Hon és Külföld, 1848 (8. évfolyam, 1-37. szám)

1848-01-02 / 1. szám

H«» ÉS KÜLFÖLD MIXT MULT ÉS JELEN TOLDALÉKJA. ALAPI­TA ’S SZERKESZTI SZILÁGYI FERENCZ professor. Kolozsvár. Vasárnap Januarius 2-kan 1848. 1-ső szám. 1848. (Első félév.) Tartalom : Uj évi idvezlet. A’ nemes székely nemzet képe. Uj-évi idvezlet Nmlgu sz. gróf CSÁKI ROZÁLIA úrnő ő exczája néhai amlgy branyicskai báró J­ó­­sika János ő exczája özvegyéhez. Hány van, kinek birtok ’s rang juta sajátul, A’ ki szép vagyonát nemes pazérlással Szórja ’s szebb tetteket választván pályául, Könnyeket töröljen lelkes elszánással; Törekedvén veled e’ dicső fennségre, Hattyúi szárnyakon repüljön az égre ? Hány, ki behunyt szemmel haladván ösvényén, Időt ’s jobb módokat részvétlen menni hagy, Esztelen kényei rajongó örvényén Hánykódva nemtelen idövesztésre vágy, Feledvén magasabb elrendeltetését, Mocsokkal rátitja a’ fény égi képét? Hány, ki mint mozgó rész csak úgy áll honában ’S czéltalan szívja­ el annak jobb nedveit, A’ szépet, jót, dicsőt sáros iszapjában Temetvén, zavarja a’ lét örömeit, ’S renyhén néz, lézengő fecskének módjára, A’ hon ’s emberiség közboldogságára? Hány, kit magán­ érdek vivén fényhalmára, Nem agg a’ hon ’s polgár elnyomott szent ügyén, És ha felülhetett nemzete nyakára, Durva kénynyel tapod a’ jogok szent földén ’S nem értvén az idő ’s józan ész sugalmát, Hosz czélra használja ragyogó hatalmát ? Óh, pedig mi dicső élni a’ hazáért, ’S elhullni, ha szükség, szent jogai mellett, Feláldozni polgártársaink javáért, Mindent ’s elfeledni magán-érdekünket! Ez az igazi becs, minek a’ hon örül, ’S örökzöld babért fűz halantéki körül. A’ sors ’s kedvezési valódi érdemet, Ha tetteink szépek, reánk csak úgy adnak ; Időnk egykor minden nagyságot eltemet, A’ fény ’s virágai végig megmaradnak. Az bölcs, ki jól tudván használni napjait, Megtagadja önnön kábító álmait. Te túlhágván a’ fény ’s rang szűk korlátain, Nem számitsz bűnösen tényeid bérére, Mint istennő lebegsz, égünk homályain, Gyógyító irt kötsz a’ szenvedők sebére, ’S mig mások kérkednek hazudó czimekkel, Könnyeket szárítasz ápoló kezekkel. Béhatsz az időknek zajgó tengerébe, Lélekkel, mely megtud jót, roszat fejteni, Öltözvén egy seraph dicső fennségébe, Sietsz a’ búk egét, gyorsan deríteni. Főméltóságod szebb lélek ékesíti, Fejed a’ d­erubok nimbusa köríti. Hol van ily érdemnek e’ földön jutalma ? Mi múló fény adhat ezekért pályabért? Ne kérd ! nem rontja­ el azt idők hatalma, Ki ily pályán járkált, ilyen dicső czélt ért. Mnemosyne keblén a’ csillagokon túl Méltó pálmalevél csak ott, csak ott virul. 1 rT~7 /6 .

Next