Honismeret, 1984 (12. évfolyam)

KRÓNIKA - Szilágyi Miklós: Bárdosi János (1933-1983)

történetének szenteli. Talán a várak Lányi Sámuel által rajzolt és Lehnhardt Sámuel pesti művész által rézre metszett rajzai a legszebbek a kötet illusztrá­ciói között, így az olvasók előtt szinte megelevene­dik a husziták és a törökök, kurucok és labancok elleni háborúkban országos jelentőségűvé vált Nóg­rád, Fülek, Divény, Gács, Kékkő, Szécsény, Holló­kő, Balassagyarmat, Salgó, Somoskő, Zagyva, Baglyas, Buják, Ecseg vagy Szanda várkastélyainak, véghelyeinek küzdelmes históriája. A negyedik kötet a Nógrádban élt „fő­­s nagyembereknek emlékoszlopot emel." Megemlé­kezik arról, hogy e megye volt a felvidéki bányavá­rosok fő védelmezője az oszmán birodalommal vívott harcok 150 éve alatt, ezért kiváltságokat érdemelt ki. Krónikába foglalja a Nógrád területén­ nyolc évszázad alatt történt országos jelentőségű eseményeket, megemlékezik az itt élt „nagy és jeles" emberekről és egész kis monográfiát ír a Forgách grófokról, Szécsény, Gács uradalmainak földesurairól, majd a kötetet a vármegye fő- és alispánjainak méltóságsorával zárja. Mocsáry Antal könyvének a sorsa 1982-vel fordulópontjához érkezett. Akadt egy vállalkozó, fiatal történész múzeumigazgató dr. Praznovszky Mihály személyében, aki nem csak a mű történeti forrásértékével van tisztában, hanem felismerte történelemtanítási, honismereti jelentőségét is és el tudta érni, hogy hasonmás kiadásban, 1000 pél­dányban újra m­­egjelenhessék. Megkapta ehhez az országszerte ismert szécsényi II. Rákóczi Ferenc nevét viselő termelőszövetkezet anyagi segítségét. A recenzens csak két kívánságot mondhat az új kiadást forgatván. Bárha folytatódnék a nemes célú kezdeményezés és a következő években a széles olvasóközönség birtokába kerülhetnének olyan ki­váló nógrádiak ma szinte hozzáférhetetlen művei is, mint Sréter Jánosnak, a legjelentősebb reformerek közé tartozó, de kegyetlenül korán elhunyt másod­alispánnak Nógrád megye „beligazgatási állapotjá­ról" írt jelentése és postumus Visszaemlékezései, vagy Pulszky Ferenc feleségének, a bécsi születésű Walter Theresának angolul és németül 1851-ben megjelent, de magyarra még nem fordított me­moárjai (Memoirs of a Hungarian Lady). Pálmány Béla Arany János-könyvek Nem mindenki híve az évfordulóknak, annak, hogy valamely nemzeti nagyságunk többé-kevésbé hű szobra csak egy-egy kerek naptári szám okán kerül a fényszórók kereszttüzébe néhány hétre, különben pedig energiatakarékos közöny félhomá­lyában porosodnak tudatunk mélyén. A halálozá­sok évfordulójáról meg újabban nem is igen szok­tunk megemlékezni, bár ez sem haszontalan oly­kor: Kosztolányi ragyogó Arany-tanulmányai (vagy inkább: vallomásai) 1932-ben, a költő halálának félévszázados fordulóján születtek. A múlt őszi szá­zados emlékezés is hozott azért szép termést:érde­mes volt eltűnődni újból a szigeti tölgyek alatt tam­burázó költőn, aki a nagy múlt századi nemzedék­ből igazi kortársunkká nőtt, örökifjan, mint a kör­nyezetszennyeződést álló, egünket tisztító tölgyet. A legtartalmasabb ünnepi ajándék kétségkívül a nagykőrösi emlékülés több mint félezer oldalas kötete, az Arany János-tanulmányok volt, amelyet az Arany János Múzeum bocsátott közre, külsőben is méltó módon az évfordulóhoz. Még csak fölso­rolni sem lehet itt a csaknem húsz tanulmányt, csupán jelezhetjük tárgyköreiket: több mint egy­harmaduk életrajzi jellegű (Arany debreceni diák­sága, vándorszínész pályája s külön hangsúllyal, több tanulmányban nagykőrösi évei), költői mun­kássága (etikai felfogása művei tükrében, nagykő­rösi lírája, a Buda halála, a Toldi szerelme, A tengeri­ hántás, az Őszikék titkainak bogozása), de foglalkozik tanulmány akadémiai hivatalával, egyik nagykőrösi tanítványával, s igen érdekes új adalé­kokkal szolgál Arany Juliska és László véletlenül előkerült népmesegyűjteményének ismeretetésével. Van szerző, aki a versmondás ürügyén szól a költő balladáiról s a kötet utolsó tanulmánya Arany nagykőri éveinek első kutatóját méltatja. Ha nem is egészen egyenletes az értekezések szintje, de egytől egyig azt bizonyítják, hogy lehet még mindig újat mondani életrajzi, széptani vonatkozás­ban is a száz éve halott halhatatlanról. Egy tárgy­kört hiányolunk csupán: egyetlen tanulmány sem szól a nyelvművész és nyelvművelő, műfordító Aranyról, pedig ebben is nagy volt, sőt talán mindmáig a legnagyobb. A másik hiányérzet gyakorlati: részletes angol nyelvű összefoglalás olvasható mindegyik értekezés végén, ha netán külföldi érdeklődnék a Toldi írójáról szóló szép tanulmánykötet írásai iránt. De ha belföldi érdkelődnék, hogyan juthat hozzá? Készült 1000 példányban, könyvesbolti forgalom­ba nem kerül, csak a szakembereké s a könyvtá­raké. Pedig a múzeumigazgató Novák László szer­kesztette kötet megérdemelné a nagyobb nyilvá­nosságot, legalább azt, hogy tudjunk létezéséről. A kötet egyik lektorának s tanulmányírójának, Sáfrán Györgyinek az évfordulóra megjelent mun­kája, Arany János leveleskönyve már nincs így véka alá rejtve: a Gondolat kiadó adta ki, kerek 700 oldalon, s gondolom, több mint 1000 példányban. Nagy hiányt pótol ez a szép, szinte áhítatos gonddal, pontos jegyzetekkel és magyarázatokkal ékes könyv: a Ráth-féle levelezéskötetek ma már szinte hozzáférhetetlenek, s közben számos új levél került elő. Népszerű Arany-kiadásaink nem tartal­mazzák a levelezést, a kritikai kiadás levelezésköte­tei pedig épp hogy csak megindultak. A levelek időrendben sorakoznak, s csak az Aranytól szárma­zók találhatók itt (a válaszlevelek nem fértek az így is testes kötete): az első a tizenegy éves tanulóé 1828-ból egykori preceptorához, az utolsó néhány hónappal halála előtt kelt a Margitszigeten unokájá­hoz, Szél Piroskához ezzel az aláírással: „szerető nagyapád Arany János". Voltaképp e szép leveles­könyv, amelyből szinte prózába rejtett szemérmes

Next