Honderü, 1844. január-június (2. évfolyam, 1/1-26. szám)
1844-04-27 / 17. szám
17. SZÁM. SZOMBAT. TAVASZHÓ 27.1844. CALDERÓM. BESZÉLY. Menjünk tova, szivünk ketté szakadt Segyünknek ah!a fájó rész maradt. Neked jutott öröm, kéj, szerelem, Ezeknek romja, hűségért, nekem. Vörösmarty. — Én nem tudom ,érzelmeim’ dagályos szavakban önteni ki, én az egyszerű »természet’ fia vagyok, csak egy szó az, mit hozzád intézek, kicsi és mégis végetlenül nagy: — Szeretlek! — Érted e szó’ mindenhatóságát, úgy mint én érzem, angyalom? — Nem dicsérlek én napnak, mert több vagy nekem mint a nap, hol te vagy, fényes nappalom van ott éjben is, ha te lehunysz, számomra többé világ nincs. — Nem nevezem szemeid’ csillagnak, mert csillag olly szelíden nem ragyog, mint kék szemeid; ha ezer szemével néz rám a fénysugáros éj, indulatlan maradok: ha te rám tekintesz, lelkem is megrendül. — Nem mondom ajakid’ rózsának, mert a rózsa’ illatát éldelhetem, — ajakid’ mézét ? aztán sohasem! a rózsa nem tud mosolygani, — és te ? ha meghalok s temetőmre mosolygasz, síromban is feléd fordulok. — Nem mondom hajadat hasonlónak az éjhez, hiszen az csak sötét, és nem tündököl úgy, mint selyemhajzatod, az éj ridegen terül el a néma föld fölött, s nem hullámzik úgy mint barna fürteid havas vállaidon.1