Hölgyfutár, 1864. január-június (15. évfolyam, 1-76. szám)
1864-05-26 / 61. szám
ixnní~i-í~ir~i nr'i-rtr'i-ir'i rtA«' Szerkesztői szállás: ^ (hova a kéziratok bement »■ re küldendők) földfa-utca 11. sz. j. Kiadó-hivatal: f (hova az előfizetési és rtfz- ptetési dijak küldendők) £ Kertész József könyv , nyomdájában, földműsor 13. sz. p HÖLGYFUTÁR: Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedréteren. Élenként két nagy műlap- és számos műmelléklettel. KriAnOunmmmanQ Előfizetési dij: (vidékre vagy helyben egyaránt) Egész évre ... 16 írt Félévre .... 8 írt ? Évnegyedre . . 4 frt .) Hirdetések ? gyorsan és jutányosan !) közöltétnek. * XV. évi folyam. I. félév. 61. szám. Csütörtök, május 26. 1864. Dal. Piros rózsa hajladoz egy kis ágon, Későn korán úgy elnézem, vizsgálom. Én Istenem! hogyha egyszer valaha, Mint a madár, a vállamra szállana! Reng az árnyék, ingadoz a rózsaág, Szelíd szellők mintha felém hajtanák. Kebelemben úgy megdohog ez a szív — — Oh, mert ez a pici rózsa nyugszik itt. Hejh az az ág százszor legyen megáldott, Melyen az a piros rózsa virágzott; Százszor légy te áldott, édes Istenem: Hogy ez a kislány itt nyugszik szivemen. Tolnay Lajos: Beszélj ! (Beszélj.) Írta Csepely Sándor. VIII. (Folytatás.) Hermine méltán hihető, hogy magasan áll Valéria fölött, s ha ez Frévilléi játszhatik, miért ne űzhetne ő is Alfréddel játékot? S ebben igaza is volt, csak hogy Alfréd az igaz szerető, s nem az apród szerepét akarta játszani. Végre is észrevévő, hogy csak a hiúság előtt tömjénez. Az eszmény, mit távolról oly vakító szépnek látott, közelről egy szétfoszló ködképnél nem egyéb, s ő legfölebb eszközül használtatik arra, hogy Domrémyné Frévillet kezei közül végkép ki ne eressze. Nagyobb figyelemmel kezdé tartani Frévillet. S bár gyanúja mindinkább erősbödett , hogy nem a legigazabb barátra talált, Fréville sokkal ügyesebben játszó szerepét, hogysem magát elárulja. Alfréd épen Herminenél volt. Fréville itt találta. Arcán hozott diadallal üdvözlé, s mit eddig csak háta megett, csupán Hermine által hallva szokott,—most Alfréd ellen is megeregető élceit, mikkel egykor Bercy Victort meg tudta sebezni. Hermine jót nevetett. Ha van rúl vonás egy hölgy jellemében, legfeltűnőbb, ha örül azon, midőn nevetségessé teszik azt, ki az imádásig szereti. Ez egy mosolyra Alfréd kiábrándult. S megsértett nemes büszkeségét csak azzal mutatta ki, hogy Domrémy Hermine reá nézve nem létezik. Most kezdő Bercy Victort, a régi jó barátot megérteni, kinek most e megbántás után ép olyan barátja lett, mint az öreg Frévilletől elárult Tréport. Ki volt boldogabb, mint Domrémyné s Hermine ! Az öreg Fréville is megérkezett. Jóváhagyását adó öcscse választásához, kimentve egyszermind, hogy az ő akarata volt, hogy öcscse Bercy Valériát vegye el, s az a kemény próba, mit itt kiállania kellett, nem marad boszulatlanul. Az eljegyzés még ez nap megtörtént. Az ifjú Fréville megkapta a fényes elégtételt, hogy Valéria kezét kétévi utánjárás után se volt képes elnyerni. A Bercy család halálosan meg volt sebezve ez egy csapással. Kikök? ki ez a Valéria? Nevetett Fréville, ha e kérdéseknél a múltakra visszagondolt. Napok múltak, s Fréville a szigeten nem mutatkozik. Egyik reggelen, a