Honismeret, 1977 (4. évfolyam)
5. szám - HONISMERETI OLVASÓKÖNYV - Helytörténet és kapcsolattörténet (Dr. Lagzi István)
HONISMERETI OLVASÓKÖNYV Helytörténet és kapcsolattörténet (A II. világháború alatt Magyarországra menekültek kutatásának néhány tapasztalata) A helytörténeti kutatások során viszonylag ritkán fordul elő, hogy a kutatott téma országok közötti kapcsolatok egy-egy fejezetét is magában foglalja. Magyarországra 1939 őszén több mint félszázezer lengyel katonai és polgári menekült érkezett (később 1942-től mintegy ezer francia, angol, Badoglio-párti olasz, belga és holland menekült szökött Magyarországra). A lengyelek nagy részét a londoni emigráns kormány utasítása értelmében kivonták (korabeli szóval élve: evakuálták) Magyarországról. A több mint tízezer lengyel azonban letelepedett, munkát vállalt, a gyerekeik iskolába jártak. A lengyel fiatalok részére általános és középiskolákat, Oroszi és Szikszó községekben pedig lengyel cserkész tábort állítottak fel. A II. világháború alatti Magyarországon a rendszer biztosította kereteken belül sokoldalú lengyel kulturális élet bontakozott ki. A Wiesci Polskie és több más lengyel újság, az évenként kiadott lengyel kalendáriumok, tábori újságok, a különböző egyszeri kiadványok a budapesti Lengyel Intézet és a Lengyel Könyvtár kőnyomatosai magasszintű tájékozódási és művelődési lehetőséget teremtettek. A menekültek zöme vidéken, falvakban és városokban élt és dolgozott. A magyarországi lengyel (és más nemzetiségű) menekültek története az anyaggyűjtés, az előtanulmányok szintjén helytörténeti probléma is, ugyanakkor a legújabbkori kapcsolattörténeti kutatások egyik fontos kérdése, önálló kutatási téma. A probléma szót szándékosan és abban az értelemben is használtam, hogy a kutatások szempontjából valóban egyre több nehézség merül fel. Az idők folyamán megritkult a szemtanúk tábora, így a „leletmentés", a visszaemlékezések gyűjtése is egyre körülményesebbé válik. A menekültek által használt korabeli dokumentumok (igazolványok, különböző okmányok stb.) elkallódtak, ma már valóban „kutatni" kell egy-egy fotó, igazolvány után. A II. világháború alatti menekültkérdés számos vonatkozásban kapcsolódik a helytörténethez, felhasználja a helytörténeti kutatások részeredményeit. Ezen túlmenően maga a téma egy-egy vonatkozása szerves része a helytörténetnek, tehát a kapcsolódás felülete és mértéke ebben az esetben adott. Félreértés ne essék, a téma feldolgozása során a legalapvetőbb anyagokra, a levéltári forrásokra kellett támaszkodni. A kérdés természetéből adódóan, a menekültek elszállásolása, a lakossággal kialakított kapcsolat, a munkavégzés, a kulturális élet néhány vonatkozása komplex módon csak a helytörténeti kutatásokban használt módszerekkel közelíthető meg, így érthető, hogy a kutatási részeredmények gyakran a helytörténetnek, üzemtörténetnek adtak közvetlenül felhasználható anyagot. A lengyel menekültek elszállásolására pl. 255 tábort létesítettek, elsősorban vidéken. Lengyelek laktak a zalaszentgróti Korona-szállóban, a zalabéri Gutman-kastélyban, az egri várlaktanyában, a gyöngyösi Orczy-kastélyban, a sárvári műselyemgyár egyes épületrészeiben, Újdörögd-pusztán katonai barakkokban. Ahány község, város, annyiféle elhelyezési lehetőség. A fogadás, a lelkesedés mértéke sem volt mindenhol egyforma. Kik, miben, milyen formában segítették a menekülteket? Erről nem tájékoztatnak bennünket a levéltári források. A korabeli jegyzői, főszolgabírói jelentések elsősorban a nehézségekkel foglalkoztak. A munkavállalás során több ezer menekült dolgozott az ország különböző helyein, gyárakban, bányákban, egyéni gazdáknál, szellemi munkakörökben. A menekültek több társadalmi réteggel kerültek kapcsolatba. A lakosság és a menekültek között