Honderü, 1847. június- december (5. évfolyam, 2/1-26. szám)
1847-10-19 / 16. szám
315 — Nem csak hogy P. úr a barátságos kritika’ szavát figyelembe nem vette, nem aljasságaiban, ha lehet még csapongóbb. Ki ezt nem hiszi, olvassa meg legújabb leveleit K. F.-hez a győri ,Hazá nkban. — Az érdemteljes írókról, kiket P. úrnak már csak azon okból is becsülnie kellene , hogy magát a közbecsülésben megtartsa ! —e fiatal ember leszaggatja borostyánaikat, hogy azokat saját szerény (?) halántékbra fűzze , vagy jópajtásaiéra, kikkel a komlókertben iróskodott! Úti szánatraméltó Kisfaludy Károlyok és Goethék , kik P. úr által mir nichts dir nichts semmitérő költőkké bélyegeztettek rokokást a ! ! netán? — azokkal P. úr teljességgel nem foglalkodik , minthogy ő lángész , tehát drámát * ír ,Tigris és hiénat, regényt ,Hóhér’ köttelet czím alatt, s most kritikai levele- I két. Gondolja magának: versekben még sem lehet az ember oly kedvére goromba, a forma genirozza , s a rím’ kedvéért nem egy ökröt vagy szamarat kell az embernek zsebre tenni, de prózában — ott megy, ez egészen szabad utat engedhet az ember finom , gyöngéd , édes, elragadó érzelmeinek , s ezért ír P. úr prózában. XLVI. POMPÉRY JÁNOS: Szép, fris novellás tehetség. Ép oly kedélyes mint ingerlő stíljében , mint szellemdús és mélyelmü cselekvénye’ csomózásában. Van mi eleven e fiatal iró’ notellácskáiban — van továbbá valami, mi bennünket mindig glacékertyükre s csinos salonra , kényelmes fauteuillel emlékeztet. Csín és eleganczia nem köznapi tulajdonok, Pompéry úr (tulajdonképen Ervin) mindkettővel nagy mértékben bír. E mellett minden irataiban félreismerhetlen azon törekvés, miszerint mi komolyat, bevégzettet akar teremteni. Mi tehát nem adhattunk hitelt azon hírnek, mintha Pompéry úr lett volna az , ki az Életképekben ama nyomorult, parodistius keleti levelet irta , melynek írója egy ismeretes irói névveli visszaélés által aláiráshamisítóvá s utczasuhanczos gúnymadárrá bélyegzé magát , ki, csakhogy botrányt követhessen el, az irodalom’ szentségét egy üres mogyoróhéjon eladhatónak hitte. Mondjon a világ a mit akar, P. úrtól azon gyalázatos elete bizonyosan nem került. Mi az ily coup-kat azon emberekről teszszük fel, kik semmi okosat gondolni nem tudnak, soha semmi komolylyal nem foglalkoznak — kik az irodalmat álló mocsárnak tekintik , melyet ők bolygófényekként lobognak körül a homályban , mig az igazságos kritika semmivé nem teszi őket. Pompéry úr talentomával nem szorult rá, hogy irodalmi bravúvá sülyedjen, ki hármas névtelenség mögé bújva , ellenét biztos rejtekből támadja meg, hogy durva szúrást ejtsen rajta. XLVII. PULSZKY FERENCZ. Szellemdús és józan publicista. — Irataiban nincs Kossuth’ élessége — de jobban át tud hatni, mert nyugalom és megfontoltsággal bir, — e két mellőzhetlen tulajdonaival egy valódi publicistának, ki nem akar csak fövényét szórni szemeink közé. Ezen írónak derék német tolla is van. XLVIII. REMELLAY GUSZTÁV: Figaro itt, Figaro ott, Figaro amott !... Ez körülbelül R. úr’ irodalmi jelleme — Ma barát, holnap ellen!... Gyakran barát és ellenség ugyanazon pillanatban. R. úr minden kritikai öntudat nélkül működik , ír , hogy írjon , ír , mert azon perczben tán czélszerűbb foglalatosság nem jut eszébe. Ép oly egykedvün félretenné az egész irodalmat, mint egy kopott kalapot, úgy kezeli az irodalmat, mint üzletet, melyet legalább addig kénytelen az ember kezelni, míg jövedelmezőbb nem akad. Ezen okból R. úr’ irataiban sehol sem lelhető azon törekvés: az irodalomban egyéb czélt elérni a felületes olvasó’ pillanati mulattatásán fölül. S ez neki gyakran sikerül, ha elbeszéléseit történeti mezőre ülteti át, mert itt egy és más helyet czélszerűen tud használni. R.’ stílje lankadt, köznapi magasság és mélység nélkül; mint ezt mindazoknál találjuk , kik csak azért írnak , hogy valamit írtak legyen ; kik az irodalomban alvajárókként minden határzott czél nélkül kalandoznak. XLIX. SÁROSY GYULA: Mélyen érző lyricus, ki lelkesülten ölel körül minden valót és szépet. — Helvelius azt mondja : ,,juger c’est sentir“ S. úrnál ez áll : ,,sentir c’est composer“, s mindazon költemények, melyeket ő teremt, érzeményünk vérét húsát hordják magukon. (Folytattatik.)