Hon és Külföld, 1845 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1845-09-19 / 75. szám
ról azon remény, hogy csakugyan a’ jó ügyé leend utóbb is a’ diadal,’s a’ jó rend és szabadság eszméjin , sem az anarchicus eszmék, sem megyegyűlési ’s korcsmái vagy utszai rendbontók, győzni elvégre csakugyan nem lógnak ! Azonban nem ily egykedvűen vévé H— megye rendeinek többsége ’s tisztikara a’ főispáni helyettesük ellenében elkövetett méltatlanságokat. A’ pesti gyűlésen történt kifakadások, s azokat macskazenében viszhangoztató néhány utszai suhancz által nyilvánitott ellenszenvek ellenében, elhatározókak magokat, rokonszenveiket ’s ragaszkodásukat főispáni helyettesük iránt, a tisztelettétel azon modorával fejezni ki, mely jelenleg divatszerű, tudniillik fáklyás zenével és azt követő szónoklattal. Pestre vevék tehát utjokat, tiszvesen feljüs 80an, kik küzzil tisztes, élemedett, vagy dszbecsavarodott tablabirák, minden rangú tisztviselők felesen, ’s mint ballók, 60at meghaladó számmal valának. Azon hiedelemben éltének ők, hogy a’ tisztelettételnek egy oly nemében, mely teljesen szabad, melyben eddig senki sem gátoltatott, melyet az ellenzék senki által sem háborgatva kegyeltjei irányában folyvást gyakorol s fog is gyakorolni, mert ellenpártjának soraiban nem akad senki, ki fáklyás zenéizek háborgatására lenne képes vetemülni, hogy mondok , ily tiszteletadásban nem lehet senkinek joga felakadni, vagy nem leend legalább senkinek tehetsége őket akadályozni. Megmutatta azonban a’ következés, hogy csalatkozának ’s hogy Pesten nem mindenkinek szabad azt tenni, mit mások szabadon cselekesznek, hogy itt ellenszenveket és rokonszenveket nyilvánítani csak az emberek egy bizonyos nemének, más színezetnek vagy pártnak pedig rokonszenveit sem szabad tanúsítani, ’s hogy itt egy maroknyi rendbontó kényétől, kegyelmétől függ a’ közcsend és személybátorság, és nem rendőrségi éberség vagy erély által biztosittatik. A’ tények ezek, még mielőtt megérkeznék a feljebb tisztelve említett főispáni helyettes, ablakai alá az illetők által kikért két katonai zenekar, már gyakran kezdettek egyes füttyentések, gyanittatók a bekövetkezemlő zavart, hallatszani. Nagyobb számmal, sűrűbben és rúf ordításokkal vegyülve újulának ezek meg, midőn az említett zenekarok megérkezvén, helyt foglalának, ’s elébb az egyik, később a’ másik, játszani elkezdettek. E’ közben ugyan is a’ fütyülések zaja oly lármássá és folytonossá vált, miszerint a’ zene alig vala hallható. Ezen zavar között érkezének meg a’ halák fáklyáikkal esti 10*/2 óra körül, a’ hatvani kapu felül jőve, ’s mind inkább szaporodó fütyüléssel és ordítással fogadtatva, ’s a’ két zenekart a’ rendzavarok által környezetten, ’s az önmagokat megillető helyet ezek által elfoglaltad, találva. Ekkor elébb zajos szóvita, később tolakodás, s ebből verekedés következik. Több ízben nyomulnak a’ hatvani-utsza felé viszsza, a’ mái a’ szép-utsza középen túl helyt foglaltaak, hogy az őket fütyüléssel ’s orditással folyvást ingerlőket elűzzék, mig végre sikerül annyi nyugalmat eszközölniük, miszerint egy zenedarab középszerű csendben eljátszatik. Azonban csak rövid ideig tart ezen nyugalom, mert a’ rendbontók újra felkerekednek , már most kövekkel, lúdtojás sőt maroknyi nagyságokkal, kezdvén és folytatván az ostromot. Az eleinte csak gyéren repülő kövek, főleg a’ rendbontókhoz közelebb álló halakat érik, ’s ezek által megtámadóikra viszszalöhetnek, mig végre a’ h—iák hátrálni kényszerűlvén, ’s mindinkább szaporodván a’ repülő kövek száma, a’ katonai zenekar tagjai is megdobáltatnak, helyüket oda hagyják, és sietve eltávoznak, a’ futásnak eredett nézők tömegével együtt, mialatt a’ halák, nem állhatván tovább ellentét köveket dobálok nem szűnő megtámadásaiknak, a’ főispáni helyettes szállásának udvarára vonulnak bé. Ekkor egyedül látván magokat a rendbontók a’ dicső diadal mezején, az ablakoknak fordulnak, hallik jobbról balról a’ betörő üvegtáblák csörgése , egyre repülnek a’ főispáni helyettes ablakaira a’ különböző nagyságú kövek, a’ rendbontók többször végig járják az utszát, köveket hajigálva, legocsmányabbul és fájdalom magyar nyelven szitkozódva, ’s azt is pengetve, hogy a’ kaput kell betörni, ’s ez igy tart, mig csak az éjfelt el nem üti a’ toronyóra, és a’ rendbontóknak nem tetszik kegyesen ön jószántukból oda hagyni a’ tért ’s eltávozni. Ekkor helyre áll a’ csend, megtisztul az utsza, ’s mind a’ halák, mind mi többed magunkkal, kik elejétől fogva végig a’ főispáni helyettes szobájának ablakaiból néztük mindaddig e’ jelenetet, mig csak mind azokat, mind az ablaktáblákat a’ kövek sűrű repülése miatt nem látszott czélszerűbbnek bézárni, apró szakaszokban útnak indulunk s éjfél után fél óra-