Hölgyfutár, 1864. július-november (15. évfolyam, 1-38. szám)

1864-08-04 / 11. szám

(pjnrxc'ix'iiT} tnrisrisrunsnsriQ Szerkesztői szállás: ^ (hova a kéziratok bérment- |) re küldendők) ^ zöldfa-utca 11. sz. ^ !­ Kiadó-hivatal: ^ (hova az előfizetési és hir- ^ detési dijak küldendőik) ^ Kertész József könyv ^ nyomdájában, % feldm­asor 13. sz. D (! feldu wwv HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. ■Jy'&St — I.“ -* -­103 / fi Megjelenik minden vas MR­­M -1..... . XV. évi folyam. II. félév. TÁR*­ap és csütörtök­ön egy és fél nagy negyedrét ivén. Előfizetési dij: ^ (vidékre vagy helyben egy­ ^ arant) ^!­ Egész évre . . . 16 i­t ^ Félévre .... 8 Irt ? Évnegyedre . . 4 frt j) p Hirdetések­ gyorsan és jutányosan közöltetnek.3 WWWk. 11. szám. Csötörtök, augusztus 4. 1864. Az én dalom. *— Uhland után. — Talán kedvet soh’sem találok, Hogy mindig ily bus énekem? Oh nem! egykor a lenge álmok S a dal virultak éltemen. Forró szerelme kedvesemnek Vidámitá ifjú korom­ . Mit a reggel megígért, azt az Est megadta mindenkoron. Csak egyszer add még vissza kedvem Tündöklő ég, vidám patak ! Mező — vagy illat gyönge kelyben — Kert és ti szép virággal vak. Ti vagytok annak hű tanúi, S mindnyájan hallottátok ezt, De ti csak úgy szótlan búsultok, lm bájatok is hullni kezd. Te hozd tehát azt vissza nékem, Ki távol is hozzám közel... Lelked ott jár a gyermekéven S a szép múltra emlékezel. Hogy mindent fölleltünk egymásban S nem kerestük a gyönge szót... És óráinknak gyors folyója Szabad dalhangokká futott. Hogy elváltunk, kopár lett minden, És én magamba zárkozom, Csak ha lantot verek szelíden, Ez nékem összes vigaszom. Nem maradt más, csak bús szavakban Meghallani a múltakat, Sóvár szívvel remélni, hogy még Keblemben uj szerelem fakad. Pap Gyula. A fehér rózsa. — Beszély. — 1850. január 1-je volt. M. székváros utcáin még elég életjel, s egyes lakokból vidám társaskörök örömzaja hangzott ki a Hűvös tiszta téli éjszakába. A székváros főutcái egyikében egy palotaszerü épület első eme­lete fényesen ki volt világítva, s az arra járó­kelők közül nem egy-kettő maradt megállva, hogy egy örömzajos táncestély fül­­tanúja lehessen. A fénylő lámpákkal díszí­tett kaput több kocsi foglalta, el a fent mulató vendégekre várva, kik az elv és gyönyörök karjaiból nem bírtak egyköny­­nyen szabadulhatni. A közel székesegyház tornyában kettőt ütött. E percben egy bő köpenybe burkolt férfialak lépett a szolgák egyikéhez, kik a kölépcsözet alján beszélgetésbe merülten állottak. — Ki lakik e palotában? — tudakoló halkan. — Simoni kereskedelmi tanácsnoknő — volt a rövid válasz. —.. e táncestélyt ő adja? — folytatá élénken az idegen. — Igen. — Úgy épen jókor érkeztem! — mond tovább mintegy magához, azután megkö­szönve az adott utasítást, sebesen Haladt föl a kivilágított palota lépcsőzetén. Szobaleányok s egyenruhás inasok re­pültek fel s alá, a szőnyegekkel fedett lép­csőkön, anélkül, hogy a közéjük lépett ide­gent figyelemre méltatnák. Ez néhány percig figyelve nézte a foglalkozó sürgést, úgy látszik, határozatlan volt, melyikéhez forduljon a járó­kelőknek. Ekkor azonban egyik ajtóban öreg szolga