Honismeret, 1978 (6. évfolyam)
ÉVFORDULÓINK - Margócsy József: Krúdy és szülőföldje
mindenki a múltjából akart megélni. Abból, hogy valamikor volt valami az apja vagy nagyapja. Furcsa, hetyke, legénykedő, virtuskodó Magyarország itt hortyogott, ásítozott, unatkozott, dologtalankodott, nyomorgott legtovább. Máshol már beletörődtek az emberek, hogy vége a régi világnak, dolgozni, tanulni, igyekezni kell, hogy megélhessünk. A Nyírségben még mindig a követválasztást várták, a takarékpénztár körül sompolyogtak értéktelen váltókkal, az öregek a fiúk házasságától remélték sorsuk jobbrafordulását, vagy egy százesztendős családi per eldöntésétől. A fantasztikus tervek, légvárak, szépen kicirkalmazott remények, édesded ábrándok jól kifejlődtek ezen a mocsaras, ködös, szegényes, kidőlt-bedőlt tájon. Mintha mindenkinek reskontó lett volna párnája alatt, amelyet egyszer okvetlenül kihúznak. Alig jutott eszébe valakinek, hogy dolgozni is kellene. Legfeljebb a vármegyét nyomorították meg, mert hisz az övék volt a megye. Szélmalmok mutogatták csonka vitorláikat a láthatáron, mint a vármegye régi hatalmát. Agarászbálokat tartottak, de egyikmásik, zsidó birtokosnak jobb agara volt már, mint az elnöknek. Kártyáztak, ittak, vetélkedtek, cifra kocsin jártak, hajdút tartottak, párbajoztak, barátkoztak, hangosak voltak a kurjantásaik, de már mindenki tudta, hogy vége a világnak." Az N. N. c. kötet első oldalain olvashatjuk ezt a tárgyszerű képet az eltűnő világ atyafiságos légköréből, tétova mozdulatairól, elhalványuló körvonalairól. Hangulatában, de valóságában készít vázlatot; nem is vázlatot, hanem plasztikus rajzot ad az átmenet lényegéről, s közben megannyi adatot közöl: olyanokat, amelyek annak ellenére lényegesek, hogy sokan rájuk se figyelnek. Minint Csehov a lassú tempójú színdarabjaiban, Krúdy is fontosabbnak tartja az élet nehézségeinek felsorolásakor az agarászati téren való bukást az egyéb — közgazdasági, morális — indokolásnál. Orosz elődje pedig — saját földbirtokos osztályának elmúlásában — például a cseresznyefák kivágásának fejszecsapásait, döntő hangulatát erősíti magas hangerőre a fináléjában... Ezért van a helytörténésznek még sok tennivalója, amikor Krúdyval foglalkozik. Mert Krúdy — mint minden írásában — a nyírségi témák feldolgozásakor is kereste azokat a rejtett összefüggéseket, rugókat, amelyek az események mögött találhatók, de a cselekmény lázas figyelése közben háttérbe szorulnak. A szereplők második rendjét, a főszereplők környezetében élők nem kevésbé fontos személyeit emeli ki írásaiban: ők is itt éltek, mozgatói voltak az eseményeknek, de eddig nem jutottak szóhoz, eddig nem figyelt fel rájuk senki. Meg is fogalmazta ezt egyik fontos írásában, amelyik nem is olyan régen kerülhetett a nagy nyilvánosság elé. A tiszaeszlári Solymosi Eszter c. regényére utalok. Itt, a bevezető fejezethez, csillag alatt, lábjegyzetet csatolt Krúdy és indokolja elhatározását: miért is kell újra elővenni ezt a témát. „Eötvös Károly klasszikus munkája mellett alig lehetne valami újabb felfedezéseket írni a tiszaeszlári eseményekről, ha Eötvös Károly Szabolcs megyei ember lett volna, aki közelről, a legközelebbről látja és ismeri a nagy pör hőseit, mozgatóit, vizsgálóit, bíráit és körülményeit... Eötvös Károly nem ismerhette a tiszaeszlári pör előzményeit, úgynevezett „kulisszatitkait", mert dunántúli ember volt. Éppen abból a szempontból íródtak ezek az itt-ott regényesnek látszó feljegyzések, hogy sok, eddig ismeretlen és érthetetlen dolgok megmagyarázatnak velük, s így ötven esztendő távlatából kiegészítsük Eötvös Károly írói munkának is elsőrendű ügyvédi emlékiratait." Krúdy nem tartotta fontosnak, hogy aláhúzza, kiemelje a mondataiból az itt kurzivált szavakat, az egész kötettel bizonyította itt összefoglalt álláspontának helyességét. Még azt sem mondhatjuk, hogy ez teljesen ismeretlen írói eljárás, fogás, akár a világirodalomban, akár nálunk. Elődje, Mikszáth is úgy kezdte országgyűlési karcolatainak megírását, hogy nem is volt benn a parlamentben, hanem a kőnyomatos híradásainak szövegszerűen pontos tudósítása alapján rajzolta meg azt az embert, aki az elhangzott szavakat ténylegesen elmondta, fölrajzolva a használt gesztusok, hangsúlyok kevésbé hiteles sorát, de amelyek segítségével a beszéd hatása, az ülésterem atmoszférája valóságosabb és élőbb. * A bevezetőben említettük azt a három fő forrást, területet, amely környékén Krúdy egész életműve elhelyezkedik. Megmaradva nyírségi témánknál, önként kínálkozik egy párhuzam. Ugyanezt azt elhulló, elmúló dzsentrit ábrázolta Móricz is: a Kivilágos kivirradtig cselekménye pontosan nyomon követhető a Szakoly környéki világban, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül mulatozó főszereplőjének még a modellje is valóságos: egy nyírbátori egykori dohánybeváltó tisztviselő modorát figyelte több esténél-