Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)

1863-05-23 / 61. szám

482 s csak azon emberekkel állt szóba, kikkel a közlekedést üzlete parancsolta. E visszavonulás azon idők kényszerűségében találta-e alapját, vagy a lélek tusakodása volt, valamely kiviendő terv iránt, azonnal meglátjuk. Romvay érdektelennek, ridegnek találta az életet, dolgozott egész nap, késő éjfélig, s midőn munka végeztével, lelke élvezet után sóvárgott, mely ismét erőt adjon uj munkára, szobájának négy néma falával találkozik. Szegénynek, koldusnak tekinté magát, mert melegebb érzelmet senki iránt sem érzett, habár maga sem tagadható, hogy annak csiráját lelkében hordja, azaz úgy hitte, tettleg nem szeret, s tudta vagy legalább gondolta, hogy őt sem szereti senki. Újabb időkben senki sem bolygatá meg szívét, az ifjúkori regényes kalandocskák emlékét pedig elmosta már az idő, és azok nem is voltak kötelező komoly viszonyok, mint inkább fölhasználása a kínálkozó kedvező alkalomnak, elfogadása az ajándékoknak, melyekben ötét a sors pazar kezekkel részeltető. De Romvay igazolására bizonyítnunk kell, mikép a felőle szív hajlamait illetőleg keringő pletyka, valódi rágalom volt, és hogy kiürite ugyan az öröm és élvek poharát, melyet a rokonszenv, vagy talán szenvedélyesebb érzelem nyújtott, de lovagiasan vonakodott mindig attól, hogy ezen érzelmeket csábító hazug ígéretekkel éleszsze.Sokszor mondá barátai társaságában:„nincs szentebb tulajdon, mint a nő erénye, s ki ezt csábitó ígéretek segélyével beszellőzi, halálos bűnt követ el. Nem kérkedésből mondom, de igaz, nem vagyok köztetek szerelmi kalandokban legszegényebb, ám büszke nyugalommal teendek Isten házában esküt, hogy házasságot még senkinek sem ígértem, mert ezt valóban nem tevem s ha ígérni fogom valaha, szavamat meg is tartandom.“ — Szerelmet! szerelmet,“ kiáltá fel szenvedélyesen. . . . majd mély gondolatokba merült, melyekből midőn fölserkent, arca oly kifejezést nyert, minőt azon embereké szokott, kik nehéz pillanatokban nehéz küzdelmek után, egy percre, túl világi fény közepette látják magukat, határoznak, s szívük nagy, kimondhatlanul nagy tehertől menekül. Romvay, e fontos pillanatban, midőn életének jövő boldogsága fölött határozott, visszaemlékezett a három év előtti időszakra, a megyei gyűlésre, melyben beköszöntő beszédét tartáa a kökény szemekre, melyekkel egy véletlen pillanatban találkozott. Romvay viseletében a következő három napon változást vettek észre emberei, igy nevezte segédeit, kik irodájában dolgoztak; kedélye ismét vidorabb jön, igen sokat járt ki, holott különben alig mozdult comptoirjából — oly embereket keresett fel, s ezek visszaadák a látogatást — kikkel se baráti, se kereskedelmi összeköttetésben nem volt. — Szólhatok Romvay úrral? — kérdé egy, az irodába lépett köpcös egyén. — Igen ! volt a válasz, egy ifjú legnagyobb készséggel ugrott fel helyéről s feltárá a Géza szobájába nyiló ajtót, melyen a vendég belépett Az érkezett, Káldor, igen gazdag buzakereskedő, ki nemrég költözött az alföldiül Budapestre s még most is a Bánátban vásárol. — Ugye hamar visszaadom látogatását kedves barátom, szólta belépő — kit Géza legnagyobb udvariassággal fogadott — mesziről nyújtva kezeit a barátságos — Isten hozottra. — Ez csak megtisztelt és reám nézve — válaszolt Romvay a botot s kalapot kivéve Káldor kezeiből s helyet jelölve számára a pamlag jobb oldalán. — Önérdek, önérdek hozott, miután ön oly szives volt tudtomra adni, hogy Bánátba rándul s’bizomány teljesítésére ajánlkozott, ime e kis csomag, lesz oly jó, Bánfalván beszólni s Erdeyéknek kézbesíteni ? nem kerül nagyot s szép leányt talál a háznál, hehehe ! A bizomány átadása után kereskedelmi tárgyakra fordult a beszéd, a gyakorlott Káldor csaknem próbára látszott állítani Romvayt de annál nagyobb volt, bámulata, midőn ez mindenre megfelelt, sőt némely tárgyra Káldor által is helyeselt megjegyzést ten. A beszélgetés nem sokáig tartott, üzletembereivel drága az idő. Az öreg Káldor épen oly udvariasan csoszogva, mint jött, távozott is. Folyt. köv. Az én-börtönök. 