Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1847-02-25 / 16. szám
) a’ váradi járásban . b) a’ sárréti járásban c) az érmelléki járásban d) a’ szalontai járásban . 21,609-en . 10,686-an . 4,013-an . 25,269- en és igy öszszesen 61,577-en írattak egybe; —ha a belényesi járásban és szolgabíró Csapó Lajos úr hivatali szakaszában találkozó szűkölködő családok tagjainak mennyiségét, mely az iménti ősziélből, az egybeirásbéli kiszámítás hiánya miatt kimaradt vala, az öszszes egybeirásokban feltűnő arányhoz képpest, a családok háromszoros számára és igy a1 kérdéses 6779 családnak tagjait 20,337-re teszszük ; a1 szükölködők és segedelmet igénylők öszszesége, az egész megye kebelében, az esküdt N. S. úr egybeirásában foglalt ’s a szolgabiró D. F. úr által ma béjelentett helyek kivételével 81,914 számban tűnik szemeink ebbe. ’S viszont a’ jövő aratásig megkívántató menynyiség, minden egyén után csak egy köbölnyi gabonára ; nem külömben azon mennyiség, mely a’ tavaszi vetésekre, a jövő évben veszélyesebben megújulható szükség elhárítása végett, szükséges lészen, minden család után hasonlag csak egy köböl gabonára számíttatván; és a’ gabona köblének ára középszámitás szerint öt ezüst forintban vétetvén fel ; a’ fedezendő szükség az említett kihagyások mellett, gabonában 102,795 köbölre, pénzi értékben pedig 513,975 pengő forintra emelkedik. Azonban ezen ősziél nem az, mit a’ megyei segedelmezés mértékéül kellene megállapítani, mert a’ törvényesen fennálló viszonyok, melyeka’ jobbágyokat földesuraikhoz ’s ezeket jobbágyaikhoz kapcsolják, nem engedik a’ számításból kihagyatni a’ földesúri segélyezéseket is ’s a' megyének mintegy kétharmadát egyházi javadalmak és nagyobb uradalmak képzik ; ezeken kívül pedig egyes birtokosok is, kik atyáskodási szép hivatásukat teljesíteni képesek lesznek, nem kevés számmal találtatnak. — E’ segédforrásokat, miként alább is ki jelentendjük, számításba és igénybe kell vennünk. És miután az eszeirásokban, az ezen rovatra fordított csekély gond mellett is, az eddig nyert, vagy remélhető földesúri segedelemnyújtások példái különösen is előfordulnak ; miután a’ nagyváradi latin szertartásu káptalan, keblünkben munkálkodott tagjának nyilvánításához képpest, azon nemesszivü jótékonyságot, mely által az 1817-dik évi 9150 sz. alatt kelt k. intézvényben kijelentett fejedelmi tetszésre, magát már érdemessé tette, saját jobbágyai irányában, a’ mostan fenyegető ínség enyhítése végett már is gyakorolta és jövőben is gyakorolni fogja; miután kétkedni sem lehet, hogy az uradalmak és más földesurak lelkessége is, a’ segedelemnyújtás munkájában, eldődeik és társaik által magukat felülmúlatni nem engedi, ily móddali szószámitásunk rendkívüli körülmények közbe nem jövetele mellett, eszközölhető lészen. Oly szám ez még is, mely valamint egy részről vigasztalódást, úgy más részről tevékenységet ébreszthet lelkeinkben. Vigasztalás rejlik abban, hogy azon átalános és nagyszerű ínség, mely más szerencsétlenebb törvényhatóságokat nyomaszt ’s melynek öldöklő angyala, harmincz évnek előtte, e’ megyében is véres nyomokat hagyott maga után, láthatárokon ez úttal nem mutatkozik. De a’ szükség kisebb mértékben, csakugyan átlépte küszöbeinket és parancsolólag int, kezdetben vennünk elejét a’ bajnak, mely, mint ki nem irtott mérges növény, nagyobb erővel lészen egykor megújulható, így fejélalt ki, igy növekedett, meszszébb és meszszébb terjedvén, 1813-dik évtől 1817-dik évig, az első pillanatban csekélyett ’s utóbb oly rémségessé vált közönség, így lehet mindég veszélyesebb a’ jövendő, ha a’ látogató kezek, melyeknek súlyát már két év óta érezzük, tovább is meg nem szűnnek. És hol van az, ki elviselje lelkén a’ nagy számadás terhét, hogy a’ nyomornál, mely emberi életet kívánt áldozatul, részvétlenül és fásult kebellel állott? Ki az, kit tettre ne riaszszon a’ vész, mely a’ szomszéd házát már lángbarbokitá és ön lakhelyét is gyuladással fenyegeti? Úgy van, a’ czifra szavak ideje lejárt; a’ szó pengése semmit nem nyom a’ mérlegben, hol az emberszeretet jólétei latoltatnak. Tett az, mit a’ pillanat tőlünk követel ; tett az, mivel jelen és jövő kor előtt, a’ híven bétöltött kötelesség öntudatával, nyugottan számolhatunk bé. Ezen érzelmek lelkesiték a’ tekintetes KK- és Iliét, midőn a’ szűkölködők javára kivántató segedelem megajánlása végett, múlt évi decemb. 14- ként közgyűlésökből, a’ mostani közgyűlés tartását elhatározák. ’S a’ feljebb kijelölt 80,000 pengő forintnak fele része, vagy is 40,000 pengő forint lévén az, melyet a’ nemesség által fizetendő mennyiség gyanánt, el vállaltatni javaslunk , legyen szabad egyúttal felkeresnünk és kimutatnunk az alapokat, melyekre a’ kivetés biztosan és kellőleg építtethetik. (Folytatása következik.) Hűség ’s a’nápozat. XV. (Folytatás.) Azomban, hetek, hónapok múltak ’s a’ bátor harczfia — félénken állott a’ szerény, igénytelen hölgy előtt. Megcsalni őt, nem vala ereje, sem tőle eltávozni, pedig tudta, hogy nem remélhet, — mert bárha Mari Béláról soha sem emlékezett, látta még is, hogy iránta szívében legkisebb szeretetszikra sem éledez. Gyulafiné sem tehete semmit; mert Jankai, Mári kezéért szót sem nyilatkozott. A’ körülmény véget vete a’ bizonytalanságnak. Jankainak a három szövetség gyűlésébe Kolozsvárra kelle menni, nem tudá, meddig marad oda ’s eltökélté mielőtt elmenne, Márival magánosan, nyíltan beszélni, sorsa elválását megtudni. Most először éltében vala egyedül vele. Mári ! igy szólitá meg, egy kérdésem van, mit anyád, vagy Csernyeiné jelenlétében még eddig azért nem említettem, hogy téged meg ne zavarjon. Most csak ketten vagyunk ’s valld meg igazán, még most is szereted-e Zongor Bélát? Igen is uram! féléje Mári, nem zavarodtan, de aggodalmas várakozástól reszketve. — Atyja tette után azt hivém folytatá Jankai, hogy a’vele való szövetségnek -- - Mit tehet a’ fiú, atyja cselekedeteitől? közbevága szenvedélyesen Mári, ha atyja mindjárt