jelent meg, ke­zén virág­koszorúval terhelt kosarat tartva. Az idegent e percben örömérzet, futotta át. — György! — szólttá azt, súgva nagyon csendesen. Az öreg föltekintett s meglepetve lépett az idegen közelébe. Bámulva vizsgálódott annak bő köpenybe burkolt alakjára s te­kintetére. — Uram, — mond aztán — nem tudom, kihez van szerencsém. — György, régi barátom, valóban nem ismerne fel, ki vagyok? — Táléban nem! — bizonyolta az öreg. — Úgy vezessen kérem egy terembe, hol együtt és csak egyedül lehetünk. Itt semmi esetre sem fedezhetem fel kilétemet. Az öreg most újból kinyitá az ajtót,me­lyen előbb kilépett. Egyszerű szobába ju­tottak, mit egyetlen zöld üveglámpa vilá­gított be. Az idegen levevő lövegéts leveté magáról bő köpenyét, s ekkor egy 30-7-32 éves férfiarc lön látható, amir­e az öreg örömijedelmében kiejte a kosarat kezéből. — Oh ég! — kiálta­ fel­­— hihetek-e sze­meimnek? Ferenc úrfi! —­Igen, én vagyok, jó Györgyöm — mond Ferenc örömmel, s szívesen rázva meg kezét a jó öregnek. — Osbeck Fe­renc áll előtte lelkestől testestől. — Bocsánat kedves uram, hogy rögtön föl nem ismerem. Megöregedtem s ősz va­gyok már. — S én is megváltoztam, nemde ? — folytatá Ferenc — no no, csak mondja ki nyíltan, hogy eltűnt egykori virító arcszi­­nem, hogy kinézésem beteges. Azonban hagyjuk ezt, öregem! Áldom a véletlent, mely e palotába vezetett, s itt legelőször is önnel hozott össze. Egy óra előtt érkez­tem s a hotelben baltam, hogy Madame Simoni a gazdag özvegy, ki Hamburgból egy évvel ezelőtt költözött ide,nem messze lakik, s hogy fényes táncestélyt rendezett Szilveszter estéjére. Ez alkalmat szeret­ném most felhasználni, hogy magánosan találkozhatnám vele, mint boldogult atyám egykori nővérével, azután nap­keltével to­vább folytathatnám utamat. Eszközöljön Györgyöm, ha teheti, nekem az özvegynél egy „légyott“ot. Örökre lekötelezettje leen­­dek érte. — Tehát csak egy nap sem mulathat nálunk? — kérdé sajnálkozva az öreg. — Bár tehetném, de nem lehet soká időznöm. Minden óra drága előttem. György, egyedüli kivánatom. Hogy nagynénémmel titokban szólhassak, de senki ne is sejtse unokaöcscsének ittlétét. — Hogyan? még Róbert, ön nagynénjé­­nek egyetlen fia sem? — Mit? Róbert itt!? — kérdémegütődve Ferenc. — Igen! — folytatá az öreg. — Ezelőtt egy hóval érkezett, s a telet itthon akarja tölteni. E táncestély is az ő műve. A Ma­dame aligha gondolt ilyesmire, főleg, mi­vel még a gyászév is alig telt el Simoni úrért. E termekben felettünk jelenben a főváros valamenyi pénzaristokratiája je­len van, mert Robert urfi semmit sem ki­mért arra, hogy megmutassa, miszerint ő egyetlen örököse a híres Simoni kereskedő családnak. Ferenc sötéten, elborult arccal hallgatá végig az öreget. — Róbert itt! — gondolá magában.­­— Estemet­tettem volna rá, hogy az ifjú tő­­zsér most Hamburgban időzik. Györgyöm! — szólt fen hangon aztán az öreghez for­dulva. — Okom van rá, hogy ittlétem a fiú előtt, míg­ anyjával beszéltem, titokban maradjon. Önben megbízom, tudva azt, hogy ön megboldogult atyámnak, a Simoni ház könyvvivőjének inkább barátja mint szolgája volt. Ismétlem György, fontos 11

Next