1. Casaova megérkezése, élete és foglalkozása Velencében. Gyarinyások és házmotozás — Beszélgetés Bragadin tanácsossal. Casanova, bővebb tapasztalást és eszélyességet szerezvén magának az élet- és szerelmi élvezet viszonyaiban, a valódi élettudományban azonban mit sem gyarapodva, Francia- és Németország bekalandozása után visszatért Velencébe s újra lakhelyet von magának Bragadin patrícius és tanácsos Lázánál. Az akkoriban huszonnyolc éves Casanova e menhelyen biztosságban volt volna a fő ítélőszék üldöztetései ellen ; azonban, hogy minél szabadabban űzhesse szerelmi kalandjait, föltéve magában, odahagyva érdemes pártfogója és védura házát s azon ürügy alatt, hogy egészségi okok tiltják neki a maradást Velencében a forró nyári időben, 1755-ben tavaszelő havában egy özvegy asszony elővárosi házába költözik. Bragadin pártfogójának meg kellett azonban eleve ígérnie, hogy az ebédet naponként az ő asztalánál költendő el. Casanova, a hőslelkűségig könnyelmű, nem látó vagy nem akará látni, mily förgeteg kerekedék erre mindjárt feje fölött, mint kertték őt körül mindenfelől titkos hálókkal és a poroszlók (shirrek) mint járónak nyomában. Ő ugyan nem követettel valami sajátképi bűntettet. De mégis arról gyanusíták őt, hogy az ördöggel cimborái, mert, mint hirlelék, a játékban való veszteségnél mindig káromlá az istent ; azzal vádolák, hogy Memmoné asszonyság fijait az istentagadásra csábítja a böjtöket nem tartja meg, misékre csak a hölgyek miatt jár, vagy még titkos tagja a szabadkőmivesi rendnek is. Az illetők nem magyarázhatván meg maguknak, hogy hol veszi a költségeket oly szembetűnőleg fényes és fecsérlő életmódra, azon gyanút támaszták ellene, hogy fontos álladalmi titkokat árul el az idegen követeknek jó pénzért, és e szerint összeesküvőnek és hazaárulónak akarák őt bélyegezni. Azonkívül szenvedélyes kártyás, játékos, és mint maga mondotta, fűnek fának adósa vala. Velence ekkor főhelye vala a feslettség és gonoszságnak, hova valamennyi ország urainak szabadon urai özönlenek a legszilajabb élet napszámosi élvezése végett ; a köztársaság atyái azonban ügyelének arra, hogy e dologban bizonyos külső illendőség tartassék és lehetőleg használtassanak az eszközök, miszerint az örömek ezen élvezetét a titok fátyoja borítsa el. Casanova nem fordít hasznára ezen némileg hivatalos engedményt ; ő a maga mivoltában becsületes, olykor vakmerő, kihívó, az állami képmutatással és eszélyességgel dacoló, a mellett nagyon hiú, kérkedő és hetvenkedő vola. Gyönyörködök abban, hogy szerelmi kalandja és a nőnemen nyert győzedelmei elheültek a városban, és így önmaga gondoskodik arról, hogy a népnek nyelvére kerülének az ő kicsapongásai és azok nyilvános fitogtatás tárgyai levének. Talán épen a Don Juan-féle kalandszerüség nyíltsága és őszintesége volt az állami szokás elleni azon vétség, melyet főbűnül rovának fel neki legszigorúbban. Ehhez még magán boszú és magán ármányok járulanak, nevezetesen az általa kigúnyolt Chiariabbé és Bonofede gróf család részéről. Ő ugyanis cserben hagyván Bonofede gróf egyik leányát, ez megőrült, és lázrohamaiban Casanovát nevezé ismételve szerencsétlensége szerzőjének. Most tehát azt a hírt költötték, hogy Casanova szerelem italokkal mérgezi meg annak lelkét testét. Az intéseket, figyelmeztetéseket azonban Casanova, hű maradva jelleméhez, semmibe sem vette, arra hivatkozva, hogy semmi sajátképli bűntettet nem követett el, miszerint az állam e miatt üldözőbe vehesse s büntetésre vonhassa őt. Midőn Casanova 1755. évi julius 20-kán, egy negyedórával napfeljötte előtt, a Főpiacon (Erboria) tett sétálásából, nem messze a Rialto-hídtól, hol a kéjencek a his éjjeli órákban sétálgatva szokták kipihenni magokat tivornyáik után, visszatérő szállására, nyitva talála a ház ajtaját s annak valamennyi lakosa talpon vala ágyából kikelve. Most elbeszélék neki, hogy a rendőrfőnök (mester grande) a múlt éjjel poroszlóival feltöreté a főajtót és megkutattatá az egész lakhelyet, név szerint Casanova szobáit, állítólag egy sóval, mint keményen tiltott dugáruval töltött szekrény miatt, melyet, a rendőrfőnök nyilatkozata szerint, azelőtt való napon csempésztek titkon a házba. E házkutatással talán csak meg akarák őt inteni és alkalmat adni neki a futamlásra, mi annál valószínűbb, minthogy valódi el- i fogatásáig több napot, hagyának eltolni. Mert a velencei tanács nem annyira akará büntetni Casanovát, kinek különben több befolyással