Hölgyfutár, 1861. jűlius-december (12. évfolyam, 79-157. szám)
1861-09-12 / 110. szám
no Csütörtök, September 12-én 1861. Budapest 12-dik évf folyam. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műlap,és számos mű melléklettel. Szerkesztőségi szállás: lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadó-hiva-KAzIrény az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Felelős szerkesztő: TÓTH KÁLMÁN. falába (ferenciek terén, 7-dik sz. földszint) küldendők. Előfizetési díj Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre . . . . 17 újért Félévre................... „ „ Évnegyedre ... 5 „ . Hirdetések Gyorsan közöltetnek: egy hasábozott sorért 5 új krajcár fizetendő. Látni téged ... Látni téged — és meghalni. Ez szivemnek hő vágya, De úgy látom, nem teljesül, Legalább mostaniba. Mert bár mindennap látlak is, Lelkem virága téged, Megfoghatatlan! úgy veszem Észre, hogy most is élek ! Vida József. MILYEN SZÉP DOLOG AZ, HA AZ EMBERNEK HÁZA VAN. Beszély. Abonyi Lajostól. (Vége.) Gibuc úr, tárcája legtisztább lapjára felirta, a mosóné számlája mellé, hogy az egész örökség, oda nem értve az ingóságokat, értékben teszen 22.000 ftokat; midőn frakkját a tárca eltevés után begombolta, büszkén magasra csapta a fejét, és az Amtsciener által casadores szivarokat parancsolt hozatni. Moller a másik szobában Körner „Das war ich“ költeményének magyarra fordításán kínlódott, hogy azt a szép özvegynek szerelmi vallomásképen átnyújthassa. Már ott hevert előtte készen a rózsás angyalokkal bepingált diszlevél, nagy quarto formában, a koszorúba font Ernesztine név aranyos betűivel, mely a költemény magába fogadására volt szánva. A szép velin lap maga 1 ft 20 krjába került Moll urnak. Moll úr azon töprenkedett magában, ha váljon az ily diszlevelekbélyeg-menteseké; ez okozható, hogy költészeti vénája a jelen percekben megbicsakolta magát, s egy nagy pauzára kényszerité. Végre hosszas kínlódások után rájön, hogy a magánhasználatnáli diszlevelek bélyegmentesek. — Most már dől a vers és rim javába. Az, hogy tökéletes lesz-e, nem aggódtatja olyan nagyon Moll urat. A városka vidéki levelezője Tarbolya Aladár ur, egyszersmind költő is, vele jó barátságban van, mióta kieszközlé, hogy a caszinó helyiségeit esteli nyolc óráig nyitva lehet tartani. Oh bizonynyal nem feledé el Turbolya Aladár a háládatosságot, s verseit át fogja nézegetni. Azért is nyugodtan firkált tovább. . . észre sem véve azt, hogy Gibuc úr mosolyogva állott meg mögötte ... 8 kileste titkait. .. Mint a becsempészett dohányt, oly elrémülve retté fiókjába a diszlevelet Moll ur, a mint Gibuc urat az orrába szökő erős szivarfüstről észrevette. A meglepetéstől és a szivarfüsttől való köhögéstől véres lett, mint a pipacs. Ámde csudálkozni volt kénytelen, mert a gorombáskodó vetélytárs helyett egy mosolygó felebarátot látott maga mellett, amint arculatját felé fordítá . . . Girnc ur nemcsak mosolygott, hanem bizalmas barátsággal Moll urnak vállára helyezé kezét. Ezt nem is várta, nem is álmodta Moll úr, a sok vicc és veksza után, még inkább, hogy már két hét óta teljes meghasonlás állt be közöttük, mely a rég készülő haragot egy napon a kalucsni véletlen összetévesztésének ürügye alatt segíté kitörni. • Te szereted Ernesztinet ? . . szólott nyájasan Gibuc úr. Hogyan ? . . tehát ismét peru szólította. Moll urnak oly nehezen jött a felelet ajkaira, mintha torkán hal szálka akadt volna meg. — No hát, tudd meg barátom, hogy nekem is bizonyos szándékaim vannak Ernesztine irányában. Moll ur elhalványodott; tehát nem csalódott; csakugyan ez az ember a szegletkő, melybe boldogsága ütközik. — A főnök mindjárt jön . . . nincs időnk végezni, tűzz ki helyet, napot, órát, minutát, melyben egymással végezni fogunk. Mollárban meghalt a lélek; sem bolt, sem eleven nem volt. — De barátom, — szélt mentegetőzve, — még azt sem tudjuk, hogy Ernesztine engem vagy téged szeret-e jobban; s tudod e, hogy a párbaj a strafgesetznek paragrafusai szerint. . . Gibuc úr elnevette magát. — Ne tarts semmitől, mi szépen meg fogunk egyezni egymás között. Anyit mondhatok, hogy Ernesztinenek szerelmi ígéretét bírom; — a dolgot a szerint majd megmérlegeljük együtt; — anyi bizonyos, hogy egyikünknek vissza kell lépni, mert két férje egy asszonynak nem lehet. Mollar szomorúan lecsüggeszté fejét és sóhajtott, mint mikor fizetésekor az Ernenmings-taxát illetőségéből levonják. Gibnc úr azonban barátságosan nyujtá felé búcsúzást jelentő kezét. Moller megfogta azt, s érzékenyen megszorítva csak azt bírta rebegni. — Délután két órakor a Tisza partján fogok sétálni. .. Oda várom ... azaz várlak tégedet. Délután három órakor a két cimbora karonfogva jött be a hivatalba ; vidor volt és nevetkérezett mind a kettő. Holtig tartó barátságot esküdtek egymásnak. Gibuc úr, ámbár bizonyos volt győzelméről, barátja javára vissszalépett, kármentesítésül azonban Moll úrtól 2000 ftnak majdani leendő lefizetését követelte, melyet Moll úr annál szívesebben ígérte meg, minthogy Gibuc urnak becsületszavát leírta, hogy mindenféle S kép segíteni fogja őt a szép özvegy kezének elnyerésében. Szegény öreg Bodor Mihály bácsi pedig ült, üldögélt az ambituson, vén karos székében, jóhiszemmel gondolva, hogy milyen szép az, mikor az ember a maga saját házának ambitusán üldögélhet az isten kegyelméből, még 93 éves korában is, nem is gondolva, nem is álmodva azt, hogy az embernek tulajdon házát eladhassák a feje felől, anélkül, hogy erről tudna valamit. Azonban úgy volt. Délelőtt Ernesztine az apjához kezdett hurcolkodni, délután pedig megjelent Podlapka Hugó úr, hogy birtokába vegye új tulajdonát, mely annak rendje és módja szerint már a nevére be is íratott. — Az együgyű öreg úr nem értette, hogy mi dolog történik itten. Ernesztine nem mert szemébe nézni a kijátszott öreg urnák, búcsú nélkül osont el a házból. Más idegen, valami jó érzésű diurnista adá tudtára az öreg urnak, hogy elmehet a házából, a merre tetszik. Szegény öreg úr! hiszen ő mind e mai napig azon ben volt, hogy neki háza van; mint higyyem azt el, hogy