Hon és Külföld, 1844 (4. évfolyam, 1-105. szám)
1844-12-03 / 97. szám
szolgálat mezején soha el nem érhette volna. Azért a’ fegyver mellett híven megmaradott, ’s ezredéhez viszszatért, mely 1785-ben korszakából Marseillebe szállíttatott. Bernadotte ekkor kezdett meglehetős gyors lépésekkel haladni választott pályáján, júniusban (i. i. 1785- ben) káplár lett, augusztusban sergent (őrmester), 1780-ban júniusban fourrier (szállásra és élelemre ügyelő altiszt), 1788-ban sergent major (ezred őrmestere), és 1790-ben februáriusban adjudant (segédtiszt) lett. Ezen gyors előléptetését saját jó magaviseletének és első ezredese, de Lonse marquis ajánlásainak köszönhette, a’ ki maga is Bau városábanszületvén Bernadotte családját jól ismerte, s midőn 1785-ben mint tábornok ezredétől eltávozott, következőjének a’ fiatal gránátost a’ legjobban ajánlotta vala. A’ forradalomnak az előtt már régen elhintett magva ezen időtájban csírázni kezdett, ’s Marseille, mint tudatik nem volt a’ legutolsó város, mely a' háromszinü kokárdának hódolt. Éjnek idején érkezett volt a’ párizsi eseményekről a’ tudósítás Marseillebe, ’s midőn a’ következő reggel nyolcz óra tájban Bernadotte parancsolatra sietett, egy sereg fiatal embert látott maga felé közelitni, kik éppen akkor jöttek volt ki a’ leglátogatottabb kávéházból. Egyik fiatal ember egy háromszinű szalagot nyújt Bernadotténak s ez legottan elfogadja azt ’s kardja markolatára köti. Ekkor a’ fiatal emberek a’ katona kalapjára vetik szemeiket, ez jól érti mit akarnak: ,,Mi ezt illeti — mond ő, bal kezével a’ kalapján lévő fejér kokárdát megérintvén — ennek ott kell maradnia, mig főbb tisztjeim annak megváltoztatását fogják parancsolni. A’ katona nem ara szabad tetszése szerint tetteinek, úgy mint ti vagytok) nékie engedelmeskednie kell a fenyítéknek , ha azt akarjátok hogy titeket védelmezzen.“— Brávó! brávó ! kiálta a’ fiatal csoport tapsolva, ’s Bernadotte tovább folytatá útját. D Ambert, Bernadotte ezredese akkor Aix városában volt, de megtudván, hogy a’ nemzeti színek Marseilleben mily hódításokat tettek, legottan ezredéhez sietett. A’ város kapujához érkezvén, szekere megállitatott. Két őr volt e kapuhoz rendelve, egyik, a Royalla-Marine ezredéhez tartozott, a’ másik nemzeti őr volt. Ez utolsó a szekérhez közelítvén durva hangon kívánja az ezredestől adná át útilevelét: „Nincs útilevelem — monda az ezredes — hát nem ismer-é ön engemet? én az itteni őrsereg ezredese vagyok." —,,Mindegy — viszont a’ polgár — se álljon le ön, tudnunk kell, hogy ön igaz úton jár-e.“ D’Ambert hideg vérrel leszáll szekeréből , de ekkor már a’ többi katonaőrök is kiléptek az őrszobából ’s közelitvén mormogák : „Mi ez, a polgárok akarják talán ezredesünket letartóztatni?“ Az ezredes parancsolja nékiek, térjenek viszsza csendesen az őrszobába, azután a nemzeti örhez fordulván barátságos hangon így szól: ,,Most már jól látja barátom , hogy én az ezredes vagyok, ’s hogy ön minden ok nélkül már kész vala lármát ütni.“ E szavakkal az ezredes szekerébe ült s szállására érkezett. Azonban a’ polgárőr ellenséges indulatjában megmaradva, bajtársainak úgy adja elé a’ dolgot, mintha őtet az ezredes megpirongatta volna. A’ nemzeti örök ennek hallására felzudultak, a városon kiáltozni kezdették, hogy d’Ambert ezredes a’ polgárok ellen támadott ’s kevés perez múlva az ártatlan tiszt nagy bűnösnek találtatott. Bernadotte hallván a’ nép felzúdulását, legottan az ezredeshez siet, ’s kéri ne távozzon szállásáról, ’s azután a’ város házához megyen a’ történtek iránt a’ városi tiszthatóságot tudositani, de mig ő ezt teszi, az ezredes is béketürelmét elvesztvén, szállásáról kilép a’ város házához akarván menni. De alig lépe ki az útszára , sokaság veszi körül, megszorítják, méltatlanul bánnak vele, ’s végre megragadják hogy a’ legközelebbi lámpafára felfüggeszszék. Véletlenül ekkor Bernadotte nehány katonával, kiket hirtelen öszvegyüjt hete, a’ sokaság közzül előrohan, ’s az ezredest a’ dühöngő csoport kezéből kiszabadítja, ’s azzal együtt a’ városházához siet, hová a’ dühöngő nép nyomban kisérte , ’s valójában nem csekély veszedelemben forgott, hogy ezredesével együtt a’ nép dühének áldozatja legyen. Látván hogy néhány embereivel a’ sokaság ellen fegyverrel mit sem tehet, ’s a’ veszély növekedik, a’ szép szókkal, melyeket addig a’ tömeghez intézett, hirtelen felhagy ’s engedelmességet igénylő férfias hangon így szól a’ néphez: „Marseille-iek, nektek nem lehet szándékotok magatokat gyilkossággal bémocskolni , ha az ezredes hibás, a’ törvény saját tisztviselöitök által elitélendi, de addig, kijelentem néktek , hogy csak holttestemen és a’ körülöttem álló derék vitézek holttestein át férhettek életéhez.“ Ezen erőteljesen kimondott szavak a’ felzendült tömeget bámulással lepikmeg , a’ zaj megszűnik. Az ezredes a’ város