Honismeret, 1995 (23. évfolyam)
TERMÉS - Danis Tamás: Maróthy Margit, a Nemzeti Színház örökös tagja
teljesen árván maradt. Ebben a helyzetben Paulay Ede, a Nemzeti Színház igazgatója, állt a pálya kezdetén álló művész mellé, így lett Maróthy Margit a színház árvája. Jászai Mari szeretettel ölelte magához, kényeztette és azt mondogatta, hogy benne látja utódát. Paulay az évad végén tehetsége teljes kibontakoztatása érdekében azt tanácsolta, hogy egy téli szezon idején, mint a Budapesti Nemzeti Színház tagja, vállaljon szerepet a Kolozsvári Nemzeti Színházban. A kolozsvári vendégeskedés sok-sok sikert, tapsot és a csokrok özönét jelentette a fiatal művésznő számára. De ennél többet is jelentett az Erdély központjában töltött időszak. A már korábban ismert, jó barát, sőt távoli rokon Ráthonyi Ákos volt legtöbb szerepében partnere, így a Csongor és Tündében a címszereplőket, a Lear királyban Cordéliát és a Frank királyt, Rómeót és Júliát ők személyesítették meg. E színpadi kapcsolat a szezon végére az ifjú művészek színpadon kívüli szerelmével, és az 1893-ban Rozsályban megkötött házassággal végződött. Az ifjú férj kedvéért, Paulay Ede hozzájárulásával, még egy évet töltöttek Kolozsvárott. A Nemzeti Színháznak a fiatal tehetséges művésznőről való gondoskodása igen előrelátó volt. Hosszabb tanulmányútra küldték ki Párizsba és Londonba. 1894-ben már mindkettőjüket Pesten találjuk. Ráthonyi Ákos sikeresen szerepelt a jelentős fővárosi színházakban, így a Vígszínházban, a Király Színházban, majd a Magyar Színházban. Állandó elfoglaltsága és hevessége felesége féltékenységét váltotta ki. Maróthy Margit a Budapesti Nemzeti Színházban további kilenc évadon át játszott 1894-től 1903-ig. Ebben az időszakban a Szentivánéji álomban Heléna szerepében lépett fel. A másik Shakespeare darabban, a Vízkeresztben Viola szerepében, Márkus Emíliát helyettesítve lépett színre. A gyönyörűen ívelő pálya azonban megtört, rohamosan erősbödő tüdőcsúcshurut, majd szívizombántalmai miatt 1905-ben orvosainak tanácsára nyugdíjba vonult. Amint önmaga írja, még annak idején Kolozsvárott téli estéken a Gyulai Havasok felől fújó hideg szelek váltották ki megbetegedését, melyet a fővárosi megerőltető feladatok sora csak súlyosbított. A színművészi pályától megvált művésznő gondját-baját tetézte az, hogy a 13 évi házasság után, 1906-ban elvált első férjétől. 1907-ben hosszabb időt töltött Genfben, majd hazatérte után férjhez ment a pohorellai származású dr. Gömöry Olivérhez, aki igen művelt, széles látókörű ember, gyöngéd férj volt. Gömöry Olivér gimnáziumi tanulmányait 1878 és 1886 között a bécsi Thereziánumban végezte, ahol a magyar nyelv mellett német, angol és francia nyelvismeretre tett szert. A későbbiek során jogi tanulmányokat folytatott és így a Gömör megyei tisztségein kívül miniszteri titkári feladatot látott el Budapesten. Gömöry Olivér írói ambícióit bizonyítja megjelent novellás-esszés kötete. Szoros barátság fűzte Justh Zsigmondhoz, aki számos művében a társadalom átalakításának szükségességével foglalkozott. 1911-ben Gömöry Olivér szüleinek halála után feleségével együtt a családi birtokra, Serkébe költözött. Ez a környezet a színművésznő egészségére kedvezően hatott. Napjaikat kedves vidéki hajlékukban élték és európai utazásokkal tarkították. A gyöngéd férj azonban 1917-ben megbetegedett. A budapesti kivizsgálások után a beteg a szanatóriumi kezelésről hallani sem akart, így hazatértek Serkébe, ahol felesége ápolta. 1918-ban a beteg állapota súlyossá vált, már a tíz hónapos pesti kezelés sem segített és 1920. febrár 20-án a serkei temetőben helyezték örök nyugalomra. Kívánsága szerint mély sírgödrét a környéken bőven található boróka bokrokkal töltötték meg és csak aztán temették be földdel. Serkei kúriájuk még férje életének utolsó napjaiban a vörös katonák és a cseh légionáriusok csatározásának kereszttüzébe került. Hol az egyik, hol a másik sereg ütött hadiszállást otthonukban, amit több súlyos találat is ért és csak a többszázéves boltívek és az ezen fekvő vastag földréteg védelmezte meg életüket. Az 1920-as évek elején a magára maradt színművésznő a férjétől örökölt gazdaság háborús állapotok utáni rendbehozatalával, a gazdaság irányításával foglalkozott.