Hölgyfutár, 1863. július-december (14. évfolyam, 1-78. szám)
1863-07-02 / 1. szám
XIV. ÉVI FOLYAM. némi magyarázatot igényel. Ez úriember azért tetszik rútnak, mert arcizmai folyton rángatóznak; kicsinynek azért látszik, mivel testének állása görbedt; bárgyúnak pedig azért kell hinni őt, mivel reggeltől estig minden tehetségét arra fordítja, hogy gondolatit, beszédét s tagfejtéseit kiállhatlan szenvelgő lénye által tönkresilányitsa. Ez ifjú ember neve Richer Theodos s hivatására nézve költő. Hardlay Anatol és Richer Theodos tehát Marcel Paulát mulattaták, mig ez öltözködött. De mindkettő egymástól egészen különbözően viselte magát. Az első mire sem ügyelt, mert hihetőleg mindent ismert már,... a másik ügyelt mindenre, mivel szintén hihetőleg újság volt előtte minden. Egyébiránt a színésznő öltözködése közben szigorúan ügyelt az illemre. Ezt pedig egyszerűen azon okból téve, mert rég feleslegesnek tartá Paula Hardlay irányában ama kis cselfogásokkal élni, melylyel a férfiak érdekeltségét csigázni szokta; Richert illetőleg pedig ismeretségek első pillanatában féltéve, mindent kerülni, mi e férfiúban érzelmeket gerjeszthetne irányában ... Mint említők, Paulának jó szíve volt, s ennélfogva nehezére esett volna szerelem dolgában oly adósságokat csinálni, melyeket lefizetni nem bírna. — Csak megengedi kegyed, hogy reágyújtson az ember? tőré meg Hardlay a csendet, míg Richer ugyanazon pillanatban, melyben a színésznő parányi kis ráspolylyal rózsás körmei széleit egyengető a medicei Venus kezeire faragott egy metaphorát. — Mindenesetre, kedves barátom,— válaszolt Paula, — füstöljön Isten nevében a mennyit s a mint csak akar. Gyújtson reá ön is Richer úr, bátran! — Ah kisasszony! — suttogá a költő félig lecsukódó szemhéjakkal, mig erreimpár titkos sóhajtól ragadoztak, e szentély, melybe mint avatlant bebocsájtani kegyes volt, annyira áradoz mámoritó bájillatoktól, hogy vétkezném, ha ama nemtelen élvezetet elfogadnám, melylyel kínál!... — Ön nemtelen élvezetnek nevezi az ily valódi Londrést, mint ez itt n? — kiáltá Harblay, egy aranybarna szivart tartva a költő elé, melyet ép most vona ki szalmabörtönéből. E szerint ön nem is dohányos ember, kedves Theodos ur.A min, megvallom, csodálkozom, mert eddig azt hivém, hogy oly egyének, kik mint ön, szüntelen a felhők között élnek, a füstgomolyoktól sem irtóznak. Hát Hoffmann nem dohányzott-e mint a török?— Az igaz... s mellette úgy ivott mint egy kapus! —• Ön tehát az utóbbi érvet kellemesnek találja? — Ha nő társaságában van szerencsém létezhetni, akkor sem a dohányt, sem a bort nem szeretem. •— De ha mindkettőre engedélyt nyer ön?... lm, asszonyunk megengedi, hogy szivarra gyújtson, mig én részemről biztosíthatom, miként kedveseim nehányat igen szívesen látnának néhányszor mámoros állapotban__ — Nem kételkedem asszonyunk szívességén, sem az ön kedveseinek elnézésén. De ismétlem önnek, miként megszoktam tisztelni s becsülni a szépséget, még akkor is, ha annyira leereszkedő, hogy engem méltatlant, egy barátságos pillantással ajándékoz meg. A mi isteni Paulánk jelenlétében tehát én oly kevéssé fogok dohányozni, mint meg nem feledkezem arról, hogy igényeim bájos szavai hallgatásánál tovább nem terjedhetnek. S Paula Hardlay felé fordult s karjait keble felett keresztbe téve, tréfásan komoly pillanattal mondá: — Nos? Miként tetszik önnek az ily beszéd, kedvesem? Az ily cinicus és blasszt írók előtt az effélék bizonyosan zsidóul vannak írva! — Beismerem, hogy mint költő nem versenyezhetek Bieber úrral, — viszonzá Hardlay gúnyos mosolylyal; — de tudnia kell önnek, kedves Paula, hogy nem mindenki született arra, egy „Ledá“t teremteni!... — Vagy egy „Hachette Janká“t tenni tönkre. A költő s az író gúnyos pillantást váltottak. „Léda“ középszerű szomorújáték volt Richertől, melyet