Hölgyfutár, 1863. július-december (14. évfolyam, 1-78. szám)
1863-10-10 / 44. szám
Szerkesztői szállás : t (hova a kéziratok bérment- jére küldendők) t( zöldfa-utca 11. sz.' Kiadó-hivatal: ^ (hova az előfizetési és hir- ^ detési dijak küldendők) íj 3 Kertész József' könyv- író nyomdájában, jj C feldanasor 13. sz. HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat körétől. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét ivén. Évenként két nagy műlap- és számos műmelléklettel. Előfizetési díj : (vidékre vagy helyben egyaránt) Egész évre ... 17 írt Félévre .... 9 írt Évnegyedre . . . írt Hirdetések gyorsan és jutányosan közöltetnek. XIV. évi folyam. II. félév. 44. szám. Szombat, október 10. 1803. Csalódás. Levél egy barátomnak. Silány fickó vagy, barátom! Nem, — ragyogó könyeidért. Szép az ifjú lélek tüze, Egy könybe, mit egy bü szív ért . . . Harmatot sir a nap maga, Ha elválik virágjától : A búcsúzó hű szerelem Legszebben egy könyben lángol. Silány fickó vagy, barátom! Hagyd a künyet, e szép gyöngyöt, A hű szívnek, mi szerelme Néma buján ketté törött. Nincs dal, habár egy angyalé, Nincs szó, habár ezer nyelven: Mi elmondja, mit egy könyén Kimond a megcsalt szerelem. Silány fickó vagy, barátom! Azt panaszlod: boldog valál! Légyottra hit, levelezett, Ölelt, csókolt . . . s megcsalt a lány! Átélvezed mind azt a kéjt, Mit adhat egy ily szerelem. Gyáva panaszt mért mond ajkad, Gyáva könyvért ül szemeden? Örülj, nevess, ily csalta lányt, Ki így ölel, csókol, szeret, Légyottra hiv és levelez . . . Kaphatsz akár százezerét. A kéj s gyönyör országutja Rózsaberken megy keresztül: Minden bokor rejtekében Egy kéjsóvár tündérke ül . . . De az igaz szerelemnek Útja sötét, mint az éjjel. Minek felhőfátyla alatt Egy nap alszik, s soká kel fel. Csak egy fényes csillag ragyog Messze, messze, fent az égen. A szivet és az agyvelőt Elégető égi fényben . . . A szerető tündérképe E félfényben, félhomályban Rád mosolygja a mi gyönyör, S elérhetlen boldogság van. Előtted áll, s karjaidat Kinyújtod, hogy átöleljed . . . S eltűnik egy lebbenéssel, És őrültté teszi lelked. Bíbor ajka ajkadhoz ér, Érzed édes lehelletét . . . S mint csókolnád, Fellebbenik, S a kin szived repíti szét. Dalolsz, mint egy árva madár, Imádkozol, mint remete, S egy ölelés, egy csók helyett, Elég egy kis tekintete . . . Mind hasztalan! ily dalokra S imádságra süket az ég. Előtted áll s elérhetlen , bűbájos, ez égi kép . . . S mig elhagynád, bármi áron : Futsz utána őrülésig, S mig kacagva hívod: megállj ! Lelked könyer, szived vérzik. S mig előre nincs már remény, Vad kétség az, kerget vissza: Ha tán még az emlékezet E kíntól megszabaditna. És felkeressz minden helyet, A holy volt, ha őt láttad . . . S minden hely oly szent előtted, Beillik egy kápolnának. Ezerszer elmondod nevét, Hívén, hogy igy megjelenik, S lángszemével felcsókolja, Miként a nap, lángkönyeid. S lent a szellő, a fű, a szírt, Fönt a felhő, csillag, s a hold úgy van, mint mikor őt láttad: Csupán csak ő nem az, mi volt . . Oh ekkor egy érzés fog el, Mit nem lehet kimondani! És náladnál boldogabbak A néma sir halottai. És levágyol, de nem mehetsz, A halál is fut előled : Magad, magad vagy egyedül, S a sötét bú szemfedőnek. Ez