Hölgyfutár, 1863. július-december (14. évfolyam, 1-78. szám)
1863-10-27 / 51. szám
Szerkesztői szállás:: ? (hova a kéziratok, bérmerít-, ~ ve küldendők) ? zöldfa-utca 11. sz. Kiadó-hivatal: ^ (hova az előfizetési és hir- ^ detési dijak küldendők) r Kertész József könyv- ~ nyomdáfillma, ^ feldmasor 13. sz. !} Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét íven. Évenként két nagy műlap- és számos műmelléklettel. XIV. évi folyam. II. félév. 51. szám. Kedd, október 27. 1803. rxrt rt r~i cl n ry Előfizetési díj: C (vidékre vagy helyben egy(jaránt) ^ Egész évre ^ Félévre . . 17 frt 9 frt ( Évnegyedre . . 5 frt Hirdetésekej gyorsan és jutányosan ) közöltetnek. Dalok: XXXIV. Oh, de szép vágy; ok, de kedves, Ifjú, tiszta, nemes, szelid; Ki a földön angyalt keres, Az nézze meg kellemeid. Setét hajad éjszakáját, Alabástrom homlokodat, Arcodat, melynek haván át Rózsa és tej összeolvad. Szemed lángja vakít, éget; Megrészegít mosolygásod; Elandalít a beszéded, Tükrözvén a boldogságot. Ajkad piros , nyakad büszke ; Kebled fehér, mint a liliom. . . Bimbó még csak . . . oda tűzve. . . Istenem add, hogy kinyíljon! Kezed elvesz férfi kézben , Olyan finom, oly parányi; S ha járni kelsz, künn a réten, Fű is képes ellentállni. Örömidet — hogy lehet ez ? —• Kern siratod, ha elszállnak.— Ám, ha néha szemed könyer, Beidénél Máriának. . . . Hát a szived, hát a lelked? Kern illik az ilyen dalba! Földiekről szólhat, zenghet. De az égben nincs hatalma. Szász Gerő: Kukorica Jancsi: Beszély Kazár Emiltől. VI. (Folytatás.) A kis menyecske csakugyan itt találta sógorát s Peti teljes kényelemmel rágyújthatott pipájára, legénykedve pöfékelhetett is belőle, mig fiatal nénjeasszonya a sógor kérdéseire felelgetett. Itt volt néhány ad magával a pusztázó hadnagy is. Ő is épen a vásárról jött, hol ilyenkor mindig akad mit szemmel tartani. Az ivóház közepén táncolt a legénység és a fiatalabb asszonynép, az örege, vagy a nagyon apraja körbe állva nézte a vigadókat , kik közül nem egy ugyancsak bő áldomást csapott a vásárhoz. Egy lompos szerű komondor gyakran alkalmatlankodott a táncolóknak, végre néhány rúgás után a nézők által kanyarított kör szélében elnyújtva fejét lábát, megpihent. Rostás hadnagy uram sokáig nézte az ebet. — Condrás! — kiáltott rá azután. Az eb fölkapta bozontos fejét és farkát csóválta. Úgy látszott értette ezt a nevet. — Kié ez a kutya ?— kérdezte ekkor a hadnagy. —Ej no, hát az enyim! — szólt Peti, felbillentve fogaival a pipát, mely már szurtyogni kezdett. — Condrás te, gyér ide. Az eb lomhán oda ment hozzá, s Peti lábainál nyúlt végig. A hadnagy fölkelt asztalától, még jobban megnézte a lompos állatot.— De nem régen a tied, ugye öcsém? Petinek bajos volt most beszélgetni, mert a dohány a fenéken égett, s erősen kellett színi, nehogy kialudjék, azért csak immel-ámmal felelt: — Biz a régen az enyim, hadnagy uram. — No mégis mióta? — faggatta tovább Rostás.