Hölgyfutár, 1864. január-június (15. évfolyam, 1-76. szám)
1864-02-23 / 23. szám
• • C Szerkesztői szállás: t• C j C (hova a késiratok bérment- L 5 re küldendők) ^ 5 zöldfa-utca 11. ess. ^ C j t Kiadó-hivatal: ^ t (hova az előfizetési és hir- ^ * detési dijak küldendők) * Kertész József könyv, nyomdájában, feldmasor 13. sz. HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét ivén. Ívenként két nagy műlap és számos mümelléklettel. pArsnnr'.nnnnnftnr) c 0 Előfizetési dij: ^ “ (vidékre vagy helyben egy k r aránt) j) £ fi r* Ecrész évre . 16 frt *\ ' )• Félévre . . . Évnegyedre 8 frt ^ 4 frt . Hirdetések gyorsan és jutányosan közöltetnek. XV. évi folyam. I. félév. 23. szám. Kedd, február 23. 1864. Egy, egy s fél és kéthavi előfizetési felhívás a „HÖLGYFUTÁR" irodalmi, társaséleti, művészeti és divatlap 1864. évi folyamára. A megpróbáltatás napjai elmúltak. A sokat ígérés, nagy mondás következménye is csak az maradt, hogy a t. közönség beismeri mindvégig, miszerint lapunk Hézagot tölt be az irodalomban, s arra, mint minden tekintetben független közlönyre, valóban szükség van. Ez okból — mint már jelen év kezdetén is, a sanyarú időt tekintetbe véve, ismét megnyitjuk a két, egy és fél, sőt egyhónapos előfizetéseket, tudtul adván egyúttal, hogy lapunk jelen alakjában marad ezentúl is, a szokott műmellékletekkel. Mű lapunk az évnegyed végén fog féléves előfizetőinknek elküldetni. A hónapos s évnegyedes előfizetők közül csak azok kapják meg a műlapot, kik előfizetéseiket előfizetési idejük lejártával megújítják. Lapunk tartalmára s külcsinosságára nem kíméltünk semmi áldozatot sem, szabadjon tehát remélenünk a t. közönség részéről is minél melegebb pártfogolást. Pest, február 15-én 1864. A „Hölgyfutár“ szerkesztősége. Előfizetési föltételek: Egész évre, (azaz 1864-re) 16 ft —• kr Fél „ (azaz január 1-től junius végéig) 8 „ — „ Negyed „ (azaz január 1-től március végéig) 4 „ — „ 2 hóra, (azaz február 1-től március végéig) .... 2 „ 75 „ 1‘A „ (azaz február 15-től március végéig) . . 2 „ — 1 „ (azaz március 1-től utolsóig) ..............................19 50 Ez évi teljes számú példányokkal még szolgálhatunk. Pest februárban 1864. A „Hölgyfutár“ kiadóhivatala. Télen. (1868. december 21-én.) Itt a tél s ragyogva süt le A mosolygó napsugár, Fönn a légben döngicsélve, A kiszállott méhe jár. Zöld a rét, de mely gyümölcsöt Hozna, nincs a szép virág. Ejsötéten, zöld levéltől Fosztva nyúl fel a faág. Most mosolyg a napnak arca ... S óra múlva?elborul, Mely kicsalva jár, a méhe Gémberedve földre hull. Téli tavasz van egyesülve. A halálban életet Lát a szem . . . s a szív sajátos Erzetárban ing, remeg. Pap Gábor: Sophonisbe. Beszélj az ókorból. Irta Major Béla. (Folytatás.) IV. A római sereg háboritlanul, ellenséget nem találva, szállott ki az afrikai partokra. Még két napi járó földet tettek hátra ; akkor bukkantak a karthágói táborra. Az ott feküdt a síkon hosszan, szélesen, csikós sátrakkal tarkázva a sárga, avar sivatagot. A sátrak közül sok magas, oszlop-tornácos faház emelkedett ki, a főbb emberek rögtönzött tanyái. A rómaiak is tábort ütöttek, széles sáncokkal kerítve azt be. A két ellenség úgy vesztegelt egymással szemközt két hosszú napig. Massinissa váltig átkozódott e miatt magában. Boszúsága elragadt másokra is, s a római harcosok békétlenkedve kezdék a megütközést sürgetni. De Scipió nyugodt maradt most is. Nem lehetett semmit sem elhamarkodni; az a kétezer ember, akiket magával hozott, sokkal kevesebb volt, semhogy velük a szemlátomást sokkal nagyobb karthágói tábor ellen nyílt harcot lehetett volna megkísérleni. Scipió közlé ebbeli aggodalmát Massinissával s az kénytelen volt belátni a vezér igazságát. Elég keserűen esett az neki! Épen együtt álltak hárman : Scipio, Massinissa és Lelius, a tábor szélső földhányásán, honnan szélüre-hosszára el lehetett látni a karthágóiak seregén. Egy tekintetre szemlátomást való volt, hogy az aránytalanul nagyobb az övékénél. Massinissa dühösen harapdálta ajkait, szokta össze öklét. Oh, mert e fa alkotmányok közt látott egyet, melyen messzire elsárgállott az oroszlánbóli, a masséliaiak hadijelvénye. Bizonyára ott van Syphax. — Csak nem akarod, hogy mi úgy járjunk itt, mint ők jártak Spanyolországban ! — mondogató már harmadszor Scipio. Cajus Lelius hallgatva rázogatta meg fejét. •— Igaz! Massinissa szikrázó szemekkel hosszan elnézte azt a kis faházat. És e nézéssel pokoli eszme, szörnyű gondolat fogamzott meg boszuvágyó lelkében. Mily dicső lenne az, éjjel, sötét éjszaka, odalopózkodni ahaz a faházhoz, csóvát dugni ereszébe, aztán kardos kézzel berohanni ajtaján, s az égő fedél alatt eléje állani az árulónak: ime, itt vagyok! boszulni jöttem!! Örömtől, vad, kárhozatos gyönyör-érzetben lobbant ki arca, keble hánykolódott, amint ez eszmén tépelődött. Gondolkozott annak kivihetőségéről. Szerinte könnyen kivihető volt az. — Vezér! — kiáltott, lázas ingerültséggel ragadva meg Scipió jobbját, — nekem egy csatatervem van, halld meg azt. Elfogadható. Nem veszthetsz semmit, s a győzelem majdnem bizonyos. Nem nyílt csata, a diadalnak csalhatlan módja ez. Scipio érdekelten tekintett reá. Massinissa Leliushoz fordult. — Te gyűlölöd Ilasdruból Giscont!? — Jobban, mint bárki más. E forradás itt arcomon, melyet vén keze rótt oda, még megtorlásra vár. Meg nem boszulnom vétek volna, mit el nem nézhetnének az istenek. Jobban vágyom az alkalomra, megfizetnem e tartozásomat,mint szép kedvesem csókjára. Ő az oka, hogy nem is ad talán már csókot a leány, hogy így elcsúfultam; arcomat vérével kell újra simára, szépre mosnom. 23