Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)
1863-05-30 / 64. szám
506 Géza még csak egy pillanatra sem hagyá el, negyednapra eszméletre tért s felnyitá szemeit. A szerelem mindenható ereje megküzdött a halállal s győzelmet vivott ki fölötte. Az első szó mely ajkain ellebbent Géza neve volt, kit gyönge kezeinek minden erejével szoritott mellére. Oh mily menynyei jutalom a gondos virrasztásért ! A beteg állapota nyolc nap alatt annyira javult hogy az orvos minden veszélyt eltávolítva látott. Géza csak ekkor hagyá el Bánfalvát, rég nem vezetett üzlete után tekintendő, de nem volt hét, melyen ne rándult volna le, nem volt nap melyen nem irt, vagy melyen Juliska kezei által, Margit állapota iránt ne tudositatott volna. Leirhatlan örömet érzett, midőn jegyese sajátkezüleg irt levelét véve, melyben tudata, hogy az ágyat már elhagyta. Hiszen csak most csak betegsége idejéből tudta Romvay mennyire szerettetik. Margit üdülése kedvezőleg haladt előre, (Istenem! hogy is ne ? hiszen a szerelem láncai kötötték az élethez, mely annyi rózsát, dekésőbb annyi tövist is termett számára,) s nyolc hét múlva, már mint egy napos menyecskét látjuk őt Géza pesti szállásán. A mellékszoba ajtaja felnyílt s férj és nő feledni látszottak egymás karjaiban a világ apró bajait, feledni, mikép valamint a földön minden, úgy az ő boldogságuk is múlandó lehet. Volt-e a világon irigylendőbb, boldogabb pár, mint Romvay s neje ? A férj üzlete virágzott összeköttetéseinek teendőinek halmaza, arányban növekedett népszerűségével. Fáradhatlan volt ügyei elintézésében, és oly pontosságot tanúsított, mely rövid idő múlva, nem csak a fővárosban, de messze vidékeken példabeszéddé vált. És ezen akadályokat nem ismerő, vagy azokkal vaserővel megküzdő előretörtetésben a szerelem buzdítá , mert mint végcélt, mindig neje boldogságának megállapítását tekinté. Emelni igyekezett önmagát erkölcsileg, hogy Margit büszke legyen reá, s annál pazarabb irántai szerelmében gyarapítani irántai vagyonát, hogy e boldog szerelem fölött soha se boruljon el az ég, s a hajlékba melyben felütötte tanyáját, soha se kopogtasson a szükség. (Folyt, köv.) V. Kisértsük meg a menyasszonyt, vagyis most már Géza nejét bemutatni. Kisértsük meg, mert szedjük össze bár minden erőnket, előre érezzük, mikép az eredetinek minden hű mását képtelenek leendünk. Haja gesztenye szin, melynek sötétségén arany világosságu fonál csillámlott keresztöl, mintha a dús fürtök között napsugár volna fogva, s igyekeznék menekülni. Szemei, a melyek hosszú, dús és sötét szemöldök árnyékából szelid tekintetet levelének, égszinüek, nagyok, mélyek. Arcbőre mely alatt mint rózsák átlátszó víztükör medrében piroslott a vér — ha t. i. a rózsák ezen hasonlatosságom kedvéért e helyzetben virítanának — oly tisztaságú s különös fényű, hogy egyedül ez által is a világ első szépségei között foglalhatott volna helyet. Orra legszebb, leghatározottabb alakú, minőt görög szobrokon kívül alig láthatunk s mely világos, erős körvonalaival, a női finomságot és lágyságot egyesíti. A rövid dombom iv mely innen szájáig lenyúlik, oly könnyűd, szellemdus, oly csodaszép, mintha Ámor híd gyanánt tervezte volna, hogy rajta legszebb, legillatosabb ligetébe járhasson. Szájától jobbra kis gödröcske áll mosolyával, rózsaajkai minden mozdulatával, oly szoros összeköttetésben, mikép megesküdhetnénk, hogy árnyéka hasonlít az áprilisi év gyors változásához, mely magát egy völgy ölében visszatükrözi. Valamivel magasabb a szokott nagyságnál, alakja, melyen az első ifjúsági üdeség a bájos nőiigerrel egyesül, minden részében bevégzett, tökéletes hogy semmit sem füdözhetünk fel, mit hozzáadni, vagy belőle elvenni lehetne. Egész lénye fölött fénysugár derengett, jellemző szellem terült el, melynek leírását adni lehetetlen. Délelőtti tizenegy óra volt. Margit fejecskéjét bal tenyerére támasztva, félig ülve, félig fekve heverészett egy balszacon. Bágyadt