Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1847-10-10 / 81. szám
mascus tanodáiba, megjárta Bagdádot és Baszszorát ’s onnan viszszatért háni falujába, hol annnak sejkjét tudományára megtanitá ’s nem csak a’ környéket, hanem több szomszéd főnököt is tudományára hódita. Sem nem akarjuk, sem nem tehetjük tudományát bővebben vizsgálni ’s megelégszünk következendő közönséges alaptételeivel : ő a’ Koránnak minden elmenezkedő magyarázatát hiú dolognak, a’ prófétának Isten helyetti segédűlhivását vétkesnek, a’ szentek tiszteletét bálványozásnak nyilvánította s e’mellett élete, mint tudománya szigorú, szeplőtlen ’s fedhetetlen volt, szóval : egész cselekvénye az arab s egyszerű erkölcs 's az izlám éppen oly egyszerű alaptanitásainak elmétlen ’s csalárd felczifrázása elleni viszszahatása, de egyszersmind a' városok bujaságának ’s üzérkedéseinek viszszahatása is, főképp a’ törökökének, kiknek mértékletlenségét ’s kicsapongását megutálta. Tudománya még ennyiben alkalmasint ártatlan ’s csendesen tovább hathatott volna, de még egy más alaptételt is állíta fel, mely köz®, vetetlen a’ török hatalom talapját rendité meg, midőn azt tanitá, hogy egy imám vagy kalifa méltósága csak azon törzsökökbeli leszármazáson fekhetik, melyből Mohamed vette eredetét. Nyolcz évig tanított ő szakadatlan maga vidékében, midőn El-Adsa őt szemügyre véve, honjából elutasítá sőt reá gyilkosokat küldött. Ekkor Darajebbe ment Mohamed Ibn Suudhoz, ki őt készséggel béfogadá, leányát néki nőül adá vagy mások szerint ő házasitá el az Abdul Vahab leányát. Ez elfogadtatás abból magyarázható, hogy a’ Jemim törzsök, melyből Abdul Vahab származott, már igen régi idők óta erősen lesülyedt ,s a’ más három hasonlóul alászállott annesi, mesali, arab mellékágakhoz kapcsolódott volt. E’ három ág lemonda eldődei szokásáról, öszszeházasodtak egyik a’ másikkal ’s csak egy törzsökké alkotódék ’s más szökevény arabsokat is tagjai közzé felvévén, igen elhatalmasodott. E törzsök szegénységét a’ törökök nyomása okozá ’s Abdul Vahab tanítása, mely nagy részint a’ török uraság ellen volt intézve, ez egyesült nép vezérének, milyen az arabsok történetében ritkán találtatik, igen kedves ’s óhajtott lehetett. Közönségesen azt hiszik, hogy Ibn Said előbb kezdett mozogni, mint Abdul Vahab hozzá érkezett, de ez nem hihető, mert Abdul Vahab Darajebbe érkezése a’ közönséges számítás szerint 1746-ra esik ’s nem is eshetett sokkal előbb , de 1748-ban Baszszorából és Bagdadból nyugtalanító hírek érkeztek Konstantzinápolyba ’s 1749-ben fermánok mentek Bagdádba, Cairoba, Mekkába, melyekben minden közönségnek a’ legjobb egyetértés ’s élénk közremunkálás parancsoltatik „az istentelen, hamis tudomány elnyomására, melylyel a jennei Mohamed, Abdul Vahab, Nesd tartományában mint új vallástanitó feltámadott ’s az izlám alaptanitásait ostromolja”. Ibn Suud, ki első táborozását hét dromedár lovassal kezdé, két, háromévi rövid idő alatt nem mehete annyira, hogy hatalmát Bagdadig ’s Mekkáig éreztesse. Ezért mondja a’ vahabi történeteinek már említett névtelen írója, kitől a’ három családág ritka egyesületét is kölcsönöztük: „igy képződök az arabsok közti, honjuk közepében egy új nép, mely ínségében ’s nyomorai közti tulajdon nagysága forrását fel tudá találni. E’ nép, Mohamed Ibn Suudot választá főnökének, ki Darajebbi ’s El- Adsa fejedelem czimet veve fel. Mohamed Abdul Vahab seik hozzá folyamodók ’s a’ körülmények elfogattatására kedvezők valának. Ibn i Suud egy hadban gyakorlott népet vezetve, előbbi győzelmeiből újakat reményre ’s a’ reformátor elveiben okot talála az arabs népek megtámadására. Azon hatalommal, melylyel bírt, módja vala őket meggyőzni ’s az elibe terjesztett vallás mellett nyilatkozék. Számos alattvalói, kik Abdul Vabab törzsökéből származtak ’s már rég hozzá szítottak, örömmel fogadák az ő megtérését. S példája, mint fejedelemé, maga után húzá a’ nép többi részét’s a’reformátor egy egész nemzet által elfogadva látá tanítását. Ezek a’ nagy reformátorról vahabitáknak nevezek magukat, Mohamed Ibn Abdul Vahab maga is csak a’ lelki-vezér nevét tartámeg magának ’s Ibn Suud lett a’ vahabok vezére. Tehát a’ lelki ’s világi hatalom különböző kezek közti volt ’s e’ figyelemre méltó szakadás létezett az Ibn Suud ’s Mohamed sejk fiai közti is. Abdul Vahab, mint Mohamed is, igen ékesszóló volt, mi Ibn Suuron eleinte sokat segített, mert mozgalmainak még csak kevés eredménye volt ’s mint látszik csak középpontja, Darajehb vidékére terjedett ki. Nibur ugyanis ezt mondja: „Némelyek az ujonan megtért sejkek közzül, kik annakelőtte szüntelen hadakoztak, Abdul Vahab eszközlete által jó barátokká lettek ’,s meghatározák, hogy addig semmibe ne avatkozzanak, mig új apostolukat aziránt meg nem kérdik. Ez, az el-aaredi apró fejedelmek köztti súlyegyént megzavarta, mivel több sejkek kik addig szomszédaiknak ellentállhattak, nem valónak képpesek annyi egyesültnek ellenszegülni. Miután Abdul Vahab El-Aared nagy részét így meghódította, a’ többi meghasonlott sejkek nem állhatván ellene, a’ tengeri tartomány El-Akisa sejkjét segítségre szabják, kinek nem csak vallásos felekezetei védelmére vala oka, hanem attól is félt, hogy azon ábrándozók majd