Honderü, 1846. július-december (4. évfolyam, 2/1-26. szám)
1846-12-15 / 24. szám
mert azt bérletfolyamban akarták adni visszavétetett. — Valamelly kéretlen elmének e tett után ítélve , azt mondhatná tán, hogy P. S. úr inkábbpénzköltő mint (vers) költő. — Nemzeti Museumunk ismét nyert sokoldalú érdekében. — Múlt szerdán nyittatott meg, s ezentúl is minden szerdán délután nyitva lesz azon osztály, mellybe a régségek vannak lerakva. — Alkalmunk volt látni nyolcz egymásba nyíló teremet. — A tárgyak azonban csak ideiglenesen, s átalában csak a régi szekrényekben vannak elrendezve, ide nem számítva a régi edényeket, mellyek épen csupa deszkákra vannak letéve. Azért mégis ajánljuk olvasóinknak a megnézést, mert bár a kiállított tárgyakat a külföld megmérhetlen gazdagságához nem hasonlíthatjuk is, meglesznek ők lepetve mégis különösen az érdekes fegyvertár által, mellyben a legkülönbnemü lőszerek és kardok (ezen utóbbi között nevezetes a régi római gyűjtemény, melly a derék felügyelő’ véleménye szerint a külföld’ hasonló gyűjteményeivel vetélkedik) láthatók Vannak ottan török császárok’ lőcsövei, csatárjai, pajsok , nevezetes hősök’ sisakjai, buzogányok, hadi dobok, nyilak s az egyik teremben régi butorozatok vannak, mellyel közöl különös említést érdemel egy szekrény azon phantaslikus városokat , s tengeri tájakat ábrázló képek miatt, mellyek csupán a márvány erek’ (mozaikszerü) mesterséges összerakásából alakulnak. — Egyik teremben szobrok állanak, mellyek között görögmü fájdalom csak egy (Bachus) van és az is csonka — azonban kisebb müvek nevezetesb szobrászoktól is vannak; minő p. o. a Kis Miklóstól ajánlott Canova Merkur sat. Kölcsey’ szobra, Kisfaludi Károly’ feje (a többi rész a raktárban van) s végre a megbukott mátyásszoborból két dombormű, melly sok ezerébe került az egyletnek. A drágaságok osztálya maga egy jókora terem, mellynek czikkjei nem kis benső értékük mellett ollykor bámulásra inditnak a régi mesterek ügyessége s türelme fölött. Gyűrűk, mente, és kard kötők, kalpag-forgók, billikomok, és mindenféle edények szép számmal találtatnak. De csak nem legnevezetesb a pénz gyűjtemény, mellynek azonban csak a régi Széchenyi-féle része van kirakva, a többi még ládákban nyugovón. A tárgyaknak eddig nincs jóravaló lelettára, melly az osztály őre Luczenbacher úr’ véleménye szerint legalább 8000 ívnyi kötetre menne. — A farsang közelit, de nem a turista bál, amaz annyira keresett, olly kellemesen izzasztó jogászbál csak volt! És bár minden bál elmaradna, mellynek mellett se illy nemesen szívélyes indokokban gyökerezik. A derék jogászok feledhetlen érdemű tanítójok Horváth István emlékének áldozzák az érczet, mellyet szokott pompás tánczünnepükre szántak ! Minő nemes pietás! minő dicséretes magasztosság olly ifjú keblekben! Ott van Germániának pompás Valhallája, ott küszködik égfelé a dicső Pantheon, s a kegyletek’ világrengetegje Pére Lachaise: mig nem lehellett még magyar polgár soha, nem vérzett el dicső csatár egy sem, kinek emlékéért valamit tett volna nemzetünk , avvagy kinek szobrát büszke önérzettel mutathatná idegennek. Köszönet érte a derék fiatalságnak! — kik éltek’ tavaszán beszívják a kegyletek’ édes melegét: lehetlen hogy — majd mikor eljön a hideg való — ne éreznék üdvös hatását. Ezen ivadéktól szabadjon hát reménjenünk amaz egykori magyar Valhalla’ dicsőségét ! Éljenek! — F. h. 14-kén mondják: színpadra kerülendőnek , legtermékenyebb drámaírónk — Szigigeti úr’ „Pasquil“ czímű vígjátékát. Minden nagyobbacska színintézetnek megvan a maga színházi dramaturgja, vájjon miért nem lehetne meg miénknek is ? S vájjon Szigigeti úr — ki ha nem is csupa remekműveket, de körülménye között a legjobbakat és legtöbbet is létesíte — nem tette-e magát érdemessé e küitetésre ? Nem kétlem , hogy a t. orsz. igazgató úr megragadja annak idejében az illő alkalmat, melly életbe léptesse igénytelen eszménket, megtartván részünkre csak azon kis hiúságot , miszerint — mint sok egy és más üdvös eszmének a nemzeti színház’ körében — úgy ennek is a Honderű leendett legelső lendítője. — Hugo Károly úr’ Brutus és Lucreczia czimü jeles drámáját a bécsi ,,wiedeni“ színpadon is készülnek adni. Hugo úr’ múzsája költői. Ha nyelvünkön s annak kincsei közt olly otthonosan gazdálkodhatnék mint a teutonéban, úgy Hugo urat — már csak drámai tehetségének mélysége miatt is — mieinktől felülmúlva nem látnák. — Jósika Miklós’ nehány havi hallgatása sem volt terméketlen irodalmunk’ mezejére nézve. Nehány kötetre menő ujjabb beszélyek, egy „Jósika István“ czimü nagy regény, s a legújabban tolla alatti drámája azon irodalmi kincsek, miket legközelebbről e jeles irótul várhatunk. Jósika M. egyike azon szerencsés elméknek, mellyek életökben már kivívták az elismerés’ magasztos koszorúját — és mellyet a nemes báró teljes mértékben megérdemel is. — A szépek’ könyve’ ügyében tettünk minap említést annyiban, mennyiben minden mi szépirodalmat illet szivünkön fekszik. Kérdeztük t. i. egészen egyszerűen hogy hát az alig rég kikürtölve volt irodalmi kincs mikor lát egyszer világot? Erre megneheztelt az Életképekben egy