Honderü, 1847. június- december (5. évfolyam, 2/1-26. szám)

1847-10-19 / 16. szám

315 — Nem csak hogy P. úr a barátságos kritika’ szavát figyelembe nem vette, nem­­ aljasságai­ban, ha lehet még csapongóbb. Ki ezt nem hiszi, olvassa meg legújabb leveleit K. F.-hez a győri­­ ,H­a­z­á n­k­ban. — Az érdemteljes írókról, kiket P. úrnak már csak azon okból is becsülnie kel­lene , hogy magát a közbecsülésben megtartsa ! —e fiatal ember leszaggatja borostyánaikat, hogy azokat saját s­z­e­r­é­n­y (?) halántékbra fűzze , vagy jópajtásaiéra, kikkel a komlókertben irós­­kodott! Ú­ti szánatraméltó Kisfaludy Károlyok és Goethék , kik P. úr által mir nichts dir nichts sem­mitérő költőkké bélyegeztettek r­o­k­o­k­á­st a ! ! netán? — azokkal P. úr teljességgel nem fog­­­lalkodik , minthogy ő l­á­n­g­é­s­z , tehát drámát * ír ,T­i­g­r­i­s és hiénat, regényt ,H­ó­h­é­r’ k­ö­­t­telet czím alatt, s most kritikai levele- I két. Gondolja magának: versekben még sem le­het az ember oly kedvére goromba, a forma ge­­nirozza , s a rím’ kedvéért nem egy ökröt vagy szamarat kell az embernek zsebre tenni, de pró­zában — ott megy, ez egészen szabad utat engedhet az ember finom , gyöngéd , édes, elra­gadó érzelmeinek , s ezért ír P. úr pró­zába­n. XLVI. POMPÉRY JÁNOS: Szép, fris novellás tehetség. Ép oly kedé­lyes mint ingerlő stíljében , mint szellemdús és mélyelmü cselekvénye’ csomózásában. Van mi e­­leven e fiatal iró’ notellácskáiban — van továb­bá valami, mi bennünket mindig glacékertyükre s csinos salonra , kényelmes fauteuillel emlékez­tet. Csín és eleganczia nem köznapi tulajdonok, Pompéry úr (tulajdonképen Ervin) mindkettő­vel nagy mértékben bír. E mellett minden iratai­ban félreismerhetlen azon törekvés, miszerint mi komolyat, bevégzettet akar teremteni. Mi tehát nem adhattunk hitelt azon hírnek, mintha Pompéry úr lett volna az , ki az Életképekben ama nyo­morult, parodisti­us keleti level­­­e­t irta , melynek írója egy ismeretes irói névveli visszaélés által aláiráshamisító­­vá s utczasuhanczos gúnymadárrá bélyegzé ma­gát , ki, csakhogy botrányt követhessen el, az irodalom’ szentségét egy üres mogyoróhéjon el­­adhatónak hitte. Mondjon a világ a mit akar, P. úrtól azon gyalázatos elete bizonyosan nem ke­rült. Mi az ily coup-kat azon emberekről tesz­­szü­k fel, kik semmi okosat gondolni nem tudnak, soha semmi komolylyal nem foglalkoznak — kik az irodalmat álló mocsárnak tekintik , melyet ők bolygófényekként lobognak körül a homályban , mig az igazságos kritika semmivé nem teszi őket. Pompéry úr talentomával nem szorult rá, hogy irodalmi bravúvá sülyedjen, ki hármas név­telenség mögé bújva , ellenét biztos rejtekből tá­madja meg, hogy durva szúrást ejtsen rajta. XLVII. PULSZKY FERENCZ. Szellemdús és józan publicista. — Irataiban nincs Kossuth’ élessége — de jobban át tud hatni, mert nyugalom és megfontolt­sággal bir, — e két mellőzhetlen tulajdonai­val egy valódi publicistának, ki nem akar csak fövényét szórni szemeink közé. Ezen írónak derék német tolla is van. XL­VIII. REMELLAY GUSZTÁV: Figaro itt, Figaro ott, Figaro amott !... Ez körülbelül R. úr’ irodalmi jelleme — Ma barát, holnap ellen!... Gyakran barát és ellenség ugyanazon pillanatban. R. úr minden kritikai ön­tudat nélkül működik , ír , hogy írjon , ír , mert azon perczben tán czélszerűbb foglalatosság nem jut eszébe. Ép oly egykedvün félretenné az egész irodalmat, mint egy kopott kalapot, úgy kezeli az irodalmat, mint üzletet, melyet legalább addig kénytelen az ember kezelni, míg jövedel­mezőbb nem akad. Ezen okból R. úr’ irataiban sehol sem lelhető azon törekvés: az irodalomban egyéb czélt elér­ni a felületes olvasó’ pillanati mulattatásán fölül. S ez neki gyakran sikerül, ha elbeszéléseit tör­téneti mezőre ülteti át, mert itt egy és más he­lyet czélszerűen tud használni. R.’ stílje lankadt, köznapi­ magasság és mélység nélkül; mint ezt mindazoknál találjuk , kik csak azért írnak , hogy valamit írtak legyen ; kik az irodalomban alvajárókként minden határ­zott czél nélkül kalandoznak. XLIX. SÁROSY GYULA: Mélyen érző lyricus, ki lelkesülten ölel körül minden valót és szépet. — Helvelius azt mond­ja : ,,juger c’est sentir“ S. úrnál ez áll : ,,sen­­tir c’est composer“, s mindazon költemények, melyeket ő teremt, érzeményünk­ vérét húsát hordják magukon. (Folytattatik.)

Next