Hon és Külföld, 1848 (8. évfolyam, 1-37. szám)
1848-03-28 / 25. szám
és hol a valóság uralkodott, a természetfeletti jelenségek órájának helye nem volt. Al gróf határozottan fordult egyik szomszédjához: „Ismeri ön a velünk szembe lévő nőt az erkélypáholyban ?” kérdé. „Nem, azonban csudás hasonlatosságot találunk köztte és egy más hölgy küzti ’s ha nem volna fekete haja. .viszonzá Sarry. D’ Abonnés tekintete e’ szavakra kiderült; a* borzasztó jelenet eltűnt szemei elől ’s az idegen nőben nem látott mást, mint egy ismeretlen hölgyet, kinek arczvonalai történetesen nagyon hasonlítanak egy más hölgyéhez. Egy ily hasonlatosság, gondola magában, egy nyughatatlan éjen lázas félelembe ejthetné ugyan, azonban a’ hideg, nyugalmas észt megzavarni képtelen. Keble mesjéből lelekzelt, hasonlóan egy úszóhoz, ki hoszszas vízalattlétel után, újra felmerül. A" báli jelenetet, mely annyira megrázá, most megfejtheté. Az idegen nő bizonynyal tudá a’ grófnak neje iránti szerelmét 's annak halálát; a’ többi nem vala egyéb rész tréfánál, mit az álarczos bál szabadsága némiképp menthete. Az ismeretlen hölgy hasonlatosságát egy regényes jelenet játszására használá. A' gróf ily gondolatok által megnyugtatva, helyét elhagyá ’s az erkelyre ment, hol az ismeretlen nő egyik páholyban ült ; ellenállhatatlan inger vonált oda. Az idegen hölgy páholyának ajtaján ez egyszerű keresztnév állt: Arnold; ez azon gazdag szőkefürtü, finom arczélü, szelíd mosolya ’s büszke tekintetű szép fiatal ember neve lehete, ki a hölgyet kiséré ’s kinek egész lyegzé. D' Abonnes gróf egyik szomszédpáholyban helyet foglalt, honnan az egymással bizalmasan csevegő két idegent nyugodtan nézheté. Azonban az ismeretlen nő hasonlatossága ismét annyira győtré, hogy e’ bizalmasságra némi szerelemféltést kezde érezni. Ie nem nyugodt-e nője már négy év óta a’ hideg sírban ; mig ez itt az ifjuság fris szépségében virult ? Az ismeretlen nő egy oda vetett tekintete a’ grófra villanyos hatással volt. Nevetni akart, de az idegen nő gyorsan elfordult, a nélkül, hogy csak egy vonása is elárulta volna, hogy a grófot ismeri. A' nézők közzül ezalatt sokan azon megjegyzéseket tevék, melyeket T . . . és barátai. Számos látcső irányoztatott az erkelypáholy felé ’s a' hölgyek bámulva beszélgetőnek egymással. Mind azok, kik valaha d’ Abonnes grófnőt ismerték, bámultak. Felkeresték a grófot is és a’ figyelem, melylyel ő az ismeretlen nőt tekintő, száz meg száz megjegyzésekre adott alkalmat. A hallétről megfeledkezének : a rejtélyes idegen nő Grisi Charlottán győzött, lényét valami kitűnő bé-lig a’ figyelem a’ színház minden szegletében igy lekötve volt, az idegen nő tekintetét a’ színpadról a’ zenekarra, a’ zenekarról a’ karzatra emelés dicső ültén, igézőn mosolygott. Kecsesei ült karszékében. Mint a’ classicus hajdankor nympháját, bő fejéröltöny folyó testét körül, melyet vállain 's derekán pompás csaltok szokitának egybe ’s alig lehet e nyaka és a' fejér musselin közti a’ határt kivenni. Néha ifju társához eléhajolt ; e’ mozdulat könnyűsége a’ grófot nejére emlékezteté. A’ grófot álmodozásiból egy vállára nehézkedő esetlen kéz ébreszté fel, megfordult és sir Arthurt pillantá meg, ki őt Paquita nevében a’ közeli páholyba hivá. Sir Arthur hévvel szoktá a’ gróf kezeit, arcza örömtől súgárzott. „A’ párizsi nők még is tündérek !” monda. „Miért?” kérdést gróf, ki Paquita felé fordult, de csak az ismeretlen nőt nézé. „Egy harmadik ötletre bukkant ’s most már a’ bukáshoz közel vagyok.” „Derék, mondá a’ gróf, igy valósuland ön álma. Szereti ön őt?” „Azt nem tudom, viszonzá az angol őszintén, de rendszerét nagyon szeretem, e’ hölgye' a’ legszebb, kit valaha láttam.” „Oly közel valék önhöz ’s még sem véve észre,” szóla Paquita a’ grófhoz, midőn ez páholyába lépett. „Mivel ön vakít, viszonzá a’ gróf oly lélek— éberséggel, melyet a’ párizsiak naponti társalgásokban nyernek.” „Azt ön gyémántjaim miatt mondhatja, viszonzá a’ bohókás tanácsosné ; egészen elbobtám magam velök. Nem szeretem őket, ha nem drágák.” „Egész Golcondát nyakán hordja ön ’s füleiről egész Peru kincse függ/’ Az idegen nő tekintete esetleg vagy önkényt egy perczig a’ páholyon függött, melyben d’ Allonnes gróf Paquitával csevegett. Ez utóbbi észrevévé azt. Olaszhonban egy télen keresztül dal- és színházakban látá Esztert ’s e’ halványarczu idegen nő megpillantásakor megrázkódott ’s hátrább nyomult. „Látta őt?” susogá gróf fülébe. „Igen, viszonzá a’ gróf bágyadtan, tehát önnek is feltűnik e’ különös hasonlatosság ?” „Hasonlatosság? Ő maga az! Vannak holtak, kik feltámadnak,” susogá a’ spanyol hölgy. A’ gróf nevetni akart, de az ismeretlen nő tekintete törhegyként találá ; szívét égni érző, a’ mosoly eltűnt a’ kiről, szemeit lesüté ’s elsáppadt. Az idegen nő e’ pillanatban a’ vele beszélgető ifju emberhez hajolt; ezüstként csengő szavainak némelyike a’ gróf füleit is érinté, mire ez újra éledve emelé fel szemeit ; az idegen nő németül beszélt, e; nyelvet pedig Eszter nem érté.