Hon és Külföld, 1841 (1. évfolyam, 1-105. szám)
1841-12-03 / 97. szám
követjeit a’ fővárosból elutasitni ’s minden népekhez hathatós nyilatkozatot intézni, mellben fejezze ki, hogy elszánt erős akarattal van szabadságba helyheztetésökért minden áldozatot megtenni,s szóllitsa fel őket, a’ köztársaságnak egy mentői nagyobb gyorsasággal lehető teljes számú tökéletes felkelésre vezető utat készitni. Végre fegyverkeztessen fel a köztársaság ezen hirdetmény közzétételekor Francziaországban találtató minden külföldi republicánusokat, kiket tulajdon eredeti határokban a lázzadás terjesztésére fordítani lehessen.“ Ezekből eléggé megtetszik, hogy a’ Comaniinisták minden törekvése oda menyen ki, mit 1793 óta minden reszpublikai szövetkezések és rendölési pártok valósitni akartak. A’ közös vagyonosság csalétke ügyetlenül rejti el azon horgot, melynek a’ népet megfogni kellene. A’ communistai rendszer a’ nyugtalan főket é s dologtalanokat még egy ideig foglalatoskodtatni fogja, akkor újabb balgatagságoknak ad helyet ‘s azon terméketlen theoriák számát fogja növelni, melyekkel Francia országot már több esztendők óta lozzasztani próbálják. A’ Communistákat érezhető csapás érte nem régiben az által, hogy a zendülés apostola Lanunenais, kire gyakran hivatkoztak, ’s a ki „Le pays le gouvernement“ czimü munkájában Telek egyetértésben lenni látszott,a török nyilván elszakadt. Milyen egyesületnek kell annak lenni, minek tagja egy Lammennis is óvakodik lenni?—erre a’ fennebbiekböl könnyű a’ felelet. Mencsikoff és Dolgomiry. A’ roppant kiterjedésű 'Orosz birodalom, melynek hatalma Európában és Ázsiában sok külömböző nemzeteket kapcsol öozve — belső állapotában eleitől fogva, közel állott az önkényes uralkodáson alapított keleti országokhoz , e ezen szempontból, inkább is lehetne Ázsiához, a despotismus régi és nagy honjához mint Európához számlálni. Egy egészben véve reveletlen, bigotságba merült,s ha szeliditett alakban is, de nagyobbára még ma is jobbágyi bilincsekbe vert köznép — a’ külföldi szokásoknak és nyelvnek hodoló, ’sidegent majmoló, elpuhult támságának nemzetiségénél több becset tulajdonító nemesség— határtalan és semmi törve**Jes gátot nem ismerő országlól hatalom—ezek a’ több vonások, melyek az orosz nép belső életét czimerezik. Mint a’ közember rabja földesurának, ez, szinte oly vakon engedelmeskedik az autocratornak. Az önkény jelenései azért sorűn váltják fel egymást ezen nemzet históriájában ’s Moskauban sőt Petersburgban is nem egyszer találjuk fel a’ Konstantzinápoly és Ispahan képét. Számos úgy nevezett udvari revolutziók vérrel festették a’ thronust,’s arra a’ legszentebb érzéseket fényért ki gunyoloa emelték. Az uralkodók önnkénye azt, kit eszközének kívánt használni, a’ porból fel emelte, ’s viszont oda, mikor tetszett, visszataszította. Az atyáknak vétkét meg boszszulva látjuk az ártatlan gyermekekben, ’s ezért a’ jószágok erőszakos elfoglalását a’ büntető törvények soraiba beiktatva, mely az egyedül uralkodó egy szavára kimélletlenül teljesedésbe vétetik, ’s igy a’ magos palezra hágás, a’ leg mélyebb üreg szomszédságában, a’ vakító fényű szerencse, példátlan setét ínség határán áll. Valóban — szabad légyen ez a kis eltérés—ha keresztül nézi az ember, csak ez utolsó században, az Orosz nemzetnek históriáját—azon nemzetnek, mely Burik idejétől fogva mostanig, tehát egy hoszszú ezred alatt, annyit nem tett az emberiségért , és annyit nem folyt bé a’ miveltség hajnala derítésére, mint a’ kis Weimar, vagy Göttinga egy fél század alatt— ’s látja, hogy évkönyvei lapjait mennyi vétek mocskolja, kívülről pedig azt nagyrészint a’ szomszéd nemzetek jogainak erőszakos korlátolása, függetlenségek elnyomása , és több szabad népek bilincsbe verése bélyegzi, ’s még is az újabb időben a’ hatalmasnak ily tetteit szerencse koronázza, s valóban az a’ jelenés nem szivet és lelket emelő, nem megnyugtató a’ szabadságért és nemesebb érzésekért ”erekedelnek, nem kecsegtető a historia tanulására! • Ez óriási birodalomnak azon különössége is van, hogy sorsát és egész állapotját, az egymást felváltó fejedelmi kedvelttek gyakran vezették. Ezeknek sorában nevezetes tünemény, mint a’ sors változó latinéjának ’s minden emberi lény bizonytalan voltának példája, herczeg Mencsikoff, „ kiveld sora /s csudálat pontjáig, Űzte viszszás játékait Bölcsőjétől sírjáig. “