Honismeret, 1986 (14. évfolyam)

KRÓNIKA - Petővári Ágnes: A népi irodalom mindenese, Püski Sándor

iratot, kiírt mindenféle nyelvhelyességi hibát. A keze alól kikerülő munka viszont sokkalta jobb lesz, logi­kusabb felépítésű, olvasmányosabb, és főleg a szakmai hibáktól mentes. Somogyi­ könyvtári szobája bensőséges alkotóműhellyé vált. Gyakran csöngött a telefon, sokszor nyílt az ajtó. Barátok, tisztelők, adatközlők, tanítványok nyitottak be. Legtöbben útbaigazítást, tanácsot kér­tek. Péter Lászlónak erre mindig volt ideje. De a legjobb kollegának is éreznie kellett, hogy szobájában üres beszélgetésre nincs idő. Segítőkészsége határtalan. Ha ellenlábas kereste fel, annak is mindenben rendelkezésére állt. Számára az igaz ügy szolgálata volt mindig fontos. Számtalan személyt vezetett be a tudományos kutatás módszereibe, külön iskolát és szellemi központot teremtett maga körül. Vele együtt dolgozni igen hasznos. Szerencsés, aki egy-két műhelytitkát elleshette. Ezért sok a tisztelője. Következetesen fellép a pongyolaság, a pontatlanság, a felületesség ellen. Van aki nemigen tudja el­viselni, hogy nála is mindent jobban tud. Mivel a tekintély elvét nem ismeri, bírálataival kellemetlen is tud lenni. Az ellenfelek szókimondó kritikáiban személyes megtámadtatást vélnek érezni. Vitában soha­sem hagyja magát, nyílt sisakkal támad. Ilyenkor félelmetes is tud lenni. Igazát végsőkig védi, újabb érve­ket keres. Csak akkor marad, látszólag alul, ha nincs számára fórum, ahol válaszát vagy viszontválaszát közzétennék. Szókimondásáért — akárhol dolgozott — a hivatalnokok nemigen szerették. Ezért — Bálint Sándorhoz hasonlóan — kevés hivatalos elismerésben, érdemjelben részesült. Hiába számított a Móra Ferenc Múzeum vagy a Somogyi-könyvtár vezetői posztjára; hiába lett volna jogos várományosa Bálint Sándor néprajzi tanszékének; hiába bízták meg a szegedi történeti monográfia főszerkesztésével, min­denünnen kiszorult, de nem rátermettsége, hanem természete miatt. Kinek kell olyan munkatárs, aki nála mindent jobban tud, és ezt nem is rejti véka alá; akinek kimeríthetetlen a vitakészsége. .,1960-tól sündisznóállásban vagyok — mondotta magáról —, és nekem ebben a környezetben tüskéket kellett eresztenem. Nem tudom megállapítani, hogy mennyi az én természetemből adódó harciasság, és mennyi az, amelyre a külső körülmények kényszerítettek rá." Hivatali előmenetelében érték csalódások, de mindez életművének enciklopédikusabb kiteljesedését eredményezte. Hatvanadik születésnapjára a Somogyi-könyvtár kiadta Apró Ferenc összeállításában a Péter László munkásságát felölelő bibliográfiát. Ez kereken 2500 címszót tartalmaz. Ha ő intézményveze­téssel járó adminisztrációban éli le életét, bizony ez a tudományos küldetés rovására ment volna, így viszont megadatott számára a tudomány szolgálata, és ezzel maradandót alkotott. Buktatóktól, sőt olykor lavináktól sem mentes útját helyileg nemigen egyengette senki. Sokszor csak megtűrték, vagy inkább­ nem tudták nélkülözni. Ha Ortutay Gyula olykor kihúzta is a csávából, ha Hencz Aurél vagy Tóth Béla segített is felkaroltatásában, minden eredményét fanatikus elszántságának, rendíthetetlen hitének köszönhette. Számára végső fokon mindig az volt a fontos, hogy hagyják dolgozni, és ez megadatott számára. De ugyanakkor a legpozitívabb értelemben maga is szellemi izgalmat teremtett környezetében. Mintegy négy évtizeddel ezelőtt, a Tiszatáj 1947. évi egyik számában nagy eszméknek kis dolgokban való szolgálatát tűzte maga elé. Zöldi László 1982-ben egy rádióriportban még azt hangsúlyozta, hogy számára Péter László élete éppen azt példázza, hogy meglehetősen elszigetelt körülmények között is hogyan lehet több évtizedes aprómunkával életművet alkotni. És mindezt Dél-Alföld metropolisában valósította meg. Péter László magára is vonatkoztatja Keresztury Dezső Sírvers­ének néhány sorát: Tán a messzeségben valahol Több lett volna nyugalmam, kérem, De itt volt a hazám . . . Dr. Tóth Ferenc A népi irodalom mindenese Püski Sándor, az irodalomtörténetünkben népi írókként számon tartott csoportnak a kiadója, műveiknek a terjesztője hetvenöt esztendős. Békésen, 1911. február 3-án született földműves-napszámos család gyer­mekeként. Amikor édesapja hazatért az I. világháborúból, „magas" állásba jutott: a békési református egyház egyik harangozója lett. Püskire az elemiben fölfigyelt a tanítója, s az ő unszolásának engedve írat­ták be szülei a helyi reálgimnáziumba. Az édesanyja nehezen egyezett bele a tanulásba, mert félt, ha fiá­ból „nadrágos" ember lesz, akkor megtagadja őket. A gimnázium alsó osztályaiban nem tűnt ki tanul­mányi eredményeivel, majd a fölső osztályokban már kitűnően tanult, és osztályelsőként érettségizett 1929-ben. A békési községházára napidíjas gyakornoknak vették föl egy olyan adminisztrációs irodába, amelyben az 1922-es földreform kártalanítási ügyeit intézték. E munkája során találkozott az „alulsó" Magyarország még tőlük is szegényebb néprétegének nehéz helyzetével és megdöbbentő kiszolgáltatott­ságával. A Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára 1930-ban iratkozott be és 1935-ben avatták jogi doktorrá. Egyetemi tanulmányai alatt az nyújtott megélhetési lehetőséget neki, hogy az előadásokat gyorsírással lejegyezte, stencilgéppel sokszorosította, s így árulta a társainak. Ekkor ismerkedett meg a kialakulóban lévő népi irodalommal, az Egyetemi Kör előadásainak állandó hallgatója volt. Amikor elve- 5t

Next