terebély fa alatt, reggelire volt a kis asztal terítve, négyen ülték körül, az ötödik, Fréville hiányzott. Alfréd a jelenet óta, mint Frévlllet nyílt arccal megismerő, egész lényében megváltozott. Valéria magánosan, ábrándjain függött. Amaris Dávid, de különösen a jó anya, e változást meg nem fogható. De épen midőn így együtt ültek, jött Fréville, s egy pár szóval sokat kimagyarázott. Egyik lovász átvette tajtékzó paripáját, s ő a szokottnál undorabban foglalta el helyét. S mivel mindig tudott újdonságokat mondani, Valéria szinte megszokta már e kérdést, s mintha az egy párnapi elmaradás fel se tűnnék, kérdező: mi újság ? — A legszomorúbb, mit csak mondhatok. — válaszolt egykedvűen Fréville. — Nem álmodta meg? Bercy Victor, kit mindnyájan jól ismerünk, s ki már egy év óta bizonyos Tréportnál betegeskedik, hihetőleg bujában, hogy nem bírta el kínos szerelmét .... a tengerbe ölte magát. Szemtanútól hallottam. Valériát a villám sújtotta le e szavaknál. E meglepetésre pár percnyi szünet állott be: mi épen elég volt Fréville- nek leolvasni minden arcról, hogy a holdkóros fiú még nincs feledve , s a legszomorubb újságot mondhatá. — Ez kegyetlen tréfa öntől, — szólt Amaris Dávid. —• Valóban kegyetlen! de mégis kegyetlenebb volt az, mit saját szigetemen már két éve játszom. De mindjárt kedvesre változik, ha Valéria kisasszonyt jelenlétemmel nem fogom zavarni, hogy szabad folyást engedhessen könyvinek. E felejthetlen lovag megérdemli: szinte szégyenlem, hogy vetélytársa valók, —• válaszolt Fréville. — Fréville! — egy szót se többet e hangon , mert a tenger közel van; s ha Bercy Victor úgy nem ugrott bele, mint hogy én itt vagyok, hú barátja majd bele fog ugratni valakit! — kiáltott fel Alfréd a büszkeség gúnyos megvetésével. —• Hű barátja? —• ismétlő a mondott hangon Fréville, kancsaiul végig nézve Alfrédet. S mint két összeütközni akaró felhő között egy mosolygó csillag, úgy lépett közbe Valéria. Fréville e tekintetből elvakult, s önkénytelen székébe hanyatlott. — Azt hiszi ön vitéz lovag, —szólt azon a mosolylyal, mit csak a lélek megdicsőülése t ölthet magára,—hogy a ki bübben tud szeretni, mint kimondhatná, s ki ily szerelemért több fájdalmat bir elszenvedni, mint gúnyos szavak lefesthetnek... gyáva tudna lenni? . . . azt hiszi ön, lehet hölgy e névre méltó, ki hiúságának, nagyravágyásának ily áldozatot kívánhatna? Ön irányában hiú, nagyravágyó akartam lenni, felhőkkel vontam be a napot, lelkemet, hogy bele ne láthasson; de ennél több vagyok... — Az Istenért!hallgassatok gyermekek, mert azt hiszem földrengés van, s kifordult e sziget helyéből, — szólt az atya. —Fréville úrhiven teljesité nagybátyja parancsát s én engedtem kivánatának; de ott fenn máskép van elvégezve! E békítő szavak által még inkább lealázva érzé magát Fréville.— Nem ott fenn, de itt fenn van máskép végezve! —szólt.—Nagybátyám elvégező, hogy e szigetet visszaveszi, s én elvégezem, hogy e szigetnek örökre búcsút mondjak, hogy ne lássam a szégyent, mit minden bokor szemembe mond. Igen jól, igen bölcsen! —szólt az eltalált hangon Amaris Dávid. — Csak tessék kitűzni a napot a sziget átadására. De mondja meg nagybátyjának, hogy előbb Tréport úrnál számolunk. Ez egy szóból ő meg fog érteni. 61