tekintete az ég boltozatán merengett, öltözetének szokatlan pongyolasága, gondolatainak szórakozottságára mutatott. Hajának fele része fedetlenül hagyott hónyakán futott végig, a másik rész, egy kendőcske által tartatott össze, melynek bíbora, a sörtök aranyfonalának színét viselő. Fehér mousselinból készült, hímzéssel szegélyezett s kék kerékzsinór által leszorított reggeli öltönye, a nyitott ablakon leelopódzó őszi szellők, hevesen dobogó mellének hóhalmain közt engedé játszadozni, a szalagokkal díszített parányi papucsok, melyeket akár a hamu pepelyke is elviselhetett volna, igenis nagyok valának picike lábaira. Keblének melege, az izgatottság piros színével festé arcát a szól nagy szempárnak, mely az alatta félkörben végig húzódó s mintegy kék zománcon gyűrűt képező vonalkába látszott foglalva tenni szokatlan epedő kifejezést kölcsönzött. Hosszabb ideig ült, gondolatai tengerébe merülve; két könnyese)]) vegyült arcának lángja közé, egyikével talán elvesztett múltját, pártáját sirató, másikával szebb jövőjének koronáját üdvözlő. Oly hajoló, oly elragadó volt-e pillanatban, hogy emberi alakjában s árkádiai völgyeiben maga az Isten se láthatott soha szebb nőt. Az én-börtönök. (Folytatás.) Négy napi fontolgatás után, hogy mikép használjam húsz hüvelyknyi kasszaságú experimentumomat, melynek erős éle megtanita engem a vas edzésének nélkülözhetőségeiről,meggyőződöm,hogy nem volt egyéb teendőm, mint lyukat vésni fúrni a padolatban ágyam alatt... Tudtam, hogy börtönöm alatt azon szobának kell lennie, amelyben Cavallit láttam egykor. Tudtam, hogy e szobát felnyiták minden reggel, és hogy ha kész leendő e nyílás, lepedőim segélyével, ha kötelet fonok abból melynek vége az ágyhoz vala kötve, leereszkedhetem. Azután az itélősék ülést asztala alá szándékozom rejtődzni és jókor reggel, mihelyt felnyiták az ajtót, elillani. Bátorságba remélem helyheztetni magamat, mielőtt üldözőbe vennének. Mert azon esetre is, ha Lőrinc poroszlót rendelt volna őrállásra ama szobába, el voltam készülve: nyársam meggyilkolta volna őt, így minden jól ki vola gondolva, terelve. Egy de a padolat kettős, talán épen hármas lehete, és a munka több hónapig tartható. Mikép akadályozhatom meg oly hosszú időre a börtön kisöpretését ? Annak megtiltása gyanút gerjeszthetett volna, mert a féreg pusztítása végett mindig sürgettem a padolat söpretését. Mégis megtiltom a söprést indokolás nélkül, s Lőrinc gazda tudni akará az okot néhány nap múlva. Mert a söpretés nagy port csinál, mely tüdőmet bántja, felelém neki. Erre azt mondá, hogy a padolatot meg lehetne öntözni előbb. Azt még erélyesebben tiltom, mert a nedvesség vérhányást okoz. Egy hét múlva söprést parancsoló, az ágyat kiviteté a börtönből és a söpretés ügye alatt oda világita a gyertyával. Most már látom, hogy a gyanakodás bírta rá őt ezen intézkedésre; én azonban közönyös maradék és még szilárdabb,itl kezdém megalapítani szándékomat. Nagyujjamat megkarcolván, bevérezem zsebkendőmet és ágyban fekve várom Lőrincet. — Oly erős köhögésem volt, mondom neki, hogy egy ér megpattant mellüregemben. íme lássa ön, mennyi vért hánytam ! Hozasson ön orvost! Az orvos megjelent, eretvágó és receptet ada. Kijelentem, hogy Lőrinc az oka mindennek, mert nem akarja megszüntetni a söpretést Az orvos megdorgálátt és elbeszélte, mint halálozott meg egy fiata fodrász, mert a lenyelt port sohasem lehet újra kilehelni. Én nevetek titokban. Az orvos nem szólhat a helyesebben részemre, habár egyetértésben volt volna is velem. Lőrinc gazda felesén azt hitte, hogy jó szolgálatot tesz nekem, és megígérő, hogy nem söpörtet ki többé. Az orvos távoztával Lőrinc bocsánatot kére tőlem és erősíté, hogy valamennyik többi fogoly egészséges, jól érzi magát kamráik kisöprésénél, ő így nevezi a börtönöket; kijelenté hogy a dolog fontoságánál fogva, oktatást ad nekik az iránt, mert ő úgy bán mindnyájukkal mint a maga gyermekeivel.