Hölgyfutár, 1861. jűlius-december (12. évfolyam, 79-157. szám)
1861-09-21 / 114. szám
Budapest 12-dik évi folyam. 114 Szombat, September 21-én 1861. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel ; évenként két nagy műap,- és számos műmelléklettel. Szerkesztőségi szállás: lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadó-hivaközlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő : TÓTH KÁLMÁR. tatába (ferenciek terén, 7-dik sz. földszint) küldendők. Előfizetési dij Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre . . . . 17 új írt félévre..................9 „ „ Évnegyedre ... 5 „ „ Hirdetések Gyorsan közöltetnek: egy hasábozott sorért 5 új krajcár fizetendő. Egy dal Heinéből. Oh bárcsak bele lehelhetném Lelkem a liliom kelyhébe. A liliom megrendülne, S kedvesemről dalt regélne. És a dal késbe ringatna, Mint ajkának égő csókja, Mit öröküdvömül adott Egy csodásan édes óra. LIGETI ANTAL A LIBANONBAN. Saját elbeszélése után közli: Szokoly Viktor. (Vége.) Midőn Diorgióval kiléptünk a kápolnából, a huszonöt pásztor már egy csoportban várt reánk, s folytonosan felém tekintgetve, az egészmeg nagyon zajongott. Giorgióra tekinték, megtudandó e zavar okát, s ennek arca nagy nyugtalanságot árult el. — Mi történt itt ? — kérdem tőle. — Ezek az emberek önt fenyegetik, khavadzsa! — S miért ? — Alighanem a templomban történtekért. — Csillapítsd le őket. — Az bajosan fog megesni. De íme az öreg fehér szakálú elénk tart! S az öreg csakugyan felénk jött. Nyomában a tömeg. — Idegen, — szólt ő ünnepélyes hangon, — te megszentségtelenítetted templomunkat, s te megcsaltál minket! — Én csaltalak meg titeket ? — Igen, mert hazudtál. — S miben ? — Kereszténynek mondtad magadat, s pedig azt sem tudod, mi a keresztény ember kötelessége a mise alatt. — Barátim, — mondom most a tömeghez fordulva, — én csak oly jó keresztény és katholikus vagyok, mint ti, s mindnyájatok mától, magától a pápától is hallgattam már misét, de higyjétek meg, Rómában egészen mások a szokások, mint itt a cédrus-erdőben. Különben itt jó a tisztelendő atya, ő neki majd megmagyarázom az egész dolgot; meglátjátok, ő nem fog engem bűnösnek ítélni. Most a maronita paphoz fordulok, és sátoromba hívtam. Kérésemnek engedett. Theologiai értekezlet helyett a derék papnak markába nyomtam egy Medzsidt, (Abdul Medzsid által veretett pénzt,) s felkértem sovány reggelimben részvételre. Ezen argumentumaim hatottak, s a pap aztán kiengesztelte irányomban a pásztorokat. Már kilenc napja tartózkodtam a cédrus-erdőben, midőn egy reggel szokatlan lódobogási fegyverek durrogása üttéli meg füleimet. E harci zaj természetesen az ellenséges beduinokat juttatá eszembe, 8 Giorgióval pillanat alatt fegyvereinkért futottunk, megvizsgálandók, váljon jó karban vannak-e az önvédelemre ? Néhány perc múlva egy, az erdő beljébe siető lovas csapatot pillantottam meg, mely mintegy tizenkét főből állhatott. A csapat vezére egyenesen a cédrus-erdő beljének, azon pont felé tartott, hol sátorom volt felütve. Én lábhoz eresztett fegyverrel vártam rájuk, tüstént belátva, hogy ily túlnyomó erő ellenében hasztalan volna minden harcom. De erre nem is volt szükségem, mert amint felém közeledett a csapat, a lovagok barátságos integetéseiből azonnal észrevehettem, hogy az egyátalán békés szándékú, s erről még inkább meggyőződtem, midőn hosszú arab fegyvereiket újólag a légbe sütögették, mert a keleti harcosok ily módon szokták tiszteletüket, örömüket kifejezni. Amint egészen közelembe értek, üdvözletem jeléül homlokomhoz értettem kezemet. A csapat vezére gyorsan leszökött büszke telivér paripájáról s azt egy szolga gondjaira bízta. Példáját kísérete is követte. Most a vezéren volt a sor kezét homlokához értetni, s előttem úgy hajlongatni. — Légy üdvözölve sejk, — mondám neki, s pihentesd ki csontjaidat ! A vezér számára letelepedési helyül a sátorom elé terített szőnyeget jelöltem ki, s intettem Giorgiónak, hogy lásson hozzá a reggeli készítéséhez. Idegen látogatóm keresztbe vetett lábakkal helyet foglalt, s elmondá, hogy ő Pissari bégje. Nagyon sajnálta, hogy ottlétemkor nem volt honn, s meg nem állhatta, hogy föl ne keressen, miután hallotta, hogy már több nap óta a cédrus-erdőben tartózkodom, s igy az ő vezért,ége alatt levő földnek vagyok vendége. A bég középkorú férfiú volt; magas, karcsú, erőteljes. Barna s tökéletesen arabs jellegű arcából bátorság, lovagias nyíltság, s vendégszeretet sugárzott ki. Ő egyátalában jelesebbnek látszott az édeni bégnél, s alig bírtam magamnak megmagyarázni, hogy mégis hogyan húzhatta a harcban ő a rövidebbet ? Giorgio nemsokára felázlalta a fekete kávét s némi frissítőt, s előhozta a csibukokat. Reggeli mellett a főnök mindig beszédesebbé, barátságosabbá vált. Bemutatta kíséretét, mely tanácsosaiból, s két fiából, büszke testalkatú szép két ifjúból állott. A fiuk egyikét kivált igen megkedveltem, mert ennek társalgása némi európai műveltségre ismutatott, mindenről kíváncsian, tudnivágyólag kérdezősködött s velem kizárólag csak olaszul beszélt. A társalgás azután az édeniekre tért át, s a bég ekkor nem győzött eleget panaszkodni ellenségei ravaszságáról, gonoszságáról. — De nem csoda, ha mindig háborgatnak, — monlá, — mert a franciák pártolják őket, s azok buzdítják az ellenségeskedésre. A beszélgetés további folyama alatt igen meglepett a bég egyik tanácsosának kérdése. — Hát Metterniket ismered ? — kérdezd tőlem. .— Melyiket ? — mondom csodálkozva. — Azt, amelyik zultántok után a legelső ember a birodalomban. — Hogyne ismerném! — viszonzám nevetve, — mikor otthon vagyok, minden héten szoktam vele együtt ebédelni. Meg kell itt vallanom, hogy nekem ugyan sem az öreg Metternicht hercegségével, sem fiával, ki az utóbbi időben az egész napóleoni udvar nagy gyönyörűségére játszotta a Lanner-keringőket, sohasem volt alkalmam együtt ebédelhetni, de tudva azt, milyer tartanak a keletiek a felek, ki nagy urakkal nem társalog, ki voltam ezen állításhoz folyamodni.