Honderü, 1846. július-december (4. évfolyam, 2/1-26. szám)
1846-08-04 / 5. szám
— 82 —s mért munkásságba hozatik. Ez minden tehetségét ráfordítja, hogy a szeretett tárgyat mindazon előnyökkel fölékítse, mik ama gyönyört igazolni s magasítni képesek. Az érzéki átszellemíttetik, a szép eszményivé emeltetik, a korlátolt kiterjed és szabaddá lesz. A hiányok eltakartatnak, s a jeles tulajdonok mellé újakat költ a phantasia. Ekkor olly fényképeztetik, melly ha valahol léteznék, nem szeretetre, hanem imádásra volna méltó. Ezt az ember igen is jól tudja. A milly eszményi fényben áll a kedves, ollyannak kell lenni az érzelemnek s az egész viszonynak is. Földi közeledés foltot ejtene illy tiszta szövetségen. Itt csak szellemi érintkezésnek van helye. Közlöny nélkül kell, csodálatos rokonszenv’ utján, a gondolatok- és érzeteknek egymással közöltetniök. A szivek’ láthatlan, de valóságos, physicai egymásbafonódásában kell, hogy szép a széphez, jeles jeleshez csatlakozzék, s kölcsönös egymásrahatás által egymást még tovább tisztítsa, még magas, tökélyre emelje. Megfogható, hogy a szív e regényszerű hangulat által egészen visszás irányt nyer, hogy a szerelem igazi lénye benne egészen elferdíttetik, s a való élv s a tetterők vidám törekvése végre egészen lehetlenné tétetik. Minden túlfeszített megsemmisül idővel, s akkor nehéz aztán visszatérni a természethez, mellytől elpártolánk, s mellynek gyöngéd izgalmai a túlmagasztalt lény által egészen háttérbe szoríttattak. Ifjús korban e rajongás megengedhető , mert itt a phantasiak lekötésével nem egy nemes mag elfojtatnék, nem egy magasztos tettrugó enyésztetnék el. Azonban itt sem szabad igen soká tartania, ha nem akarjuk, hogy lót és szivet egész életre elferdítsen. Csak szándékosan ne táplálgassuk : az emberi dolgok’ természetes folyama majd magától meg fogja gyógyítani, s a viszony, mellybe a szerelem végtére vezet, józanabb, s mégis szivélyesb, tartósb gyöngédségre fogja lehangolni. Az igen tüzes phantasia is ártalmas a szerelemnek. Igen könnyen közli ugyanis tüzét az érzékiséggel, s azt, mi kezdetben a legszebb emberi érzelem vala, durva indulattá változtatja, s épen az által, minek azt nemesítnie kellene, pusztítólag hat a természetre. Hol ez nem történik, ott nem sokára dermesztő hidegbe megyen át, közönösségi undorral tölti el a szivet, s megfosztja azt szerelemrei természetes képességétől. — A legboldogtalanabb emberek ezek, kiknek a korábbi évek’ kialudt tüze undorítóvá teszi az életet. 1L SZERELEM ÉS ERÉNY. Már érintők, mikép a szerelem és erény közt bizonyos rokonság mutatkozik. Mindkettő az öszhangzat’ szükségletétől lelkesült: mindkettő az emberi természet’ nemes’ részében alapul; mindkettő tiszta örömet szül. Erény az isteni, szerelem az emberi bennünk. Egyesülésük teszi talpkövét boldog életünknek. A szerelem erényessé nevel; azonban bizonyos fokát mégis föltétezi bennünk. Erény a szerelem által szelidebb, barátságosabb s szép tettekben gazdagabbá leszen. De olly szívben, mellyet az erény’ szelleme még nem szabályozott s szelídített meg, szerelem nem fog támadni soha. A szerelem képez és szoktat önhaszonnélküliségre, de hol a kívánság még uralkodószéken ül, ott a szerelem’ gyöngéd izgalmainak nincs terük; csöndes hangjai nem vétetnek észre a szenvedély’ tomboló kitörései közepett. A körülmények, mellyek közt az ember fölnő, a benyomások, mellyeknek kitéve volt, legtöbbnyire sokkal kedvezőbbek az érzékiségnek, sokkal inkább megerősítik ennek ösztöneit, semhogy az a szerelmi hajlomásokat vagy egészen el ne nyelné, vagy azokat el ne ferdítné, ha egy más elem nem állíttatik ellenébe. Emberek, kik egészen az érzékiség’ uralma alatt vannak, nem ismerik a szerelmet. Ez náluk nem lehet egyéb mint testi kéj, s nem tarthat tovább, mint ennek ingere. A szerelem szabad s vidám szívben lakik. Innen csak az erény készíthet neki méltó szálláshelyet. Kevés dolog van inkább el