Honderü, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-04-20 / 16. szám
16. SZÁM. KEDD. TAVASZHÓ’ 20. 1847. KÉT KICEIGLIA. (Classicismus. — Romanticismus. — Ponsard M. — Hugo Károly.) A feszes unalmasság, kimért ízetlenség, esztergályolt érzelmek, az egész rendszeres költés, az érzelmek’ kificzamítása, nehogy valamikép az academiai szabályokkal ellenkezőleg gondolkozzanak — végre Frankhonban, még a theatre francaisban is, lassan kint ízetlennek kezdett találtatni. — A három aristotelesi egység mögé sánczolá magát mind, ki talentommal nem bírt, tehát más talentom’ kiemelkedését is gátlani akará. És pánczélos hősök tarka tógáikban és alexandrin versekben botorkáztak a színpadon, és kényszerű szabatosságukat clas s icusnak tartva, stereotyp mintamodorba ékelve, természetlenül, torzítottan, a csömöriésig undorítóan hadonázzanak! — És franczia gens d’arme-ok állíttattak a nézők elé római praetorokul; franczia ,fatok, mellyeken minden, még a tánczoló járás is mesterkélt vala, lőnek bemutatva néptribunokul. A grisettekre fehér tunkca adatott, s készen voltak a romai vagy görög Confidanték (?). A t ae e k, Olympiák, sőt maguk az Antigonék s Andromachék sem sokkal jobb tésztából gyúrattak, csak egy parányi adag mérsékelt szenvedélyességet, nem igen nagy mennyiséget az illem’ határait túlszárnyaló sentimentalitásnak kaptak kiállításul, s igy hagyák őket egy helyben, egy s ugyanazon időben mutogatni mesterségüket. — A francziák’ classikai tragoediája egészen hasonlító a természetet megbocsáthatlan módon megcsonkító, összenyirbált, koppasztott kertjeikhez. Ezen úgynevezett classicus tragoediákban semmi sem volt való, legfölebb a valótlanság! •—Ragaszkodtak a régiekhez, Aeschilosz, Euripides, Sophoclessel takaróztak, — de ah! nem utánzanak tőlük egyebet, mint a legeslegkíiesebb külségékét. Hiába, nem akarták túltenni magokat a szabályokon, inkább szárnyát szegék a szellemnek, mintsem azt szabad röptének engednék, — csökönyösek valónak ! a hősnek nap’kelte s nyugta közt kelle tetteit végrehajtani, s ha még napnyugatkor egy kis dolga volt — rögtön félbe kelle azt hagynia, mert ideje lejárt; — egy perezczel további cselekvés megfosztható vala et az — academia’ kegyétől.*. így a legszabadelmübb népnek a legzsarnokibb törvényei valának azon költészetben, mellynek szabadságra legnagyobb szüksége van — a drámában! — A classicus-franczia, vagy inkább franczia-classicus dráma, elejétől fogva nem volt egyéb, mint finom, mesterségesen készített, czukorédes surrogatuma a görög drámaköltészetnek! Benne minden korcs, béna volt; a forma födooggá tétetett, az átszellemített tartalom s annak öszhangzása a formával egészen hiányzott; az érzelmek valódisága e szerint mindig szinlett valaminek a nép’ kebeléből, nemzeti szellem és nemzeti szokások által nagyra növelve kell vala fakadnia, az ókortól kölcsönöztetett s idegenszerű alakjában megtartatott, a benszülött érzés idegen alakokra faggattatott, vagy megfordítva, idegen hősök fran-