Honismeret, 1987 (15. évfolyam)
KRÓNIKA - Tóth Sándor: '48-as emléktábla Kálozon
Reméljük, az előadásokat minél hamarabb nyomtatásban is olvashatjuk az elhangzott hozzászólásokkal együtt. A két év előtti aszódi találkozó rendezői a most egybegyűlteket egy kis sokszorosított, szép kiállítású füzettel lepték meg: az 1985-ös emlékülés előadásaival, hozzászólásaival, az aszódi Petőfi Múzeum igazgatójának, Asztalos Istvánnak a szerkesztésében. Hadd álljon itt a mecénás neve is: „Megjelent az Ipari Műszergyár anyagi támogatásával". Bizonyára Kunszentmiklóson is lesz követője ennek a példának. A tartalmas emlékülést a maga műfajában ugyancsak tartalmas közös ebéd követte, amelyen pohárköszöntők is hangzottak el. Botka Ferenc, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Petőfi Sándor Társaság elnökségének tagja az előadások tudományos értékét és a helyi kutatások fontosságát méltatta, jómagam a Társaság egyik alelnökeként, annak az örömömnek adtam hangot, amit már fentebb említettem: az ifjú kutatók és a még ifjabb szavalók jelentkezése remélni engedi, hogy lesznek, akik megvalósítják a jövőben is Petőfi utolsó év végi költeményének óhaját: életműve fennmarad, amíg verseit visszazengik „az időnek bércei, a századok". Ez a cél az éltetője a Petőfi Sándor Társaságnak és egyik hagyományos rendezvénysorozatának, az emlékhelyek évenkénti találkozójának. Ha minden jól megy, jövőre Kecskeméten találkozunk. Dr. Bodolay Géza 1987. március 15. óta a Fejér megyei Kálóz község (nevében a kazár Kalluzok fonetikájával) plébániájának külső faláról fekete svéd gránit tábla arany betűi emlékeztetik az ittenieket s az átutazókat egy szabadságharcos pip . Akter István plébános nemzeti akciójára 1848—1849-ből. Az emléktábla avatására igyekeztünk ezen a napon. Gorsium mellett elrobogva érkeztünk Kálozra. Menet közben egyik napilapunk vezércikkében ezeket a sorokat láttam: „Nem véljük-e kicsinységünk és nyelvi elszigeteltségünk tudatában túl könnyelműen és tévesen, hogy történelmi múlttá homályosult tetteinket a világ elfeledte már? Nem adhatnánk-e többet önmagunknak a holnapért vívott küzdelmeink során, ha hinnénk és tudnánk: tettünk mi magyarok már korábban is valami emlékezeteset az emberiségért és önmagunkért? Ha az a régi tavasz hétköznapjainkat is átmelegítené?" Mindenesetre nekem melegséget hozott az idei hideg tavaszon a régiek emlékezete, amikor Akter István testvérének, Annának ükunokája, ifj. Cseke Ferenc az egyházközség képviselőtestületének tagja és felesége, a HNF helyi titkára, levette a nemzetiszínű leplet a gránit tábláról, s Harangozó Gyula — Kling Gergely 48-as helybeli nemzetőr leszármazottja — elhelyezte a tisztelet koszorúját. Ott volt Vörös György, a községi HNF-elnök, s a tanácselnök Lengyel József. Az egyházközség fiatal, tudós plébánosa: Szilárdfy Zoltán emlékezett szabadságharcos elődjére. Egyházak, nemzetiségiek, ha ezt kívánta a hon, e faluban mindig összefogtak. Akter István káplánjával és barátaival 80 fegyverforgató falubélit lelkesített síkra állni, akik aztán ott voltak Jellasics futásának előkészítői között. Remellay Gusztáv főhadnagy 1848. október 11-én Kálóznál róluk jelentette a Honvédelmi Bizottmánynak: „. . . a nevezettek ébersége nagy haszon volt nemcsak a közönségre (lakosságra), de a Hazára nézve is. . '48-as emléktábla Kálozon Harangozó Gyula elhelyezi a tisztelet koszorúját, mellette ifj. Cseke Ferencné, a HNF helyi titkára és Szilárdfy Zoltán c. esperes, plébános, művészettörténész (Halper János felv.)