Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1847-09-16 / 74. szám
kesség, lengettek vállain, karjain nehéz lánczot hordozott, mit büszke körüljártában hangosan zörgetett. Ez egy galla nép köztüli abissiniai volt, kit hihetőleg harczon fogtak el. Köröskörül az udvaron apró termek voltak, melyekben oly négernők laktak, kik, mint említettem, gond nélkül mindenen csak nevetkeznek. Azonban egy sárga lepelbe burkolt nő, ábrázatját az első csarnoknak egyik oszlopa mellé igyekezett rejteni. A’ boltívek megé mentem ’s bárha arczát elrejtette, látám, hogy csaknem egészen fejét ’s félig köpönyegébe bonyolítva egy kisdedet szorított mejjéhez. Bár miképp igyekezzék is az ember keleti módon élni, francziának érzi magát és egy ily pillanat megindítja. Eleintén meg akartam venni és szabadon bocsátani. Ne aggódjék rajta, monda Abdallah, ez egy effendi kedvelt rabnője, ki, hogy őt valamennyire megbüntesse, rabvásárra küldi, mintha gyermekestől el akarná adni. Ha néhány óráig itt lesz, ura utánra küldi é s néki bizonyosan megenged. így tehát csak ez egy nő sírt, félvén, nehogy urától megfosztassék, a többiek azért látszottak aggódni, hogy sokáig vevőre várni ne kéntelenittessenek. Ez nyilván mutatja a’ török kedvező jellemet. Hasonlitsuk öszsze ezzel gyarmatainkbéli rabszolgáink sorsát! annyi igaz, hogy a’földet Egyiptomban csak a’ fellah növeli. Rabszolgának kedveznek, mert az drága ’s csak házi szolgálatra alkalmazzák. ’S ezen fellül ki tudná megakadályozni, hogy a’rabszolga, kivel igen roszszul bánnak, a’ pusztába ne szökjék és Syriába ne menjen? ellenben a’ mi rabbirtokos szigeteinken vagy a határokon jól őrzött tartományok vannak. Mi jogunk van tehát, vallásos ’s politikai nézeteink nevében a’ musulman rabszolgaságot gyalázni? XXII. Jávai nő. Abd-el-Kerim pillanatig ott hagyott, hogy a’ venni akaró törökökkel beszéljen ’s viszszajötte után értesite, hogy abissiniai nőket akar nékem megmutatni. Hárememben vannak, monda ’s úgy tartatnak, mint családomhoz tartozók, nőim velők esznek. Egy ajtót megnyitottak ’s tizenkét rézszinüi kis hölgy rohant ki az udvarra. A’ lépcsőzet rostélya alatt egy szökőkút medrében ferdő réczékkel ’s gyöngytyúkokkal eresztették őket játszani, mely a’ hajdani okéi pompájának egyik maradványa volt. Szánakozva tekintettem e’ nagy feketeszemü szegény hőlgyecskékre, kik úgy voltak öltöztetve, mint a’ szultán hölgyei ’s anyjok kebléből kiszakasztva, hihetőleg a’ városi leggazdagabb lakosok kényáldozatául kellett szolgálniok. Abdallah mondá, hogy azok többnyire nem a’ kereskedőéi, hanem rokonaik költségére hozattak ide, kik sajátlag Kairóba útaztak ’s úgy hitték, hogy ezzel gyermekeiket szerencséssé teendik. Abd-el-Kerim tovább vezetett ’s a házba felküldött. Abdallah szemérmesen elmaradott a’ lépcsözet alján. Egy rostélyos mellvédfallal elrekesztett nagy terembe léptem, melynek falai még hajdani arabesk festéshez hasonlitnak, öt nőt látok balfelé fordulva, kiknek arczszine a’ florencziai broncz képekre emlékeztetett, arczalkatuk szabályszerű, orruk egyenes, szájok kicsiny ’s fejök tökéletes tojásdad kereksége, nyakok hajlása ’s arczvonásaik szelíd kinyomásával, a’ hajdani olasz művészek Madonnáéhoz hasonlítottak, melyeknek színét az idő sárgássá tette. Abissiniai katholika nők voltak. Nehéz volt választani, mindnyájan hasonlítottak egymáshoz, mint az eredeti fajnál lenni szokott. Abd-el-Kerim látván határozatlanságomat, azt hitte , nem tetszenek ’s egy mást szólitott bé, ki hanyag léptekkel a’ fal mellé ült. Bámulva kiáltottam fel, midőn a’ jávai nő hoszszukás metszésű szemeit, milyent Hollandiában rajzolva láttam, megismerém. E’ nő láthatólag a’ sárga fajhoz tartozott. Nem tudom mily idegenek iránti ízlés ’s véletlen választa ki engem annak kedvéért. Egyébiránt igen szép volt, szemei érczragyogása, fogai fejérsége, finom kezei ’s hoszszu fekete hajfodrai nem engedék Abdel-Kerim dicséretei ellen szólanom. Megint lejöttünk ’s Abdallah segítségével együtt időztünk. E’ nő tegnap estve a’ karavánnal érkezett. Az indiai archipeláguson, a’ maskati imám tengeri rablói, még igen illu korában fogták el. Még csak az volt hátra, hogy megalkudjam. Öt zacskót (IGSdo frank kért érezte ’s én csak négyet akartam adni de mivel nő felett alkudtam, e’ gondolat alávalónak tetszők. Különben is Abdallah értesite, hogy egy török kalmár soha sem alkuszik. Nevét tudakoltam , mivel természetesen megvettem. Z’ t’ n’b! monda Abd-el-Kerim. Z’t’n’b! viszonzá Abdallah nagy erőlködéssel. Nem foghattamfel, hogy a’ négy mássalhangzó betű magában nevet tehessen ’s csak egy idő múlva tudtanomeg, hogy azt igy lehet kimondani, Zababy. Eljöttünk, miután Abd-el-Kerimnek utalványt adtam az öszszeg felvételére, mely a’ franczia fertály egyik pénzváltójánál le volt téve. Midőn az esbekiek piaczán mendegelénk, egy ritka nézőjátékot láttunk. A’ dahza innepére sok nép volt öszszegyülve. A’ karaván scheichjének vagy emirjének a’ keringő ’s ordító dervischek testein kelle keresztüllovagolni.