Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1847-09-26 / 77. szám
— 306 — mozgás sem hallatott, mint éjfélkor. Csak az ablakkarikák megett látám nehány jó ember fejét, kik szegény derék papjokat a'katonák közti bámulva nézék. A’ város végén őreinket öszszegyüjtők, csapatomat megszemlélém ’s az úton, melyen jöttünk, viszszaindulánk, én a’ biztossal elől, a’ pap utánunk az első sorban. Még most sem képzelhetem, miképp győzheté el oly agg férfiú katonai menetben e’ három mértföldnyi utat. Azonban legkisebbet sem panaszkodott. Lyonba délutáni három órakor érkezőnk. Egész azon útig, mely a’ Morand hídjára megyen, a’ Rhone mellett mentünk; azon az úton kelle Terreaux piaczra mennünk. Az út, mint uraságod tudja, nem hoszszu. Midőn szinte közepén valánk, dobosaim megállották. Az út vége, mely a’ piaczra vezet, néppel ’s katonasággal egészen tömve volt. Elébb mentem megnézni mi dolog ; nehány rendőrkatona valamit kiáltott nekem, mit nem értettem ’s én nyugtalan mozdulattal felelek néktek, melynek nem mertek ellentállani. A’ dobosok ’s utánok az egész század a’ tolongás közit mentek ’s igy értünk a’ piaczra, hol csaponólag kelle állanunk. Azonban lehetetlen vala keresztültolakodnunk. Éppen a’ kivégzések ideje volt, mely egész délután tartott. Nép ’s katonák öszszenyomult állhatatlan tömegben álla ’s csapatok a’ hóherpad körül körben, állottak. A’ gépkés ugyanazon szabályossággal esék le ’s emelkedik fel ujonan, mint a’ pöröly az ülőre, csakhogy sokkal kevesebb zajjal. Esése zörején kívül, mely a’szomszéd házakról tompán ütődékviszsza, semmi sem vala hallható egyéb a'fegyverek homályos szomorú csörgésénél ’s a’ lovak nyugtalan tombolásánál. A’ biztoshoz fordulók ’s kérdem : mit tegyek; kiálta: „oda előre!” és mellém álla. Midőn vitéz övét megláták, mind két oldalon hátravonulának előle. A’ rendőri katonákhoz menénk, kik a’ hóhérpadot körítők. Megérkezésünk a’ tömegben némi mozgást okoza, szemeiket mindnyájan ránk fordíták. A’ biztos a’ rendőrkatonák közzé mene, egyet a’ hóhérpadon állók közzül magához intett ’s mig az hozzá tőve, azalatt a’ papot karján fogá, azon emberhez vezető ’s azután egyetértő mosolylyal felém fordula. Polgár, vezesse szállásukra a’ katonákat — monda — ’s jelt oda, hogy a’ házak mellett menjek. A’ rendőrkatonaság sorai megint bézáródának. Katonáimat két sorba állitám ’s a’ házak hoszszában menénk a’ hely végéig. Alig merek a’ biztos utolsó tényeiről gondolkozni; lesütött fővel ballagok századom előtt, mintha mindég azt nézném, melyik kőre lépem. Úgy hangzók füleimben, mint ha vas pendülne le - -, képzelődésem a’ kivégzésnek minden egyes jeleneteit elembe rajzolá - - ’s midőn éppen a’ hely végére jutánk ’s e’ rettenetes jelenetek nézőhelyét el akarok hagyni, átkozott kíváncsiság lepe meg, viszszafordulék ’s a’ hóhérpad felé tekinték - -, egy hoszszu fekete alak éppen akkor lépek fel arra. Lesütöm szemeimet, de önkénytelenül újra fel— emelem. A’ tiszteletre méltó agg pap feje akkor esék le. tz Embereimre tekinték. Ők is mindnyájan láták és szemeiket földre szegezve csendesen lép— delének előre. Ekkor a’ távolban harsogó zene riada meg, mely a’ Marseillaiset hangozó. „A’ gazemberek,” dömögé a’ hajdani d’ Auvergne ezredbéli nagy nyakgallérú őrmesterem. Nem tudom, ha vagyon a* hóhérokat gondolá-é vagy az áldozatokat ; de néki régi tiszteletreméltó bajusza volt. És hogy hivák, kérdém, azon vérszomjazó biztost ? Soha sem hallám nevét, viszonzá az ezredes. Akkor nem vola időnk ily neveken aggódni és azokról tudakolódni, Oh ! akkor oly szörnyűségek történnek. - - Egy papról beszélek uraságodnak, kit valóban ártatlanul végzének ki. - - Egy nap, ugyanazon helyen, tizenkét apáczát tevének nyaktiló alá alamizsnakéregetősökkel együtt, mivel egy templomi dalt énekeltek volt. Máskor ily kivégeztetések alkalmával egy néző, borzadás és szánakozás miatt reszketni kezdett, megragadják, elhurczolják, hóhérpadra dobják ’s feje éppen azé után hulla le, a’ kiét leesni látta. Abd-elayer ’s Marocco, A’ Krankhon, Abd-el-Kader ’s Marocco köztti viszonyok még mult 1846-ban napfényre kezdettek vala lőni ’s megtetszett, hogy a’ francziák béketűrés ’s cselszövény által többet értek el, mint a’ mire még hoszszasabb idő alatt is mehettek volna. Mig Abd-el-Kader a’ francziákkal 1839 — 1842 folytatott háborúja alatt Algir tartományát biró, Marocco őt fegyverrel ’s emberrel segítette. A’ franczia közönség keserűen panaszoskodott, de a’ maroccoi császár nem tudá azt gátolni. Midőn Abd-el- Kadernek Algir tartományát el kelle hagyni ’s Maroccoba vonulni, az ottani vakbuzgó nép közti oly ingerültséget támaszta, hogy az a’ császárt is hadba keverő, melyben vesztett ’s kénteleníttetők azon feltételt aláírni, hogy Abd-el-Kadert egy távolabbi tartományba küldendi ’s ott őrizteti. Ezt a’ császár Abderrahman nem tehető a’ nélkül, hogy egész népe vakbuzgó gyűlöltségét magára ne vonja ’s a’ franczia kormány távol vala attól, hogy őt oly lépésre erőltesse.