Hölgyfutár, 1863. július-december (14. évfolyam, 1-78. szám)
1863-10-22 / 49. szám
v Szerkesztői szállás: 3 C J C (hova a kéziratok bél-ment- P re küldendők) ? zöldfa-utca 11. sz. fj Kiadó-hivatal: e (hova az előfizetési és hir- detési dijak küldendők) ti Kertész József könyv- nyomdájában, feldmasor 13. sz. P HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét ivén. Évenként két nagy műlap- és számos műmelléklettel. Előfizetési díj: (vidékre vagy helyben egyaránt) Egész évre ... 17 frt Félévre .... 9 frt Évnegyedre . . . frt Hirdetések gyorsan és jutányosan közöltéinek. XIV. évi folyam. II. félév. 41. szám. Csütörtök, október 22. 1803. A t. közönséghez! Örömmel tudatjuk a t. közönséggel, hogy lapunkhoz mint lapvezért Dobsa Lajosurat voltunk szerencsések megnyerni. Folyó évi november 3-diki számunk már az ő vezérsége alatt fog megjelenni. Dobsa Lajos írói múltja, e téren szerzett neve, művészeti és aesthetikai tanulmányai, bebizonyított tapintata, magas társadalmi műveltsége s általánosan ismert lovagias jelleme biztosítékot nyújtanak arra, hogy a közönség is örömünkben osztakozva, ezt valódi nyereménynek tartja, s lapunkat jövőre még melegebben karolja fel. A szerkesztőség. A kalász. Nem volt miből tartsa árva kis porontyát, Ráadta az anya legutolsó rongyát. Nincs áldás, — az éhség jobban kezde dúlni, Mit tehete? ... szegényt elküldé koldulni. Árva koldusgyerek, ki ügyelne rája! Csak kér, csak kér, s mégis üres tarisznyja • Szomjas is, — mi haszna! . . . esdekel, nem adnak, Epedve megy neki a futó pataknak. Rohanó pataknak sebes árja, habja, Erőtlen lábáról szegénykét lekapja; És hogy martalékát magához ölelé — Sodorja, sodorja a mély örvény felé. Messze parton, csendes, holdvilágos este, Áll a szegény halász hálójára lesve. Matan szerencsésebb lesz, mint a napokban . . . Beveti hálóját a mélységbe jobban. Majd fiára gondol: ... ki tudja, mi érte! . . . Visszatér-e? vagy jobb , hogy ő menjen érte?... Szive szorul, haboz, megfogja a rudat, — Fürkésző szemével a távolba kutat. Megfogja a rudat, de nem bírja könnyen, Siet, — hisz kolduló fiáért kell menjen. Kiveszi a hálót . . . Váljon mi van benne? ... Hátha nem hal?., ej, ej ... Ugyan hát mi lenne! Odahajol, nézi, ráismer a rongyra, Csak egy szó, de ezt oly keservesen mondja! Könye nincs, szegénynek künyezni sem lehet.— Csak néz, s boldogtalan szive ketté reped. Elekes Endre. Kukorica Jancsi. Beszélj Kazár Emilről. IV. (Folytatás.) — Hogy épen erre kellett vetődni a persekutor hadnagynak! •— folytatá haragosan az öreg révész.— Jó lesz, ha tüstént szeded-veszed a sátorfát. Látogass el a kiskereki erdőszél felé, ott a „kedves“-ben akadsz néhány borozgató cimborára. Többnyire szegénylegények, ezek jól ismerik azokat a helyeket, ahol nem találják meg egykönnyen az embert. Van köztük elég derék fiú. Kérdezd csak az öreg Horgas bácsit, és mondd meg neki, hogy köszöntöm. Hajdanában kenyeres pajtások valánk. Mindig becsületes embernek ismertem. Egy szent búcsú alkalmával azonban jó kedve kerekedett, civakodott, s úgy talált megbólintani egy jámbort, hogy elnyúlt utána. Kecskeméten 15 esztendőre ítélték. Másfél év múlva megszökött, s azóta él, ahogy tud. Sajnálják, hogy elmegysz tőlem, de ki tehet róla? Majdcsak rajta leszek, hogy helyet találjak számotokra. A kiskereki gyerekek közt nem szeretném ha sokáig maradnál. Vigyázz Bálint, az ördög nem alszik! Soh’se busulj, lesz még belőled becsületes ember is, azért hogy kurrentálva vagy. Bálint szomorúan szorította meg az öreg ember kezét. — Isten áldja meg kelmédét, bátya. Hej ! jobban féltem én Évimet, mint magamat. Ha már az enyim, szeretném, hogy oldalam mellett látnám. De ki tudja, mikor lesz nyugodalmunk. Jóska bátya vigasztalta, hogy majd eljön az is. Bálint azután felült a barna paripára, mely először vágtatott alatta, mikor a világot vette nyakába s megindult, hogy szegény fejének legalább egy nyugalmas bokoraljat keressen. Úttalan mezőkön haladt keresztül, kerülte a járt utakat és falut. Félt, hogy ismerősöket talál. Ha messziről látott egy szekeret, vagy emberi alakot, azt is gondosan elkerülte. Még az este is azt hitte, hogy nagybátyjánál nyugodt lehet, s ma már elmegyen Éviért! A révészlakban el is készítették az egyik szobát, melyben felesége fog lakni. Nem követett el olyan nagy vétket, hogy szorosan üldöznék érte. Talán egy félév múlva már el is felejtik. Az eső lemossa a táblákra ragasztott kurrenst, vagy letépi maga a kisbiró is, mikor másikat ragaszt ki, hogy elférjen a többi. És ime újabb baj érte ma. A hadnagy bizonyosan nem hagyja anynyiban, fel van bőszülve, s újabb véteknek róják föl, hogy ellenszegült a törvénynek. Azt is mondhatják, hogy készakarva rántotta a vízbe. Meg akarta fojtani. Senkinek sem fog eszébe jutni, hogy a hadnagy is megfojthatta volna a viz alatt, vagy ott veszhettek volna mind a ketten. De hiszen legfeljebb esztendő múlva, kivált ha kirét sem hallja Rostás hadnagy, elfeledkezik róla. Ő pedig elmegyen meszszire Évivel együtt s boldogan fognak élni. Még nincsen minden elveszve. Mikor a kereki erdőt megpillantotta, már éjjel volt, csendes nyári éj, a félhold ritkás bárányfelhők mögül szűrte szét sugarait. Az ég ezüstös felhőivel egy zsombékos tóhoz hasonlított melynek felületét a nap ragyogja végig, s a zsombékszigetecskék sötéten maradnak. A földön a felhők árnyai siettek bokron-kalmon keresztül. Bálint lépést tartott velük bokron-kalmon. Ha a felhőszigetek közül kibukkant a hold, nyugtalanul tekintgetett a szemközt sötétlő erdő felé. Úgy látszott, végre megtalálta azt a pontot, melyet már régebben kerestek szemei. Az erdő tövében egy magányos épület fehérlett. Két ablakából tört ki világfossáíz. Bálint arra nógatta lovát. A „kedves“-csárda volt, mint a környékben nevezték. Mégis érdemelte nevét. Rész volt oldala, teteje, kerítése, ha ugyan kerítésnek lehet nevezni azt a derékig m érő sövényt, mely körülfutotta. Látva a pitvar 49