Hölgyfutár, 1864. július-november (15. évfolyam, 1-38. szám)
1864-09-18 / 24. szám
Szerkesztői szállás: 2!· (hova a kéziratok bérmentíve küldendők) ^ XV. évi folyam. II. félév. • • földfa-utca 11. B». £ Kiadó-hivatal: ? (hova az előfizetési és hir- ^ detési dijak küldendők) K Kertész József könyvnyomdájában, földmasor 13. sz. HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik minden vasárnap és csütörtökön egy negyedrét ! * Előfizetési dij: ^vidékre vagy helyben egy? Egész évre . Félévre . 16 frt 8 frt Évnegyedre . . 4 frt Hirdetések gyorsan és jutányosan közöltetnek. 24. szám. Vasárnap, September 18. 1864. Pázsint lepje . . . Pázsint lepje be az ut köveit: Szép kedvesem , ah, amott közelit. Nyíljatok ki gyorsan szép virágok: Szinetöket neki áldozzátok. Jó madarak, zendüljön az ének, Mindenünnen öt üdvözöljétek. Te büszke tölgy, hajlítsd meg lombodat: Őt illet meg most minden hódolat. Szellőjével, nyíló rózsa tőrül, Lépj nyomába s illattal hintsd körül. Bárány-felhő, tarts árnyat felette: Szemét a nap, nézd, rajta feledte. Ülj ünnepet, ragyogó természet; Szép királynéd keresett fel téged! — Szebbnek a föld valaha örült-é? ... E nagy szépség tett engem őrültté! Szász Gerő. London vámpírjai. — Beszély. — (Folytatás.) És ez érzelmet nem titkolta el; az első pillanattól, melyben Clarissánál be jön mutatva, nyíltan, őszintén bevallotta azt a világ előtt. Szerelme lángjai nem roboganak el haszontalanul, mint sejteni akaraki. Clarissa nem maradt érzéketlen s bár őrizkedék azt mutatni, önkénytelenül elárulá érzelmeit. Nap, nap után, sőt hónapok múltak; a két szív mind közelebb vonult egymáshoz. Az olasz hölgy s a spanyol ifjú elannyira jól találták egymással magukat, hogy végre a lord, kinek hig vére nem engede könnyen helyet a féltékenységnek, szinte sokalni kezdé a dolgot, s vékony, szőke szemöldeit nem egyszer voná össze, midőn kedvesét az ifjúval meghitten társalogni látta. Zord téli est volt; a hideg északi szél élesen fütyörészve, sűrű keményre fagyott hószemekkel csapkodd az ablaktáblákat. Clarissa társalgó termében mély csend uralgott. A terem nem volt üres; a hölgygyel I szemben, ki felfekvő helyzetben ült egyik I kereveten, egy szőke lórfi foglalt helyet, de mindketten hallgatagon, gondolatokba s merültnek látszanak. Alant az utcán végig döbörgő kocsik zaja hallatszott olykor, s ilyenkor Clarissa nyugtalanul hallgatózék, mintha várná, hogy azok megállnak palotája előtt s midőn a robogás a távolban kezde elhalni, türelmetlenül dőlt vissza ismét felfekvő helyzetébe. — Egyre tizet — tőré meg a csendet az ifjú — kitalálom, miért oly nyugtalan ma a szép Clarissa! — Tehát találja! — vete ez oda hanyagul. — Hosszalja Gaston kimaradását. — Nem találta el; nyugtalan vagyok, mert unom magamat. Bosszankodom, hogy semmi újat, semmi érdekest nem tudnak önök beszélni; ha felnyitják ajkaikat, azért teszik, hogy ásítsanak, vagy hogy holdas estékről, malmok kelepeléséről beszéljenek. Istenem! tehetek én róla, hogy erre meg én ásítok ?! A holdas estvékre a békák jutnak eszembe, melyeket szivemből utálok; aztán a malmok kelepelése!! mi estheticai van azokban ? én ez unalmas titkokat ki nem állhatom! — mondd Clarissa, dacosan tépve szót egy pár fürtöt kedvenc piros virágiból. — így fejeskedve, a legkedvesebb ön, de nem igazságos szemrehányásiban. Nem mondok-e már egy tucat ujdonságot? nem szóltam-e meg néhány barátomat és nem satyrizáltam-e ki London legismertebb szépségeit : mis Alicet, a Wormchesteri herceg leányát s Zelmirát, az arab Vénust? csupán, hogy kedvére legyek. — Ajánlkozzék tehát újdondásznak, édesem, valamelyik divatlap mellé, azok hasznát fogják venni újdonságainak; vagy azt gondolja, hogy férjhalász vagyok, ki hasznát veszem, ha barátait jó és rész oldaláról megismerem ? — Óh isten ments! az elsőre csak kétségbeesésemben lennék képes, ha szerencsétlen volnék kegyét elveszteni; a másodidikat nem hiszem, jól tudván, hogy arra nem is gondol! — viszonzá a férfi könnyű gunynyal. Clarissa megmozdult s hosszú tekintetet vetve az ifjúra, néhány perc múltával vndoran kiálta föl: — Marquis Tournois, ön érdekes kezd lenni! így szeretem önt, nyelvén hona könnyű elméncségével s agyában semmi gondolat. Köztünk mondott szó legyen, ki nem állhatom ez alapos angol urakat, kik pedánsabbak azon ódon foliansoknál, melyekbe atyáik a nemzet törvényeit megírták. — Jó, hogy eszembe juttatá a törvényeket, most ismét egy újdonságot mondhatok el. — Tehát csak meséljen, édes Tournois! válaszolt Clarissa visszadőlve keresetére. Néhány nap múlva egy pör fog a bíróság elé kerülni, melyben a fél, Stridley Malvina, az alpörös pedig Walworth Platon lord leend. — Egy pör a lord ellen? talán özvegyi tartását kéri neje? — Nem; válópört indít ellene. úgy bizonyosan férjhez akar menni, ír- szólt közönyösen Clarissa. •— Nem tudom, de azt hiszem. Sőt, ha pletykálni akarnék, azt is mondhatnám, ki leend a boldog férj ? — Nem vagyok nagyon kiváncsi reá, de ha úgy akarja, elmondhatja. Ismeri-e? — Oh igen! egyik legérzékenyebb imádója. — Valóban? Ej, lám! ki hitte volna, hogy ennyire érdekesen tudjon valamit előadni?! Most már csupa fül vagyok, beszóljon kérem tovább, e tárgy igen érdekes. — Elölről kezdem tehát a dolgot, hogy annál több érvet szerezzek általa — kezdén marquis ravasz mosolylyal, mialatt Clarissa lehunyá ragyogó szemeit, mintha igen alkalmasnak hinné az elbeszélést arra, hogy folyama alatt szén deregjen. — Tehát esteledni kezdett . . . — Csak a leírásokat hagyja el; nagyon félek a gnomoktól, melyek a hold följöttével kezdik incselkedéseiket rendesen. — Jó, kedvéért nem kezdem így, hanem igy, hogy este volt, hanem csak egysze rűen azt mondom, hogy Wal wort lord neje nyári lakán tartózkodván, parkjába sétálgatott, midőn egyik bokorban hirtelen zörgést hall s reá csakhamar egy nagy fehér medvét lát, onnan kibukkanni. Mi egy nél épen nem csodálatos, megrémült s teljes erejéből kezde menekülni, de 24