalom, társasélet, és divat köréből. Felelős szerkesztő: TÓTH KÁLMÁN. Főmunkatárs : VADHAI KÁROLY. művészet A szegény Péter. Heinéből.) I. János csak úgy járja Márikával, Bennök milyen jókedv támadt. Búsan, némán áll ott Péter, S mint a kréta, olyan sápadt. Jegyben járnak — János Márikával, Mátkafényben csillognak már, Szegény Péter körmét rágja, S hétköznapi ruhába jár. Péter csak úgy dörmög most magában, S amazokra búsan tekint, S tán ha eszénél nem volna, Tudj’ isten mit tenne megint. II. „Oly nagyoú lakik szivemben, Hogy ez majdnem megreped. Azt hiszem, hogy ki kell múlnom, Akár hol járok kelek. Mári közelébe vágyom, Hogy ő tán meggyógyít majd, De ha szép szemébe nézek, Fölélesztem csak a bajt. Fölmegyek a hegytetőre, Ott egész magam vagyok, És ha némán ott megállok, Búmban sirva fakadok.“ III. Szegény Péter jár magában, Olyan halkan és halványan, S a mint látják a legények, Meg-megállnak, s rája néznek. A lányok meg azt susogják: „Ezt talán a sírból hozták ?“ Őh nem lányok, csalatkoztok, — Sírba szállni csak eztán fog. Hitelen lett szép kedvese, S a hely csak a sir lehetne, Hol békével nyughatnék , Mig az Ítélet napja jö, Tatai. — Ah, nekem ilyet ... elájulok mérgemben,— sikoltozá a sértett fél, — ily sértés ! ah ! oh ! — Ah ! folytatá Crescencia. A szeretetteljes, gyöngéd társalgás félbeszakadt, Emerencia ájuldozva feküdt a karszékben, Crescencia pedig ábrándos pillantásokat vetett ki az utcára, hol épen Gusztáv úr sétált fel s alá, ravasz szándékkal. Egyszerre egy levélke repül be az ablakon, egyenesen az ájult Emerencia lábai elé, Crescencia egy percben kap utánna Emerenciával, kit a levél megjelenése rögtön magához térített. Egy hatalmas carambol lett a sietség következménye, a carambol következménye pedig az, hogy Crescencia álhaja lecsúszott. Emerencia pedig kénytelen volt fogait helyretolni. — Gonosz! — Szívtelen! — Rossz testvér! -- Vénebb lévén nálamnál, tán csak nem hiszed, hogy neked jó az a szép fiatal ember ? — Én vén, és boszorkány, hiszen csak egy évvel vagyok idősebb náladnál. — De azért rút vagy, míg én korom javában vagyok. Erre mégsem ájult el Emerencia, hanem rárohant Crescenciára, s ki akarta kezéből venni a levelet. Rettenetes dulakodás támadt most köztük; egy perc múlva Crescencia haja s csipkéi egy szögletben barátságosan ölelkeztek Emerencia vuklijaival, odább egy sor fürt feküdt, s egyéb romjai a két nő bájainak.• Mikor a levelet már darabokra tépték , elváltak, s szemrehányásokat tettek egymásnak, hogy most voltaképen még sem tudják, kit illetett a levél. Gusztáv úr még mindig ott állt az utca túlsó részén, s mosolyogva nézé a rettenetes harcot. Miután a bajékek elfoglalták rendes helyüket, Emerencia felszólalt . Legjobb lesz, ha behívjuk azon ifjút, s megkérdezzük tőle, kinek írta a levelet ? — Jó lesz bizony! — örült Crescencia, bizonyosnak tartván szerencséjét, (azaz hogy ő belé bolondult Gusztáv), hogy is lehetne valaki Emerenciába szerelmes! Négy kar nyúlt ki az ablakon, s hívta be ifjúnkat. Gusztáv megjelent. Alig téve lábát a szobába, rögtön kérdezek, hogy mi volt a levélben? Gusztáv bevalla, hogy szerelmes levél volt, miután ő már rég ismeri a bájos hölgyeket, s házasodni készül. A nők mosolyogtak. Gusztáv úr meggondolta magát, hogy ha mindkettőt elbolondíthatja, az mindenesetre jobb lesz, mintha csak egyiket vagy másikat. Mert elvitázhatlan igazság, hogy kettő több egynél. — Nagysádim — szakítá félbe Emerenciát, — egészen magamon kívül vagyok boldogságomban, hogy ily angyalok társaságába jutottam. A nők még jobban mosolyogtak. Az ifjú pedig szólt: — Legelőbb is egy hibámat vallom be. Én a nők körében igen félénk vagyok. Négy szem tekintetét nem bírom kiállani. Azért van egy indítványom. — Mi az ? — kérdezek. — Azt indítványozom, — folytatá a szerencsés írnok, — engedjék meg nagysádtok, hogy mindegyikök előtt négyszem közt mondhassam el szándékomat, s önthessem ki szivemet. A KÖLTŐ SZERELME. (Szomoreszk.) (Vége.) — Mégis többet tudok náladnál. — Tán redőidben van tudományod ? hahaha ! Megjegyzendő, hogy Emerencia kisasszonynak Tokanyi redője, mint némely korunkbeli százrétű köpönyegnek.