Honismeret, 1995 (23. évfolyam)

Pozsgay Imre: Magyarság és a világ magyarságának szellemi kapcsolatai

kifejezést nem akarok használni - lokális szemlélet, amelynek alapján a mi Kelet-Közép-Európánkat nézték. Költségszámítási alapon a német képviselő szerényen 90 milliárd ECU-ről beszélt, mint a Közös Piac vagy az Unió költségéről, ha felvesz ben­nünket. A spanyol ráduplázott - mert neki több a féltenivalója - 180 milliárd ECU-t emlegetett. Csak egyetlen dolog nem jutott eszükbe - megpróbáltuk aztán erre figyel­meztetni partnereinket hogy ez nem költség, hanem befektetés. Nyugat-Európát ne­künk arra kell ráébresztenünk, hogy megbukik a tőkekoncentrációval együttjáró ke­gyetlen versenyben, hogyha nem terjeszkedik. Márpedig a hódító terjeszkedések ideje lejárt, Európa - paradox módon - egyetlen helyen, Európában terjeszkedhet. És ha ezt nem ismerik fel, akkor Nyugat-Európa az óceán két partján folyó kíméletlen verseny­ben egy történelmi emlékkel telezsúfolt skanzenné válik, ahová a szerencsésebb nem­zetek majd bámészkodni járnak. Nekünk tehát ebből a szempontból kell megközelíte­ni az európai ügyeket, a magyar ügyet is ebben az európai kapcsolatrendszerben és nem kell holmi morális hivatkozásokkal igényelni ezt a részvételt. Egyébként is tudjuk, hogy az igazi Európát a Karolingok óta számítják, az pedig a lovagi, gerinces, emelt fővel járó Európa volt, mi ezt a csúszó-mászó ajánlkozó módot nem vállalhatjuk és nem választhatjuk. Ezeknek az összefüggéseknek a felemlegetése nélkül valójában nem tudunk reális választ adni arra a kérdésre, hogy mi legyen a határokon túl élő magyarság és a világ­ban élő magyarság szellemi kapcsolata. Az előbbi okfejtés idevezet, magatartásunk döntő jelentőségű a határokon túli magyarsággal szemben. Ha mi mindenáron be aka­runk jutni egy olyan térségbe ahol iszonyodva, rettegve gondolnak a kisebbségi prob­lémára, a nemzetiségi kérdésre, általában az etnikai konfliktusra, akkor felbukkanhat egy olyan anyaországbeli magyar politika - minthogy bizonyos spekulációkban ennek jeleit már láttuk -, hogy vessük el ezt a koloncot, ami akadályoz bennünket az Európai Unióhoz való csatlakozásban. S hogy odaát mennyire reális dolgokról van szó, hadd idézzem egy brüsszeli francia lapban megjelent amerikai NATO-szakértőnek a cikkét, amely arról szól, hogy miként akar Magyarország a NATO tagja lenni, egy olyan or­szág, amelynek határai mentén hárommilliónyi kisebbsége van. Ez casus belli, a NATO nem fog hábon is okot vásárolni - zárja fejtegetéseit ez a nagyokos amerikai szakértő. Ebből két információ a számunkra is nagyon fontos: az egyik magának a NATO-nak az alapállása ebben az ügyben. Ennek lényege - amit már sejteni lehetett, a Partnerség a békéért elnevezésű egyezkedés idején hogy békében mindvégig veletek vagyunk, háborúban ne számítsatok ránk. A NATO nem óhajt a háborús térfélen jelen lenni. A másik drámai információ, hogy még mindig mennyire tudatlanok a magyar ügyben, s hogy mennyire előítéletek szabják meg gondolkodásuk pályáját. Hiszen, ha ismernék csak a XX. századi magyar történelmet, akkor tudná a NATO minden illetékese, hogy míg a dél-tiroliak karabéllyal, a baszkok, az észak-írek bombával igyekeztek érvényt szerezni a nemzeti akaratnak; a 75 esztendő óta kisebbségi sorsra ítélt magyarság jo­gainak érvényesítéséért terrorisztikus eszközhöz soha nem nyúlt ez idő alatt. Ez a ma­gyar kisebbség mindig alkotmányos úton kívánt érvényt szerezni jogainak, szemben más nemzetekkel. Így aztán, aki a magyar kisebbség dolgát közvetlen kapcsolatba hozza az Európai Unióval, az ilyenfajta előítéletes nyugati gondolkodás és járatlanság miatt azt követelné meg, hogy az anyaországi magyarság mondjon le a kisebbségeiről. Nem tudnék most markáns politikai szervezeteket megjelölni, amelyek ezt így gondolják, a gyanúm mégis megalapozott. Ebben az országban mindig akadt politikai erő, amelyik rosszul mérte föl a nemzetközi kapcsolatok jelentőségét és hajlandó volt a legnagyobb, néha a legaljasabb áldozatot is meghozni azért, hogy érvényesüljön. Ez az egyik lényeges dolog, amit az a világban élő magyarsággal való kapcsolat dolgában szerettem volna kimondani. Sem történelmi, sem kulturális, sem erkölcsi alapunk és okunk nincs arra.

Next