négyszer adtak elő az Odeon színházban. „Hachette Janka“ egy cseppet sem jobb énekes-szinmű Hardlaytől, mely egyetlen fillért sem jövedelmezett a Gaete színháznak. Paula nagylelkűleg lépett a versenyzők közé, noha titokban örvendett e kis irodalmi csatározásnak. — Higgadtabban uraim! — szólt közbe. — Miként lehet annyira megfeledkezni, hogy egy szivar feletti vita közé keverjék „Ledá“t és „Hachette Janká“t! Gondolják meg, miként egy jelentéktelen színésznő prózai öltöző szobájában vannak!... Kérem uraim, férjenek össze valahogy!... Ám készen vagyok s reggelezni vágyom, szerencséltetnek önök az által, hogy megc^^ják velem szerény reggelimet, avvagy alá^Mn magam ?! Richer és Anatol Harblay e szavakra felkeltek ülhelyeikről, s míg az első feleletről gondolkozott a hozzá intézett meghívást illetőleg, az alatt az utóbbi habozni látszik, hogy várjon mielőtt távoznék, felfedezze-e a színésznő előtt korai látogatása célját, mely felfedezés mindenesetre nehézségekkel járt. E pillanatban jelent meg Anna, Paula szobaleánya, az öltözőszoba ajtajában. — Mi baj ? — kérdő a színésznő. — Valaki szólni akar kegyeddel, asszonyom ! — Illj ki? — Egy úrhölgy. — Hogy hívják? — Nevét vonakodott megmondani. •— S mégis bebocsájtad őt? — Az elfogadó terembe vezetem. Oh! nincs oka kegyednek ezértbosszankodni, reám, a nő igen tisztességes keletindiai kásmirkendője s angol csipkéi vannak. Paula mosolygott s kérdőleg tekinte Hardlayre. •— Ha ama hölgy keletindiai kásmirkendőt s angol csipkéket visel, — mondá az utóbbi, — ez esetben lehetlen el nem fogadni őt. Tehát Isten kegyeddel szép hölgy. A legközelebbi napokban, ha ez oktondi nem lesz nálad, közlendőm veled terveimet. Ez utóbbi szavait halkan suttogá Hardlay a színésznő füleibe, míg Richer kalapja s botja után keresgélt. — S miért nem közlöd tüstént? — válaszolt Paula szintén halkan, — miközben egykori kedvesének kezét szokta meg,— hoszszan tart talán? — Nem, mert az egész sem sok, de mégis keveslem az időt arra, hogy neked előleges köszönetet szavazzak. •— Ah tehát hálára kell, hogy ismét kötelezzelek ? Értem, látogatásodnak e szerint ismét önző célja volt. — Gonosz gyermek! Előre is szemrehányásokkal illetsz már ? Avvagy azt akarod, hogy soha se kérjelek többé semmire? — Tudjuk azt mindketten jól, hogy igen sokat engedsz meg magadnak! — Engedelmet asszonyom! — szakitá őket félbe Richer, ki megelégelte már a kettő közötti párbeszédet s jónak látta annak egy alázatos bók s hosszú búcsúszóval véget vetni. Hardlay boszusan harapta össze ajkait s elbocsájta Paula kezét. — A viszontlátásra uraim! —mondá Paula, ki csak most látszék megemlékezni, miként váratik. — Kimentenek önök nemde? Viszontlátásra ! Szavai után kecses főhajtással eltűnt az ajtón által. — Nem akar ön most, miután a szépség távozott körünkből, szivarra gyújtani? —■ kérdő Hardlay a költőt, mialatt a magáét meggyújtá. Richer megvető pillanattal mérte végig a drámaírót s igy felelt: — Szerencsésnek érezheti magát uram, hogy munkái jövedelmeznek önnek; e jövedelem mind egyéniségének, mind műveinek sok mindenféleért bocsánatot eszközöl. •— Sim viszont én is ép oly szerencsésnek tartom önt, drága ur, — válaszolt Hardlay, — miután, miként hallom, néhány nap előtt 100,000 francot örökölt! ... Ha iparkodik ön két évvagy három év alatt e tisztes összegecskét szellemdúsan elkölteni, akkor biztosítom arról, miként kezei között az anyag, mely önt e két-három év folytán mint igen jeles költőt tünteténdi fel! (Folytatása következik.) Fordították : Csukássi József és Virághalmi Ferenc. —<3° 4 k g*— MÁSODIK FÉLÉV. Azt ne mondd ki... Azt ne mondd ki, hogy szeretsz te, Azt a szót én nem lesem, Szép szemednek lángsugári Rég kimondák, kedvesem ! És ha ajkad is kimondná, Hogy szeretsz te, úgy e két Szép szemednek lángbeszéde Elveszitné érdekét...