szerelem, ez veszteség, Mire nincs szó, nincs egy remény, Sem a földön, sem az égen, Sem a hideg sír kebelén, így szeretni, igy csalódni, Kimondhatlan bánat lehet: S ha senki nem,—• megértem én, Sírj, s könyve könyt sírok veled. Silány fickó vagy, barátom! Megloptad a mennyországot. A legelső szűz csók előtt Angyalok mind a leányok ! A lány ennél édesebbet Ez életben már nem adhat . . . Örülj, ha elhagyhatod azt, Ki ily csókra még elhagyhat. Silány fickó vagy, barátom! Hol más végzi, te ott kezdted. Merész valál—• gyáva könynyel Ne gyalázd most hős szerelmed. Az a lány, kit megöleltél, Megcsókoltál, mit kap rajtad? Mid van? . . . csak két ölelgető karod, és egy csókos ajkad. Ölelgetni, csókolgatni Tud minden kar, tud minden száj. Ezrel kap ily hőst — helyetted, Érted szive soha se fáj. Oly kar, mi egy életen át Boldogan, hűn, által vezet . . . Oly száj, hol hű szív lelke cseng . Fáj a lánynak, ha elveszett! Oh! de ily kar nem is ölel, Oh! de ily száj nem is csókol. Gyöngyöt hoz fel a tengerből . . . Virágot vár a bimbóból . . . Úgy fél, úgy fél, hogy eltörik. A kis gyöngy, mig fel nem hozta. Úgy fél, úgy fél, hogy elhervad A bimbó, mig nincs kinyílva. Egy életért egy életet Tesz próbára, ád cserébe, Köny a kezdet, hú a küzdés, Csók, ölelés — a harc vége . . . így kezdődik egy új élet — Vagy elvesz a szív, csóktalan . . . így szeress, halj meg! de ne szólj , Ha lelked így is csalva van . . . Csepely Sándor. Muracheff életéből. Beszélt Jósika Kálmántól. II. (Folytatása és vége.) A boszuvágy rémitő rohama lepte meg a kijátszott szerencsétlen dfjat, kinek szerelme volt mindene: istensége, Hazája.• Reájuk akart rohanni, véres boszut veendő az elrablótt paradicsomért, melyet itt találni vélt. De szerencséjére volt vele egy fiatal orosz, ki figyelmeztette őt, hogy e két ember halála igen csekély boszu volna ama rablásért, melyet boldogságában elkövettek, s tudott magán még annyi erőt venni, hogy felháborodott szenvedélyét lecsillapítsa, a boszu kielégítését alkalmasabb időre hagyja, megesküdvén, hogy egész jövő életét a boszunak fogja szentelni, mely nem csak hittelen kedvesét és barátját, hanem az egész fajt, nemzetet, melyből származtak, élni fogja. — Az ifjú tehát távozott, egy egész poklot vivőn szivében, a nélkül, hogy valaha megtudták volna, hogy a helységben vala. Oroszországba sietett, valódi nevét ismét felvette, a császári hadseregbe lépett, s a lengyel, nemzet legkegyetlenebb irtója lön. — Vinyovszky ?! —• kiált fel kérdőleg az ősz Kozinszky leirhatlan meglepetéssel, miután már a tábornok egész elbeszélése alatt alig tudott csodálkozásából magához térni. — Igen, úgy hívták a lelkiismeretlen anyja által rövid időre renegáttá lett oroszt, — szólt Murawheff a gyűlölet hideg, metsző kifejezésével. — S de . . . ? — Ém,s vagyok; a csalfa ifi barát pedig, ki xieglopta'h ivemet... ön ! —mond kitörőlegi tábornok;'’— ön, gróf Kozinszky, a ki nőst hatalmamba került, s a kin rémitő Joszut állanom csak egy intésemtől függ. Kozinszkyt annyira meglepte e váratlan felfedezés, hogy hirtelen nem talált szavakat, kimentendő ifjúkori lépését, mely — mint Murandeff adta elő a dolgot, —• egy jó barát irányában legkevésbbé semmi betű dicséretesnek. —• Végre azon