Állami Kereskedelmi Polgári Iskola, Homonna, 1907

Önképzés. Egy iskolai év újra bevégezve, újra itt van az aratási, a nagy szünet. Tanár, tanuló egyaránt vágyakoznak utána. Egy esztendő nehéz munkája után, a meleg napok beálltával, kell is egy kis pihenő, egy erőgyűjtő idő a következő év munkájához. Hányan irigylik, hányan felhánytorgatják a tanárnak ezt a nyugalmi idejét. Pedig minden ilyen hivatalnoknak van évenként 6 hete, melyet tetszés szerinti időben választhat szabadságul. De míg ők igazán pihennek ilyenkor, a tanárságnak ilyenkor is gondja van. Szak­májában igazán csak ekkor képezheti magát, társadalmi kérdések, lyceumi előadások, családi ügyek ekkor foglalkoztatják. De hát a tanulónak? Vájjon neki is tisztán nyugalom s pihenés-e a nagy szünet ? Nem szabad annak lennie, s hibázik, ki e szép időt elfecséreli, haszon nélkül eltűnni engedi. Valamint a szorgalomszakban engedünk a pihenésre, az emésztésre is időt, a szünet idején is kell jutnia a hasznos munkára is elegendő időnek. A szünet nem arra való, hogy az eddig tanultakat elfelejtse a tanuló, hanem, hogy az eddig tanultakat összegezze, rendszerezze, megeméssze. Amely tanuló csak addig tanul, míg nevelője háta mögött áll, ki megelégszik annyi anyag jól-rosszul való meg­tanulásával, mennyit az iskola elé szabott, hasonló a vakhoz, ki vezetője nélkül egy önálló lépést sem tud tenni. Mi a szünet a legtöbb tanulóra nézve ? A legféktelenebb szabadság. A nevelői szem figyelme alól kikerült; a szülők úgy gondolkoznak, hadd élje világát, míg itthon van. S kezdetét veszi a ház, a környék nyugalmának felverése, a túlságos szabadság okozta hibák-bűnök sorozata az élénkebbekre nézve, az unalom, a szelídebb termé­szetű­eknél, a visszafejlődés, az elparlagiasodás mindkettőre nézve. Mennyivel könnyebb a gazdagok fiainak, hátuk mögött örökösen nevelő áll, ki minden nap hasznos óráira szép munkákról gondoskodik. De mennyivel jobb a szegények gyermekeinek, leg­

Next