— Már szilvaéréskor az enyim volt. — Szép nagy állat, — mond a hadnagy simogatva. — Már régebben ismerem ezt az ebet. Baj volt Petire, hogy a hadnagygyal nem mert csak foghegyről beszélni, s míg lehető tisztes feleleteket adott, a pipa kihamvadt. Kiverte tehát a hamvat, a dohány alját, és csak üresen szerelgette a pipát. — Szeretsz pipázni, öcsém? — kérdezte Rostás, s a nadrágszíj mellől lógó dohányzacskó után nyúlt. Peti örömmel vette észre e mozdulatot. Fejével intett a kérdésre. — No hát tölts rá. A suhanó arca ragyogott az örömtől, amint mind az öt ujjával benyúlhatott a dohány közé. Megtömte a pipát, s miután jó keményre rázta a zacskó fejét, illedelmes köszönéssel visszaadta. A hadnagy saját pipájából fordított tüzet az övére. Peti hatalmas füstfellegeket puffintott ki. Nem volt elégültebb nála a csárda fedele alatt.— Hát egy pohár bort nem iszol,öcsém?—- kérdezte Rostás. A legénynek eszébe sem jutott arra gondolni, miért e nagy szívesség, menten kiürítette az elébe nyújtott poharat a hadnagy „kedves egészségére.“ — Hovávaló vagy jó szolgám? — kérdezte azután tőle Rostás. Peti most már nem féltette pipáját, hogy kialszik, felelt sebtében és jó kedvvel. — Bakson lakunk, hadnagy uram. Nem is annyira Bakson, mint inkább a baksi erdőben, mert apám uram kerülő. — És szemmel tudja apádurad egymaga tartani a baksi nagy erdőt ? — Nehéz volna egymagának, mert beivált a szentlakiak gyakran megpróbálják a favágást; azonban ott van a bátyám,egy másik puskás csősz, aztán meg ott volnék én is la! A suhanc egybecsapta bokáit s fültartotta állát. Hetykélkedő legény volt. — Gyere szolgám, ülj le ide mellém, szeretek az ilyen virgonc fickókkal beszélni. Közel a bormérő helyhez, hová teljes erejével sütött a kandalló tüze, egy kis üres pad állt. Talán épen a kandalló melege űzte el róla a többieket. Rostás hadnagy oda ült le a fiúval. — Hát aztán hogy élitek világainkat a baksi erdőben ? — Én szeretem ezt az életet. Naphoszszat az erdőben járunk és vadászunk. Hejh! hadnagy uram!beli jó puskás a csőszünk, ahova a puskáját fogja, nem vész kárba a fojtás. Tegnapelőtt pisztolylyal röptében ejtett le egy bankát. — Hát pisztolya is van? A csősznek puskája szokott lenni. — Bálintnak van két rezes pisztolya is. Mindig magánál hordja a szűrő két ujjában. — Az övé ez a kutya is? — Az övé is, meg az enyém is. Legtöbbször azonban velem van a Condrás. Gondolom nincs neki nagy kedvére, egész napon az erdőben csatangolni régi gazdájával. Hát talán ismeri hadnagy uram a mi erdőjárónkat? — Ismerem öcsém. Ugye egy magas, izmos legény? — És erős is, hadnagy uram. — Csak az ősz óta van nálatok? — Nem is régebben. Akkor jött hozzánk az öreg Horgas bácsival. — Horgas vitte hozzátok ? — O. Azóta nálunk lakik a feleségével együtt, és apám uram kedveli. Nem az a felesége, aki velem jött, ez a bátyám társa. A Bálinté beteg. Ne tudja hadnagy uram, (itt hamisan csipetett szemével Peti.) keresztelőnek nézünk elébe. Úgy ám a pergésit! — Nem is tudom, hogy megházasodott. A hadnagy mormogott magában is még valamit. — Ugye öcsém, a szentlaki oldal felől van a kerülő háza ? — Ott visz be az út. A hadnagy most fölállott. — Meleg van itt a kandalló mellett. Azzal ott hagyta a sihedert, s többi 51