Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)

1847-02-25 / 16. szám

­) a’ váradi járásban . b) a’ sárréti járásban c) az érmelléki járásban d) a’ szalontai járásban . 21,609-en . 10,686-an . 4,013-an . 25,269- en és igy öszszesen 61,577-en írat­tak egybe; —ha a­ belényesi járásban és szolga­­bíró Csapó Lajos úr hivatali szakaszában találkozó szűkölködő családok tagjainak mennyiségét, mely az iménti ősziélből, az egybeirásbéli kiszámítás hi­á­­nya miatt kimaradt vala, az öszszes egybeirások­­ban feltűnő arányhoz képpest, a­ családok három­szoros számára és igy a1 kérdéses 6779 családnak tagjait 20,337-re teszszük ; a1 szükölködők és se­gedelmet igénylők öszszesége, az egész megye ke­belében, az esküdt N. S. úr egybeirásában foglalt ’s a­ szolgabiró D. F. úr által ma béjelentett helyek kivételével 81,914 számban tűnik szemeink eb­be. ’S viszont a’ jövő aratásig megkívántató meny­­nyiség, minden egyén után csak egy köbölnyi ga­bonára ; nem külömben azon mennyiség, mely a’ ta­vaszi vetésekre, a jövő évben veszélyesebben meg­újulható szükség elhárítása végett, szükséges lészen, minden család után hasonlag csak egy köböl gabo­nára számíttatván; és a’ gabona köblének ára kö­­zépszámitás szerint öt ezüst forintban vétetvén­ fel ; a’ fedezendő szükség az említett kihagyások mel­lett, gabonában 102,795 köbölre, pénzi értékben pedig 513,975 pengő forintra emelkedik. Azonban ezen ősziél nem az, mit a’ megyei segedelmezés mértékéül kellene megállapítani, mert a’ törvényesen fennálló viszonyok, melyek­­a’ job­bágyokat földesuraikhoz ’s ezeket jobbágyaikhoz kapcsolják, nem engedik a’ számításból kihagyatni a’ földesúri segélyezéseket is ’s a' megyének mint­­egy kétharmadát egyházi javadalmak és nagyobb uradalmak képzik ; ezeken kívül pedig egyes bir­tokosok is, kik atyáskodási szép hivatásukat teljesí­teni kép­esek lesznek, nem kevés számmal találtat­nak. — E’ segédforrásokat, miként alább is ki jelen­tendjük, számításba és igénybe kell vennünk. És miután az eszeirásokban, az ezen rovatra fordított csekély gond mellett is, az eddig nyert, vagy re­mélhető földesúri segedelemnyújtások példái külö­nösen is előfordulnak ; miután a’ nagyváradi latin szertartásu káptalan, keblünkben munkálkodott tag­jának nyilvánításához képpest, azon nemesszivü jó­tékonyságot, mely által az 1817-dik évi 9150 sz. alatt kelt k. intézvényben kijelentett fejedelmi tet­szésre, magát már érdemessé tette, saját jobbágyai irányában, a’ mostan fenyegető ínség enyhítése vé­gett már is gyakorolta és jövőben is gyakorolni fogja; miután kétkedni sem lehet, hogy az uradal­mak és más földesurak lelkessége is, a’ segedelem­­nyújtás munkájában, eldődeik és társaik által ma­gukat fel­ülmúlatni nem engedi, ily móddali szó­­számitásunk rendkívüli körülmények közbe nem jö­vetele mellett, eszközölhető lészen. Oly szám ez még is, mely valamint egy rész­ről vigasztalódást, úgy más részről tevékenységet ébreszthet lelkeinkben. Vigasztalás rejlik abban, hogy azon átalános és nagyszerű ínség, mely más szerencsétlenebb törvényhatóságokat nyomaszt ’s melynek öldöklő angyala, harmincz évnek előtte, e’ megyében is véres nyomokat hagyott maga után, láthatárokon ez úttal nem mutatkozik. De a’ szük­ség kisebb mértékben, csakugyan átlépte küszöbe­inket és parancsolólag int, kezdetben vennünk elejét a’ bajnak, mely, mint ki nem irtott mérges növény, nagyobb erővel lészen egykor megújulható, így fejé­lalt­ ki, igy növekedett, meszszébb és meszszébb ter­jedvén, 1813-dik évtől 1817-dik évig, az első pil­lanatban csekélyett ’s utóbb oly rémségessé vált közönség, így lehet mindég veszélyesebb a’ jöven­dő, ha a’ látogató kezek, melyeknek súlyát már két év óta érezzük, tovább is meg nem szűnnek. És hol van az, ki elviselje lelkén a’ nagy számadás terhét, hogy a’ nyomornál, mely emberi életet kí­vánt áldozatul, részvétlenül és fásult kebellel állott? Ki az, kit tettre ne riaszszon a’ vész, mely a’ szom­széd házát már lángba­rbokitá és ön lakhelyét is gyuladással fenyegeti? Úgy van, a’ czifra szavak ideje lejárt; a’ szó pengése semmit nem nyom a’ mérlegben, hol az emberszeretet jólétei latoltatnak. Tett az, mit a’ pillanat tőlünk követel ; tett az, mi­vel jelen és jövő kor előtt, a’ híven bétöltött köte­lesség öntudatával, nyugottan számolhatunk­ bé. Ezen érzelmek lelkesiték a’ tekintetes KK- és Ili­ét, midőn a’ szűkölködők javára kivántató se­gedelem megajánlása végett, múlt évi decemb. 14- ként közgyűlésökből, a’ mostani közgyűlés tartását elhatározák. ’S a’ feljebb kijelölt 80,000 pengő fo­rintnak fele része, vagy is 40,000 pengő forint lé­vén az, melyet a’ nemesség által fizetendő mennyi­ség gyanánt, el vállaltat­ni javaslunk , legyen szabad egyúttal felkeresnünk és kimutatnunk az alapokat, melyekre a’ kivetés biztosan és kellőleg építtethetik. (Folytatása következik.) Hűség ’s a’n­ápozat. XV. (Folytatás.) Azomban, hetek, hónapok múltak ’s a’ bá­tor harczfia — félénken állott a’ szerény, igény­telen hölgy előtt. Megcsalni őt, nem vala ereje, sem tőle eltávozni, pedig tudta, hogy nem re­mélhet, — mert bárha Mari Béláról soha sem emlékezett, látta még is, hogy iránta szívében legkisebb szeretetszikra sem éledez. Gyulafiné sem tehete semmit; mert Jankai, Mári kezéért szót sem nyilatkozott. A’ körülmény véget vete a’ bizonytalanságnak. Jankainak a­ három szö­vetség gyűlésébe Kolozsvárra kelle menni, nem tudá, meddig marad oda ’s eltökélté mielőtt el­menne, Márival magánosan, nyíltan beszélni, sorsa elválását megtudni. Most először éltében vala egyedül vele. Mári ! igy szólitá­ meg, egy kérdésem van, mit anyád, vagy Csernyeiné je­lenlétében még eddig azért nem említettem, hogy téged meg ne zavarjon. Most csak ketten va­gyunk ’s valld­ meg igazán, még most is szere­­ted-e Zongor Bélát? Igen is uram! féléje Má­ri, nem zavarodtan, de aggodalmas várakozás­tól reszketve. — Atyja tette után azt hivém foly­­tatá Jankai, hogy a’vele való szövetségnek -- - Mit tehet a’ fiú, atyja cselekedeteitől? közbe­­vága szenvedélyesen Mári, ha atyja mindjárt

Next