Honderü, 1843. július-december (1. évfolyam, 2/1-26. szám)
1843-07-08 / 1. szám
pályát, melly lapjainkban számukra is tért engedett, mert mi is érezzük, tudjuk, minő nemes, mi hatalmas rugó tehetségeink’kifejtésére amaz önző tudat, mikép gyöngéd kezek fogják forgatni munkáinkat, mikép gyönyörű ajkak fognak helyeslést mosolyogni működéseinkre. És ime e tekintetben is Ti tehettek legtöbbet hazaleányok; tőletek várjuk a mosolyt, tőletek a méltányt, tőletek a babért. Nem mondhatja azonban senki, hogy ne igyekeztünk volna (tetemes áldozattal is) megszerezni lapunknak azon írókat is, kiknek neveik csillagok gyanánt ragyognak a magyar birodalom v egén. E lelkesbeknek némi jeles olvasmányt köszönhet és fog még köszönhetni a tisztelt közönség. Nevek, minő Gruczor, Jósika, Kisfaludy és Vörösmartyé, mellyeket régóta tisztelni tanult a nemzet, tündöklenek ki néha a szerénység’ rejtőző palástja alatt fiatalabb jeleseink’ szép koszorúja közöl, hogy alig van belletristikával bíbelődő nevezetesbiró, ki egyszersmind munkatársunk ne lenne. Mi lapunk’ szellemét illeti, nem hiszszük, hogy legyen elfogulatlan ember, ki el ne ismerje szándékunk’ tisztaságát, czélunk’ szentségét s az eszközeink’ választásábani czélszerűséget. Müveit lényekhez szólunk, müveit lényekre kívánunk hatni,— engedjenek meg ellenzőink, ha durva hangúkat, gyalulatlan modorukat követni nem fogjuk. Mi lapunk’ külsejét illeti, e tekintetben ellenségeink is megvallják, hogy többet tennünk alig lehet. Csak azt akarjuk észrevétetni, hogy illy rövid idő alatt hét csinos műmellékletet adunk előfizetőinknek. A fametszetek — kivéve a legelső számainkhoz mellékelteket — csupa eredeti rajzokat adának, úgy hogy a Honderű és Pesti Salon számai akkor is, midőn újdonságai már avultak lesznek, maradandó érdekű köteteket fognak adhatni az előfizetők’ könyv- és képtáraiba. Múlt félévben a kissé elkésett előfizetőink’kedvéért a hat első szám kiadását tetemes költséggel bevégezni indultunk, míg mostani új előfizetőinknek az egész múlt félévi folyamot ingyen (még tart) megküldeni ígértük. Mindez, úgy hiszszük, eléggé bizonyítja, hogy nem nyerészkedési vágy léptetett a pályára, mellyen néhány oldalról nem csak gúnynyal illettetünk, sőt áldozatainkért még ki is nevettettünk. Hagyján ! hadd nevessen a jámbor pára, hadd gúnyolódjék, ha úgy tetszik, hadd jósolja halálunkat : lapunk — úgy sejtjük — élni fog, és élni azon malasztos kegy által, melly hölgyeink’ lelkes szemeiből sugárzókrá eddigelő s fog reméljük sugárzani ezentúl.