Hölgyfutár, 1864. január-június (15. évfolyam, 1-76. szám)
1864-02-25 / 24. szám
innmmi Szerkesztői szállás: (hova a kéziratok bérmentve küldendők) zöldfa-utca 11. sz. Kiadó-hivatal: (hova az előfizetési és hir- fizetési dijak küldendők) 3 Kertész József könyv. S nyomdájában, C feldmasor 13. sz. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. S . ? 8 Előfizetési dij: ra (vidékre vagy helyben egy karánt) jy £ Egész évre . 16 frt jy Félévre .... 8 frt ^ Évnegyedre . . 4 frt Hirdetések gyorsan és jutányosan közöltetnek. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét ivén. Évenként két nagy műlap- és számos műmelléklettel. XV. évi folyam. I. félév. 24. szám. Csütörtök, február 25. 1864. Egy, egy s fél és kéthavi előfizetési felhívás a „HÖLGYFUTÁR irodalmi, társaséleti, művészeti és divatlap 1864. évi folyamára. A megpróbáltatás napjai elmúltak. A sokat igérés, nagy mondás következménye is csak az maradt, hogy a t. közönség beismeri mindvégig, miszerint lapunk hézagot tölt be az irodalomban, s arra, mint minden tekintetben független közlönyre, valóban szükség van. Ez okból — mint már jelen év kezdetén is, — a sanyarú időt tekintetbe véve, ismét megnyitjuk a két, egy és fél, sőt egyhónapos előfizetéseket, tudtul adván egyúttal, hogy lapunk jelen alakjában marad ezentúl is, a szokott műmellékletekkel. Milapuuk az évnegyed végén fog féléves előfizetőinknek elküldetni. A hónapos s évnegyedes előfizetők közül csak azok kapják meg a műlapot, kik előfizetéseiket előfizetési idejük lejártával megnyitják. Lapunk tartalmára s külcsinosságára nem kíméltünk semmi áldozatot sem, — szabadjon tehát remélenünk a t. közönségrészéről is minél melegebb pártfogolást. Pest, februárban 1864. A „Hölgyfutár“ szerkesztősége. Előfizetési föltételek: Egész évre, (azaz 1864-re) 16 ft — kr Fél „ (azaz január 1-től junius végéig) ^ v » Negyed „ (azaz január 1-től március végéig) 4 _ n r 2 bóra,(azaz február 1-től március végéig) ....2 „ 75 „ V/z „ (azaz február 15-től március végéig) . . 1 „ (azaz március 1-töl utolsóig)........................ 1850 „ Ez évi teljes számú példányokkal még szolgálhatunk. Pest februárban 1864. A „Hölgyfutár“ kiadóhivatala. Gyász. Lenauból. Virágillat, madárdalok, Oly csapongók ne legyetek, Szivemre ne rohanjatok, Menni magán engedjetek. Mióta nem láthatálak, Hajd mi sok eltellett, múlott, Arcomon a boldogságnak Zápor ősz esője hullott. Tél lopódzott bé szivembe, Könyüm holt-fagyosra dermedt; Keblem minden zöld reménye Lehervadott, hófehér lett. Virág, madár, völgy s virányok Lakói — vígan danázva, Intetek, hogy én vagyok csak A tavaszból igy kizárva! Bálinth Gyula. Sophonisbe. Beszélj az ókorból. Irta Major Béla. (Folytatás.) V. Végtelen messzeségben terjed szét a sivatag, fárasztó egyhangúságban, liget, berek, bús vár nélkül. A láthatár legszélén egy város tömör bástyái látszanak, rezegve a déli nap által vont, félig kifejlett délibábban. A másik oldalon jobban kifejlik a fatamorgana. Kápra, phantasztikus képeket mutat, csillogó víztükröt, ingó fákat s csodás állatalakokat. Mintha a való megfoghatlan módon összeszövődnek a szemcsalódás mesés ábráival, egyszerre vágtató lovas csapat tör elő a lomberdőből, tünde víz babjai közül. Úgy látszik, mintha a föld fordulna alattuk, az hozná őket közelebb. Alig látszik mozgásuk, mégis sebesen közelednek. Midőn az egyes alakok kivehetőkké válnak, egy másik lovas csapat villan ki a délibáb színfalai közül. Mint két könnyű madár, repül a síkon a két csapat. A homokon nem hallatszik a lovak topogása, s a széltelen, nyugodt levegőben még port sem vernek vágtató lábaik; a nehéz porond visszahull a nyomba, csak mintegy sárga uszályt képezve utánuk. A két csapat sebesen közeleg a város felé, melynek rovátkás, tornyos bástyái mind kivehetőbbek lesznek. A távolság a két száguldó csapat közt mindegyre fogy. Már alig egy nyíllövésnyíre vannak egymástól. Az elsőnek vezére rét arcú, félrenőttvállú zömök férfi, a másiké magas, délceg ifjú. Az első torzult, kaján tekintettel tekintget üldözőjére , a másik tágra nyilt szemekkel szintén követi üldözöttje minden mozdulatát. Syphax és Massinissa az. Az ismerős sivatagon fölfedezte a vadász a vad nyomát s most a végső hajtás foly. Dühösen, kétségbeesetten szorítja mindkettő babos lovát, egyik, hogy kikerülje, a másik, hogy lesújtsa a boszóló csapást. Csapataik nem tágulnak oldalaik mellől. ... A távolság köztük mindegyre fogy. E percben Syphax paripája megbotlik a sima talajon, végső erőfeszítéssel még két-három óriási szökést tesz, aztán két első lába megroppan alatta s kiöltött nyelvvel, hosszan kinyújtott nyakkal omlik a földre. A rémítő sebesség messze elhajíta lovasát róla. De az ütés ereje a homlokon nem volt nagy. Syphax feketévé változva kel föl, amint a por sarat csinált izzadt arcán. Fogcsikorgatva vonja elő kardját. Még csak abban van remény, a harc elkerülhetlen. Az első csapat helytáll vezére mellett. Még akik jó előre száguldottak is, visszatérnek rögtön és sort képeznek körüle. Massinissa dühödt kedvvel csóválja meg kardját feje fölött. — Megvagy tehát végre! — ordítja bősz szenvedélylyel. Valóban megvan! A róka nem eszében, fortélyában bízhatik immár, hanem pusztán fogaiban. A város már oly közel van, hogy falairól kényelmesen lehet látni az összecsapást. Éles szem csakugyan fedezhetne föl egyes el-eltűnő alakokat a bástyákon. Az összeütközés oly rögtöni volt, és oly erős, hogy Syphax sokkal kisebb csapata egy perc alatt össze lett törve, kapintva a végső emberig, mint a vetés, melyen vágtató vadászok száguldanak át. Egyetemes, kétségbeesett halálordítás tölti el a levegőt, s midőn Massinissa csapata keresztülgázol a téren, nyomában emberek és lovak vergődő tetemei maradnak. Nem menekedett meg a masséliai harcosok közül egy sem. Hogy félték a fegyvert, s mégis mindegyik dicső halállal halt meg, amilyenben hősök szoktak részesülni. Magát a vezért Massinissa terte földre. Tágan szétnyílt koponyával omlott össze, agyvelejével és vérével szörnyű sarat képezve a szomjas homokból. 24