Honismeret, 1989 (17. évfolyam)
Pozsgay Imre: A magyarság helye Európában
viszonyunkat a németséggel, Svájccal, Ausztriával, Olaszországgal, Csehszlovákiával, Jugoszláviával és Lengyelországgal - azt hiszem fel is soroltam a közép-európai országokat egy olyan térséggel, amelyben az európai kultúrán belül egy sajátos kulturális kör jött létre: az egymásrautaltságé, az eredetiségé. Krakkótól Zágrábig, Zágrábtól Berlinig vagy éppen Münchenig, Stuttgartig terjedő körben, le egy kis kanyarral Milánóig, valami olyan sajátost hordoz, amelynek történelméből kitűnnek ugyan a sanyargatás és elnyomás emlékei, de valójában az előbb említett kulturális üzenet olvasható ki. Az én szememben az Európához való közeledés nagyon lényeges és fontos követelménye újra meghatározni Közép-Európát, nem álomnak, hanem valóságnak tekintve ezt a kulturálisan és előbb-utóbb gazdaságilag is közösséggé váló térséget. Magyarország ebből a megfontolásból kiindulva és politikáját a megújulás és demokratizálás jegyében ehhez igazítva, kétségtelenül egy válságbatyut is bevisz ebbe a Közép-Európába. Barátainkkal - mai vagy leendő partnereinkkel - tárgyalva gyakran felhánytorgatják, nogy nehéz a mi beköltözésünk ebbe a Közép-Európába, mert túl nagy a válságteher a vállunkon és Európa nem fogja jókedvvel és szívvel-lélekkel vállalni ezt a terhet. Nem akarom a költő szavait kiforgatni - szívére veszi gondunk, vállára venni nem bolond de elhárítják, nagyon gyakran ellenállást tanúsítanak Magyarország, Lengyelország vagy éppen Jugoszlávia válságterhei iránt. De erősödik a meggyőződés - és ezt legfrissebb tapasztalataim is igazolják -, mey szerint Európa úgy véli, hogy önnön biztonsága, stabilitása csak akkor távlatos és ígéretes, ha nincs a hátában egy válságba sodródott, destabilizált övezet. Mondhatnám azt is, hogy Európa kifizetheti tartozását velünk szemben, mert ez még olcsóbb, mintha egy újabb katasztrófa terheit vállalná. Ezt a gondolkodást és ezt a fajta megközelítési módot kell közép-európai belépőül és az európai intézményekbe való belépésnél is számításba venni. Ezekről az ügyekről államférfiakkal, politikusokkal tárgyalva világosan ki kell mondani, hogy Magyarország nem tekinti múlandó és kitörölhető emléknek a Kelet-Európához való tartozást, a természet és geográfia által szabott szövetségi rendszerrel való elkötelezettséget, s nem kíván egyoldalú kedvezményezéseket tenni a nemzetközi viszonyok megváltoztatására, mert Európa biztonsága és az enyhülés fő irányvonalának a megtartása alapvető céljai közé tartozik. Ezért nem tekinti ma közvetlen ügyének a katonai tömbök rendszerével való foglalkozást, hanem nyitni kíván, Közép-Európába belépve tájékozódni az európai intézmények iránt. Önök is tudják, hogy egy korlátozott értékű, de nagy politikai jelentőségű megállapodás született a Közös Piaccal. Tudják, hogy megfigyelői státussal ott vagyunk az Európa Tanács ülésein. És mi magunk is törekszünk segíteni Ausztriát abban, hogy mielőbb a Közös Piac tagja legyen, és ezen a korridoron keresztül Nyugat-Európához is megnyíljék a gazdasági közlekedés lehetősége. Nos, ezek azok a kondíciók, amelyek Magyarország és a magyarság Európában való jelenlétével összefüggnek. Magunkról szólva, itthon és a nagyvilágban élő magyarság helyzetéről szeretnék valamit elmondani: mindenekelőtt az új kormánypolitika jegyében kimondani, hogy Magyarország 93 ezer négyzetkilométeren élő népessége, magyarok és nemzeti kisebbségek, egyaránt alkotói ennek a hazának. Valamennyiük felelős kormányzata az, ami most működik, s amely nyilván megerősödik majd egy szabad választás által. Amiért ezt újra meg újra deklarálni kell, annak az az oka - amire itt a bevezető előadások is utaltak már-, hogy mi itthon, ebben a hazában nemzeti és kisebbségi politikát úgy kívánunk folytatni, hogy az a kollektív emberi jogok követelményeinek megfeleljen. Nálunk ennek a politikának a folytatása nem nemzetközi alkudozások tárgya, vagyis nem kívánunk reciprocitást, viszonosságot; e tekintetben a magyar politika alkotmányos alapon áll, s az új alkotmány alapján még inkább önnön népének lesz elkötelezve, tekintet nélkül, hogy ebben a népben milyen arányokat képviselnek a magyarok, németek, szerbek, horvátok, szlovének, románok és más kisebbségek. Vagyis szeretnénk a humanizmusnak ezt a fajtáját is végérvényesen megtelepíteni a Kárpát-medencében, a Duna-Tisza mellett, hogy tudniillik nemzetiségi politikánk, kisebbségi politikánk nem függ és nem függhet attól, hogy más országok e tekintetben milyen magatartást tanúsítanak. Az itt élő nemzetiségek nem a magyarságért való küzdelem túszai, hanem egyenjogú állampolgárai a hazának, közösségeket alkothatnak és értékei ennek az országnak. Ebből kiindulva és ezt leszögezve szabad csak kimondanom azt, hogy ugyanakkor a magyar kormány elismeri az itt élő nemzetiségeknek a kapcsolatépítési jogát anyaországukkal, a nyelvtanulástól, iskoláztatástól, kulturális kapcsolatoktól kezdve a gazdaságig és a közlekedésig, a személyes érintkezés minden formájáig. A magyar kormány egyszersmind felelősséggel tartozik a világban élő magyarságért is. A határainkon kívül élő magyarok, akik talán ezer év óta nem hagyták el lakóhelyüket, csak egy olyan világ .